FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Európai Vállalkozásfejlesztési Díj

Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj felhívása, amelynek nemzeti fordulójára idén május végéig lehet benyújtani a jelentkezéseket. Magyarország azért csatlakozott az európai kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része az is, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához – mondta el György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

A sikeres vállalkozások népszerűsítésére szükség van, mert jó például szolgálhatnak más cégek számára, segíthetik őket többek között a munkavállaló-barát környezet kialakításában. Bízunk abban, hogy ez a díj is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai cégek átvesznek már jól működő, sikeres modelleket, meghonosítanak máshol látott mintákat, ezzel pedig biztos munkahelyeket teremtenek, és így a magyarok a 2020-as évtized nyertesei lehetnek – tette hozzá az államtitkár.

Az Európai Bizottság által először 2006-ban indított verseny a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programokat részesíti elismerésben. Célja az olyan kezdeményezések megismertetése az európai közvéleménnyel, amelyek megkönnyítik a vállalkozóvá válást, illetve a vállalkozások mindennapjait, és mintául szolgálhatnak a nemzetközi cégek számára is.

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra (EEPA – European Enterprise Promotion Awards) nonprofit szervezetek, önkormányzatok, állami szervek, társadalmi vállalkozások pályázhatnak legalább 15 hónapja működtetett, kifejezetten vállalkozásfejlesztési programokkal hat kategóriában:

  1. a vállalkozói kedv ösztönzése,
  2. a vállalkozói ismeretek növelése,
  3. az üzleti környezet fejlesztése és digitális átállás támogatása,
  4. a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése,
  5. a fenntartható átállás ösztönzése, valamint
  6. a vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért. 

A díjra nemzeti és európai szinten lehet nevezni. A magyarországi szakmai zsűri az európai fordulóba két projektet juttat tovább. Az Európai Zsűri Fődíját az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul.

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra 2022. május 31-ig lehet jelentkezni a kkvdij@itm.gov.hu e-mail címen. Az érdeklődők a pályázati részleteiről az alábbi linken tájékozódhatnak.

forrás: ITM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

EU biogazdasági stratégiája 10 éves

Következő cikk

Cél a zöldipar fejlesztése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések