FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Követés

Közelgő események

EP jóváhagyta a KAP reformját

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel, jóváhagyta az uniós Közös agrárpolitika (KAP) reformját, amelynek célja, hogy a mezőgazdaság zöldebb, méltányosabb, rugalmasabb és átláthatóbb legyen.

A képviselőknek, az intézményközi tárgyalások folyamán, sikerült elérniük, hogy a tagállamok a közvetlen kifizetések legalább 10%-át kötelező jelleggel a kis- és közepes méretű gazdaságok, a KAP költségvetésének legalább 3%-át pedig a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására használják fel. Azt is megszavazták, hogy jöjjön létre egy, folyó árakon 450 millió euró éves költségvetéssel rendelkező válságtartalék-alap, amely áringadozás esetén a gazdák rendelkezésére áll.

(FATÁJ kiegészítés: a KAP reform tárgyalási folyamatairól már beszámoltunk júniusban. A híradások sajnos korábban sem pontosították, és most sem részletezik, hogy ez a reform miként fog az erdőgazdálkodásra hatni, mire számíthatnak ennek kapcsán a hazai erdőgazdálkodók. Reméljük a legjobbakat!)

Az Európai Bizottság át fogja nézni, hogy a nemzeti mezőgazdasági stratégiai tervek összhangban vannak-e ezekkel a kötelezettségvállalásokkal, a mezőgazdasági termelőknek pedig éghajlat- és környezetbarát módszereket kell majd alkalmazniuk, ha uniós támogatást szeretnének. A tagállamok kötelesek lesznek gondoskodni arról, hogy a vidékfejlesztési költségvetés legalább 35%-át és a közvetlen kifizetések legalább 25%-át környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedésekre fordítsák.

Az EP nyomásgyakorlásának köszönhetően mostantól fokozottabb együttműködésre lehet számítani a nemzeti munkaügyi felügyeletek és a támogatásokat kifizető ügynökségek között. Így a mezőgazdaságban is jobban odafigyelnek majd az uniós munkaügyi szabályok betartására, a jogsértések pedig szankcionálhatók lesznek. Egy új uniós adatbányász-eszköznek köszönhetően átláthatóbbak lesznek az uniós támogatás végső kedvezményezettjeire vonatkozó információk. A tagállamok számára is elérhető eszköz összeveti egymással a nyilvános adatbázisokban található adatokat, így segíti az esetleges csalások felderítését.

A korábbi KAP-szabályok 2020. december 31-ig voltak érvényben, majd azokat 2022 végéig érvényes átmeneti szabályok váltották fel. Ha a tagállami kormányokat tömörítő tanács is jóváhagyja az új szabályokat, azok 2023. január 1-jétől lépnek életbe. A tagállamoknak 2021. december 31-ig kell benyújtaniuk a bizottság felé az agrárpolitikával kapcsolatos stratégiai terveiket.

A folyamat következő lépése a KAP reformcsomag vita nélküli formális tanácsi elfogadása, amelyre a tervek szerint a Tanács december 2-i ülésén kerül majd sor. Ezt követően kerülhetnek kihirdetésre az új KAP rendeletek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, amelyeket majd 2023. január 1-jétől kell alkalmazni. 2022. év végéig a jelenleg is érvényes, átmeneti időszakra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni.

forrás: AgrárSzektor

Előző cikk

3000 fát ültet a Hatvanezer Fa Egyesület

Következő cikk

Zöldülnek a települések Veszprém megyében



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share