FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Még több forrás az erdőtelepítések támogatására

A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint ismét módosult a VP5-8.1.1-16 kódszámú, Erdősítés támogatása elnevezésű felhívás.

A legfontosabb változás, hogy még egy évvel kitolódott a támogatási kérelmek beadási határideje, így 2022 során is lehetőség lesz erdőtelepítések és ipari célú fás szárú ültetvények létesítésére pályázni a fenti felhívás szerint. A másik két módosítás is figyelemre méltó: mostantól a fenyő célállomány is támogatható, továbbá megemelkedett a rendelkezésre álló keretösszeg.

Ahogy azt a nyár folyamán az Agrárminisztérium is már többször hangsúlyozta, az erdészeti tevékenységekkel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetők lesznek a Közös Agrárpolitika átmeneti támogatási időszakában (2021 és 2022), valamint a szükséges források is rendelkezésre állnak az új KAP 2023. január 1-i indulásáig. Ennek megfelelően elkezdődött -egyéb szükséges módosítások mellett – az egyes felhívásoknál a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló határidők meghosszabbítása, kezdve az Erdősítések támogatásával.

Az alábbiakban összefoglaljuk a módosítás tartalmi részleteit:

I. A támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló végső határidő dátuma 2021. december 31-ről 2022. december 31-re módosult.

További határnapok: 2021. augusztus 31.; 2021. október 31.; 2021. december 31.; 2022. február 28.; 2022. április 30.; 2022. június 30.; 2022. augusztus 31.; 2022. október 31.; 2022. december 31.

II. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg az éves fejlesztési keret (ÉFK) módosítása alapján pontosításra került, amely komoly emelkedést jelent: erdőtelepítés esetén a korábbi 58,87 milliárd Ft –hoz képest 103,83 milliárd Ft-ra nőtt, míg ipari célú fás szárú ültetvények vonatkozásában 6,5 milliárd Ft-ról 11,54 milliárd Ft-ra változott.

III. A Vidékfejlesztési Program módosítása alapján a felhívás keretében támogatható célállomány-típus csoportok kiegészítésre kerültek a fenyő célállomány-típus csoporttal („Egyéb lágylomb és fenyő”). Az egyes igényelhető támogatási összegek értelemszerűen így az egyéb lágylomb célállományok esetén kapható összeggel egyeznek meg, ugyanez érvényes az első kivitelre megállapított minimális csemeteszámra is (4000 db/ha).

Célállomány-típus csoportErdőtelepítés
Erdőtelepítés – első kivitel támogatási összege  1. év ápolási támogatás összege2. évtől ápolási támogatás összegeJövedelempótló támogatásÖsszesen
euró /haeuró /haÁpolási időszak (év)euró/hektár/ápolási időszakeuró /haeuró /ha  
Egyéb lágylomb és fenyő2082  467  8  2602  5184  10335  

A módosított pályázati dokumentáció itt található.

forrás: NAK/Dósa Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Állásfoglalás az erdők természetvédelmi célú korlátozásokból eredő kártalanításáról

Következő cikk

Design Management Díj




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version