FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Emlékerdőt avattak és kopjafát állítottak

A Sirok József, egykori erdészről elnevezett parkerdő ünnepélyes avatását szombat délelőtt tartották Vaskút határában. Az erdőben kopjafát állított az önkormányzat. Az eseményen részt vett Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője.

– Az ember nem gyászra, hanem emlékezésre termett. Nagy kérdés, hogy hogyan lehet egy ember, egy szakma emlékezetét ébren tartani. Miként emlékezhetünk mi erdészek, vadászok elődeinkre, egykori munkatársainkra? Főleg azokra, akik oly sokat tettek a szakmánkért – fogalmazott id. Varga Rudolf.

Sirok József a Soproni Erdészeti Egyetem elvégzése után a Gemenci Állami Gazdasághoz került, ahol 2002-es nyugdíjazásáig dolgozott. – Bár a cég neve időközben megváltozott, Józsi bácsi képviselte az állandóságot. 1986 február elsején érkezett Vaskútra kerületvezető erdészként – tudtuk meg Alszegi Zoltán polgármestertől.

Hozzátette, hogy a Gemenc Zrt. vezetősége a kezdetektől támogatta a vaskúti képviselők javaslatát, mi szerint ezt a pihenő-parkerdőt szeretnék átnevezni Sirok József parkerdő névre. Az adminisztratív eljárás gyorsan lezárult, ezt követően gondoltak arra, hogy egy kopjafa állítása méltó Sirok József munkásságához.

Fotók: Márton Anna

Rigó Gábor fafaragó, aki a településen már több kopjafát is megfaragott, felajánlotta, hogy a mostani jeles eseményre is készít egyet. A kopjafa lábon száradt tölgyből készült, amihez az önkormányzat a Gemenc Zrt. támogatásával az jutott hozzá.

A településvezető hangsúlyozta, reméli, a Sirok József emlékerdő a jövőben szolgálja majd a vaskúti embereket és a környező településeken élőket, ugyanakkor méltó emléket állít a névadónak. Az esemény a kopjafa leleplezésével és koszorúzással zárult.

– Tevékeny ember volt, családi és erdészeti munkája mellett fontosnak tartotta, hogy bekapcsolódjon a község társadalmi életébe. A Kossuth Vadásztársaság alapító tagja, később vadásztársaság elnöke is volt. Fontosnak tartotta a természet megismerését, megismertetését. Közéleti tevékenysége 2002-es nyugdíjazása után teljesedett ki, amikor nagy többséggel két ciklusban a képviselő testület tagjává választották Vaskúton – ismertette a jelenlévőkkel a polgármester.

Mind mondta, Sirok József fontosnak tartotta a Vaskút Községért Közalapítvány létrehozását, melynek kuratóriumában is részt vett. Szakmai munkáját térítésmentesen végezte és ajánlotta föl az önkormányzat érdekében.

Elhangzott, hogy évekkel ezelőtt egy természeti vihar után vetődött fel a gondolat az egykori erdészben, hogy ezen a részen egy pihenő erdőt hozzanak létre.

Sirok József törekvése találkozott a Gemenc Zrt. vezetésének a támogatásával is, és az ő inspirációjára jött létre ez a pihenő erdő. Még nincs igazán kihasználva, de itt nagyon szép lehetőségek vannak arra, hogy a természettel legyünk, megismerjük Vaskút környékének élővilágát, növényzetét, az itt élő állatfajokat – hangzott el Alszegi Zoltán polgármester ünnepi beszédében.

forrás: BAON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Emlékkereszt a Sóstói-erdőben

Következő cikk

Mecsekerdő Zrt. FSC® erdőgazdálkodási auditja




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version