FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Mecsekerdő: Felelősségvállalás az erdőért, a környezetért

A Mecsekerdő szakmai továbbképzéssel, új erdők telepítésével, környezetkímélő technológiák bevezetésével és tesztelésével fejlesztette erdőgazdálkodását 2021 során. A környezeti nevelést és a természetbarát erdőlátogatást szolgálta az erdészeti erdei iskolák 25 éves alapításának alkalmából indított ismeretterjesztő videó- és túrasorozat, a több új erdei tanösvény, valamint a Gyopár kulcsosház újjászületése és a Zobáki Nomád Tábor fejlesztése.

A Baranya megye erdeinek 50%-át kezelő Mecsekerdő állami erdőgazdálkodóként elsősorban az erdő biológiai erőforrásainak megőrzésére és gyarapítására, az erdei életközösségek alkotta ökoszisztéma egyensúlyának fenntartására, valamint az erdővel kapcsolatos emberi, közösségi igények kielégítésére törekszik.

A Mecsekerdő élen jár a folyamatos erdőborítást szolgáló üzemmódok, az örökerdő gazdálkodás bevezetésében, jelenleg – a törvényi előírást jelentősen meghaladó mértékben – az 55 ezer hektárt kitevő erdeinek 18,5%-át kezeli ezen üzemmódokban. Mivel az örökerdő-gazdálkodás tudásintenzív tevékenység, a munkát szakmai továbbképzések is támogatták, amelyek az erdész szakszemélyzet, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai részvételével zajlottak és a szakmán belüli személetformáláson túl azt a célt szolgálták, hogy a Mecsekben tovább javuljon az örökerdő-gazdálkodással kezelt területek minősége és növekedjen nagysága. Ripszám István vezérigazgatóezzel kapcsolatban elmondta:az erdész munkájának terméke az erdő: nem fát, nem szarvasagancsot, nem pihenőhelyet termelünk, hanem erdőt hozunk létre.”

A Mecsekerdő a meglévő erdők gondozása, kezelése mellett új erdőket is létrehozott: 50 ezer, többségében kocsányos tölgy, valamint az állomány szerkezetét javító elegyfafajokat is magában foglaló facsemete elültetésével Baranya megyében, Vajszlón létrehozta az Újszülöttek erdejét, bekapcsolódva az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Agrárminisztérium együttműködésében zajló programba. A Mecsekerdő ezen kívül Baranya megye déli részén további 14 hektáron, összesen 140 ezer csemete ültetésével végzett még erdőtelepítést.

A Mecsekerdő jelentős lépéseket tesz és gondot fordít a felnövekvő generációk szemléletformálására: 1996-ban az elsők között hozta létre idén 25 éves erdészeti erdei iskoláit: a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolát a Mecsekben és a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolát a Zselicben. A környezeti nevelőmunka idén negyed százados évfordulója alkalmából számos iskolához és több tízezer érdeklődőhöz eljutó online ismeretterjesztő sorozatot, valamint az erdei iskolák erdőpedagógusainak vezetésével nyolc alkalomból álló túrasorozatot indított a mecseki és zselici erdők természeti kincseinek megismerésére, bemutatására. E mellett fejlesztette az erdőlátogatással egybekötött tudásátadást szolgáló tanösvény-hálózatát is. 2021-ben újjászületett a Tenkesen a Csodabogyó-, Mozsgó közelében az Ezüsthárs-tanösvény, és hamarosan átadásra kerül Sasréten a vadászati témájú Csodaszarvas tanösvény. Idén megkezdődött és jövőre befejeződik Árpádtetőn a Mecsek Discovery Center építése, amelyben a Mókus Suli két új, jól felszerelt oktatóterme és egy, a Mecseket a XXI. század technikai megoldásaival bemutató, 140 négyzetméteres kiállítótér kap helyet. Amellett, hogy az erdőket meg kell óvni a klímaváltozás negatív hatásaitól és biztosítani egészséges fejlődésüket, az erdei ökoszisztéma egyensúlyának fenntartása mellett mind több ember számára bejárhatóvá is kell tenni őket. Ebbe a törekvésbe illeszkedik a legendás Gyopár-kulcsosház idei teljes újjászületése – amelyet így a természetjárók immár egész évben használhatnak –, valamint a Dél-Dunántúli Kéktúra jellemző kiindulópontján fekvő és az Erdei Vándortáborok helyszíneként is szolgáló Zobáki Nomád Táborban megépült, 60 fő kiszolgálására alkalmas, tájba illeszkedő, vizesblokk-épület.

A Mecsekerdő gazdálkodásában mindennapos gyakorlat a korszerű terepi informatika használata: az idei tesztidőszakot követően 2022-ben új készletgazdálkodási rendszert vezet be. Az új, mobiltelefonos alkalmazással mellőzhetők a papír alapú nyomtatványok, ami nem csak a vállalat környezettudatosságát erősíti, hanem az értékesíthető készletekről, fatermékekről naprakész adatok állnak rendelkezésre. A terepi adatgyűjtés, az erdő egészségi állapotának megfigyelése és a tervezési folyamatok támogatása terén új távlatok nyílnak a jövőben a 2021-ben megvásárolt középkategóriájú, felmérő drón – várhatóan jövő év eleji – szolgálatba állásával. Energiatudatos vállalatként a megújuló energia használati arányának növelésével nem csak karbonlábnyomát csökkenti, hanem a társadalmi szemléletformálást segítő példát is szeretne mutatni. A környezettudatos vállalati működés része az is, hogy idén novemberben környezetbarát, tisztán elektromos meghajtású, hazai gyártású szállítóeszköz – közelítőgép – prototípusát tesztelték a Mecsekerdő szakemberei egy szakmai bemutatón.

Forrás: Mecsekerdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Hulladékcsökkentési Eszköztár készült

Következő cikk

Idén is segít a Zöld Szív




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version