A francia kormány eltökélt szándéka a faipar erősítése, a 2021-2022-es időszakban összesen 300 millió € jut (fele-fele arányban) erdőtelepítésre és a faipar versenyképességének erősítésére.
A francia kormány eltökélt szándéka a faipar erősítése, ezzel kapcsolatban az utóbbi egy hónapban is több alkalommal lehetett érdemi megerősítést hallani, többek között Jean Castex miniszterelnök és Barbara Pompili ökológiai átmenetért felelős miniszter részéről is.
A 2021-2022-es időszakban összesen 300 millió € jut (fele-fele arányban) erdőtelepítésre és a faipar versenyképességének erősítésére, ám a korábbi (Sarkozy és Holland nevéhez köthető) ágazati fejlesztési, de gyakorlatilag érdemi hatás nélkül maradt programok fényében kétséges, hogy ennek valóban komoly eredménye lesz.
Az első és megoldatlan, talán a legnagyobb akadályt az erdők szerkezete és a tulajdonviszonyok összetettsége jelenti. Ide kell érteni az egyes parcellák elaprózottságát, a fölújításokhoz, újratelepítésekhez szükséges tőke hiányát, a túlszaporodott a vadállományt, amit tetéz a klímaváltozás jelentette fapusztulás. A jelenlegi fajösszetétel (80% lombos, 20% tűlevelű) nem kimondottan felel meg az ipar igényeinek, de sokszor van probléma a kitermelt fa minőségével is, ami miatt a fűrészüzemek nem jutnak elegendő mennyiségben minőségi alapanyaghoz.
A fűrészüzemeknél minden erősségük, szakmai hozzáértésük ellenére folyamatos a piacvesztés, aminek elsődleges oka a gyenge jövedelmezőség, a folyamatos minőségi alapanyag-ellátottság megoldatlansága, a beruházási források hiánya, a „szakadék” a fűrészüzemi elsődleges és az erre épülő másodlagos földolgozás között. Ha ezekre nem sikerül valóban hathatós megoldást találni, tovább folytatódhat a francia faipar lejtmenete.
A francia miniszterelnök július 24-én Vendée megyében, a legnagyobb, építőipari faanyagot előállító Piveteaubois fűrészipari cégnél tett látogatása során jelentette be, hogy a gazdasági újraindítás programja (Plan France Relance) keretében az erdőgazdálkodásnak és faiparnak biztosított 200 millió €-n fölül további 100 millió €-t juttatnak a nagyon komoly nehézségekkel küzdő ágazatnak. Az elsőként megítélt 200 millióból 150 millió (újra)erdősítésre fordítandó, csupán 50 milliót lehet konkrétan a faipar versenyképesebbé tételére fordítani, ezt hivatott a most bejelentett 100 millió € kiegészíteni, amit – hasonlóan a France Relance forrásaihoz – két év alatt (2021-2022) kell fölhasználni.
Ami pedig a faipar jövőjét illeti, kora ősz folyamán várhatóan bemutatják azt a programot, aminek kidolgozását Emmanuel Macron július 12-én jelentette be és ami a közeljövő Franciaországának építéséről szól (pour bâtir la France de 2030) – és amiben a faipari szereplők is komoly szerepet fognak kapni. Szintén szeptemberben tartják meg a faipari társadalmi érdekegyeztető fórumot (assises), aminek lebonyolításáért közösen felel a mezőgazdasági, az ipari és a környezetvédelmi tárca.
A politika erdészettel és faiparral szembeni elvárásai érthetők, hiszen a mintegy 400 ezer főnek munkát adó szektorra nagyon nagy szerep hárul az ország emissziócsökkentéssel kapcsolatos vállalásainak teljesülésében, ám a klímaváltozás miatt a francia erdők egyre súlyosabb problémákkal néznek szembe, amire egyelőre nincs megoldás.
A faipar problémáit nem csak az nehezíti, hogy a klímaváltozás miatt hosszabb távon mindenképpen paradigmaváltásra van szükség a francia erdőgazdálkodásban, hanem elsősorban a koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható piaci fahiány és jelentős áremelkedés, ami elsősorban az építőipari szereplőket hozta nehéz helyzetbe. Egyrészt egyre hosszabbak a határidők a megrendelések leadása és a faanyag megérkezése között, másrészt egyre följebb kúsznak az árak (az utóbbi egy évben ez legalább +30%) és sem a belsőépítészetben, sem az építőiparban nem lehet megbízható, tartható árajánlatot adni, ugyanis nem tudni, mibe kerül a faanyag, amikor végre megérkezik. A helyzetet valamelyest javítandó a miniszterelnök fölkérte az állami erdőkezelőt (Office national des forêts, ONF), hogy kössön alapanyag-beszállítói szerződéseket a fűrészüzemekkel, ezen keresztül élvezzen prioritást azok nyersanyaggal történő ellátása. Megjegyzendő, hogy erre azért van szükség, mert normális körülmények között a kitermelt faanyagot árveréseken érvényesítik, a jelenlegi helyzetben viszont ebben benne van a spekuláció és az export lehetősége. A sajtócikkek megjegyzik, az elmúlt egy évben globálisan legalább 10%-kal nőtt a faanyag iránti kereslet, ami számos országot arra kényszerített, hogy exportkorlátozásokat vezessen be. Jean Castex azt is kilátásba helyezte, az Európai Bizottsághoz fordul annak érdekében, hogy az EU lépjen föl saját belső piacának védelme érdekében és akadályozza meg az európai faanyag ellenőrizetlen, harmadik országokba történő kivitelét. Hozzátette, ha erre Brüsszel csak a jövő év elején reagál, akkor Franciaország „átmeneti lépéseket” (mesures conservatoires entre-temps ) fog tenni.
A faanyag helyzetével kapcsolatosan jelent meg Lauranne Schied véleménycikke a Les Échos gazdasági napilapban. Ebben többek között arra hívja föl a figyelmet, hogy a 2022-től épülő új épületeknél elvárt faanyag-használat messze nem olyan környezetbarát megoldás, mint gondolni lehetne (ezt a szabályt bő tíz évvel ezelőtt a Grenelle de l’environnement környezetvédelmi társadalmi egyeztető fórum nyomán hozták). Ugyanis jelentős mértékű faanyag-importot generál, miközben más, helyben meglévő alapanyagok sokkal zöldebb megoldást jelentenének – adatai szerint ugyanis a Franciaországban fölhasznált faanyag 80%-a osztrák, német vagy skandináv eredetű, az országban az idén épülő faházak esetében tízből kilencnél külföldi fát hasznának! Mindeközben a francia rönkök egyre nagyobb keresletnek örvendenek az USA és Kína piacán, az USA esetében a „dolgok diszkrét báját” az adja, hogy miután Trump elnök vámot vetett ki a Kanadából érkező faanyagra, ezért az amerikai cégek kénytelenek voltak az európai erdők felé fordulni. Ennek fényében különösen nehéz a francia építőipar faanyagnak köszönhető zöldítéséről beszélni, mivel a fölhasznált faanyag igen jelentős környezeti lábnyommal bír. A szerző szerint sokkal zöldebb megoldást jelentene, ha az országban mindenfelé megtalálható kőbányákból származó anyagot preferálnák, ahol lehetséges, ám arra már nem tér ki, hogy a kő, a bazalt használata hogyan egyeztethető össze az egyre szigorúbb hőgazdálkodási, energetikai előírásokkal? Minden bizonnyal lenne megoldás, hiszen számos, helyben előállítható, biológiai alapú (len, kender, gyapjú) vagy újrahasznosításból származó (rongy) szigetelőanyag van a piacon, de ez alkalmazott K+F nélkül nem képzelhető el.
A fentiekkel kapcsolatos Barbara Pompili ökológiai átmenetért felelős miniszternek a La Croix napilapban megjelent interjúja, aminek fő üzenete az erdőgazdálkodás és a biológiai sokféleség közötti ellentét föloldása (concilier exploitation de la forêt avec biodiversité), amiről a miniszternek a Terra Nová-nál egy írása is megjelent. A miniszter szerint a francia (és európai) erdőgazdálkodásnak alkalmazkodnia kell a klímaváltozás nyomán előálló (és folyamatosan változó) helyzethez, különösen annak fényében, hogy az EU-ban fölhasznált import szója és pálmaolaj (és társaik) az oka a globális erdőirtás egytizedének. Franciaországban 2018 óta létezik az a relokalizációs politika, ami az ország növényifehérje-autonómiájának erősítését célozza, amit a francia uniós elnökség során európai prioritásként kezelnek majd. Franciaország célja a biológiai forrásból származó anyagok használatának növelése, ám ennek mennyisége nem mehet a biológiai sokféleség és a szénmegkötési kapacitás rovására. Ennek része a francia erdőgazdálkodási szuverenitás erősítése, aminek egyik eleme a klímaváltozást és a piaci szükségleteket figyelembe vevő fajszerkezet kialakítása, ugyanis nonszensz, hogy az ország hatalmas mennyiségű rönköt exportál, aminek jelentős részét földolgozott formában visszavásárolja. A helyzet megváltoztatása érdekében nem zár ki semmilyen megoldást, ám meglátása szerint a faexport tilalma nem vezet sehova, ha ezzel párhuzamosan nem sikerül modernizálni, újjászervezni a faipart. Az erdőgazdálkodás jövőjével kapcsolatosan viszont kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogyan lehet az elképzeléseket megvalósítani, ha a jelenleg közel nyolcezer főt foglalkoztató ONF személyi állományát az elkövetkezendő években, ahogy erről jelenleg szó van, 500 fővel csökkentik. Úgy fogalmazott, erről a kérdésről az őszi társadalmi érdekegyeztető fórum nyomán születhet döntés, de az ONF továbbra is az állami erdőgazdálkodás elsődleges szereplőjének kell maradnia, a föladatokhoz szükséges anyagi és humán erőforrásokat pedig biztosítani kell. A majdani erdőtelepítéseknél az eddigieknél is komolyabb figyelmet kell fordítani az erdőtüzek elleni védekezésnek, legyen szó a fajhasználatról vagy pl. a tűzvédelmi pászták kialakításáról.
Saját értékelés, megjegyzés
2009 óta több komoly kormányzati intézkedés-csomag látott napvilágot annak érdekében, hogy a francia faipar fönntartható és versenyképes pályára álljon, ám ezek a mai napig csak apróbb eredményeket tudtak fölmutatni, az ágazat továbbra is képtelen lendületet venni. Ahogy a szakmaközi szervezetnél diplomatáinknak ennek okait megfogalmazták, az erdőgazdálkodás és a faipar bővülésének a legnagyobb akadálya az erdők szerkezete és a tulajdonviszonyok összetettsége. Tetten érhető az egyes parcellák elaprózottsága, a fölújításokhoz, újra-telepítésekhez szükséges tőke hiánya, a túlszaporodott a vadállomány, amit tetéz a klímaváltozás jelentette fapusztulás. És ha ez nem lenne elég, a jelenlegi fajösszetétel (80% lombos, 20% tűlevelű) nem kimondottan felel meg az ipar igényeinek, ahogy sokszor van probléma a kitermelt fa minőségével is, ami miatt a fűrészüzemek nem jutnak elegendő mennyiségben minőségi alapanyaghoz. Noha kellően nagy számú, fakitermeléssel foglalkozó vállalkozás van az országban (és hangsúlyosan Északkelet-Franciaországban), akik rendszeresen beruháznak és jelentős gépesítettséggel rendelkeznek, vállalják a fönntartható erdőgazdálkodás követelmény-rendszerét, az elaprózódott birtokszerkezet mellett a kitermelés egyik legnagyobb fékét az jelenti, hogy zömük olyan mikro-vállalkozás, akik nem képesek az igazán komoly beruházásokra. A tulajdonosok átlag-életkora folyamatosan nő, a generációváltás nem biztosított olyan mértékben, ahogy ez szükséges lenne, de a helyi vállalkozóknak konkurenciát jelent az olcsó külföldi munkaerő is. A fűrészüzemek esetében sem jobb a helyzet, ugyanis minden erősségük, szakmai hozzáértésük ellenére folyamatos a piacvesztés, aminek elsődleges oka a gyenge jövedelmezőség, a folyamatos minőségi alapanyag-ellátottság megoldatlansága, a beruházási források hiánya, a „szakadék” a fűrészüzemi elsődleges és az erre épülő másodlagos földolgozás között. Emögött pedig az áll, hogy a kitermelt és a fűrészüzemeknek fölkínált fa minősége nincs összhangban azzal, amit tőlük vár az ipar tovább-földolgozásra. Nem sokkal jobb a helyzet a papíriparban sem, ahol a Franciaországban működő cégek zöme külföldi érdekeltségű, és noha jelentős munkaadónak számítanak, nekik is alapanyag-problémáik vannak, az árakat a világpiac határozza meg, ezek pedig a jelenlegi strukturális túltermelésnél nem a legkedvezőbbek.
forrás: Somogyi Norbert, Bartha Péter – Magyarország Párizsi Nagykövetsége
