FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Cél a zöldipar fejlesztése

A cél a high-tech, magyar és zöldipar további erősítése, fejlesztése! Magyarország iparának mintegy 70 százaléka a high-tech szektorba tartozik, ez az arány szinte azonos Németország és Dánia szintjével – mondta az innovációs és technológiai miniszter Jászfényszarun, azt követően hogy megbeszélést folytatott a város és a térség döntéshozóival.

Palkovics László, aki az Északkelet-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa is egyben, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármesteri hivatalának dísztermében elmondta: az önkormányzati tulajdonban levő Jászfényszarui Ipari Park szerkezete leképezi a magyar kormány gazdaságpolitikai stratégiájának lényegi részét. A kormány tavaly nyáron döntött arról, hogy támogatja a város ipari parkjának közműfejlesztését, ahol többek között olyan cégek is működnek, mint a Thyssenkrupp vagy a Samsung – közölte.

Palkovics László hangsúlyozta: a pandémiát sikeresen kezelte a magyar kormány. Tavaly a munkajövedelmek növekedése az Európai Unión belül a legmagasabb volt Magyarországon, a foglalkoztatottság és a beruházási ráta is nőtt – ismertette a miniszter. Szólt arról, hogy Magyarországon kiemelt jelentőségű lesz az élelmiszeripar, a járműipar, az energetika. A jövő meghatározó technológiái közé sorolta a mesterséges intelligencia térhódítását és a hidrogénipart.

Kitért arra, hogy a következő 6-8 évben mintegy 6000 milliárd forintot fordít a magyar kormány vasútfejlesztésre, ebből 4000 milliárd forintból az infrastruktúrát korszerűsítik, 2000 milliárd forint jut a személyi közlekedés javítására.

A miniszter a megfelelő infrastruktúra biztosítása mellett hangsúlyozta a szakképzett munkaerő fontosságát is. A magyar gazdaság versenyképességének egyik kulcsa a minőségi szakemberképzés – mondta. Emlékeztetett, hogy két éve indult szakképzés-fejlesztési program és nőtt a szakképzésben tanulók aránya.

Palkovics László elmondta: a megbeszélésen arról is szó volt, hogy milyen igényei vannak az ipari parkban lévő vállalatoknak energetikai, logisztikai téren, valamint milyen szakemberekre van szükségük. A kormány ezeket az igényeket biztosítani fogja – mondta. A vasúti és közúti közlekedés terén is további fejlesztések várhatók – jegyezte meg, hozzátéve: előkészítés alatt áll a 32-es főút fejlesztése.

Pócs János, Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az elmúlt 12 évben a kormány komoly gazdasági növekedési, családfejlesztési programot határozott meg, Jászfényszaru ennek tükre volt. Magyarország csak a gazdasági fellendülésből gyarapodhat – hangsúlyozta. A családok visszakapják a befizetett adójukat, az szja-t a 25 év alattiaknak nem kell befizetni, béremelés, adócsökkentés történik, mindezt csak gazdasági növekedésből lehet biztosítani – mondta.

Győriné Czeglédi Márta, Jászfényszaru (független) polgármestere a Jászfényszaru Ipari Park teljes közműfejlesztéséről tartott előadásában elmondta: a település vállalkozásbarát önkormányzat, további fejlesztéseket terveznek. Az újabb munkahelyteremtő beruházások befogadásához szükség van közműfejlesztésre, amelyet a kormány támogat – tájékoztatott. “Jászfényszaru egyszerre a tradíció, innováció és az emóció városa” – fogalmazott.

forrás: ITM (2022-02-10)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Európai Vállalkozásfejlesztési Díj

Következő cikk

Illegális fakitermelések Maros megyében



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések