FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Körzeti erdőtervezés 2022

Felhívjuk a körzeti erdőtervezésben érintett ügyfelek szíves figyelmét, hogy az erdőgazdálkodói javaslatokat a honlapon közzétett forma-nyomtatványon kell az NFK Erdészeti Főosztályára benyújtani!

A formanyomtatványok elérhetőek a Nyomtatványok menüponton belül, az Erdőgazdálkodói javaslatok körzeti erdőtervezéshez bekezdésben.

Az erdőgazdálkodói javaslatokat tartalmazó formanyomtatványokat elektronikus levél formájában vagy postai úton, illetve hivatali kapun keresztüli elérhetőséggel rendelkező cégek esetében hivatali kapun van lehetőség benyújtani.

***********************************************************
Az erdők állapotának figyelemmel kísérését, szolgáltatásai, haszonvételi lehetőségei folyamatos biztosítását, az erdőhöz fűződő közérdek érvényesülését, valamint a fenntartható erdőgazdálkodási tevékenység tervszerűségét az állam elsősorban a körzeti erdőtervezéssel, az erdők állapotának és a fenntartható erdőgazdálkodás tartalmi kereteinek erdőtervezési körzet szintű rendszeres felülvizsgálatával, illetve erdőrészlet szintű meghatározásával biztosítja.

Erdőtervezéssel érintett körzetek ütemtervenként, induló adatokkal

2022-évjáratú erdőtervezési körzetek
2021-évjáratú erdőtervezési körzetek
2020-évjáratú erdőtervezési körzetek

Körzeti erdőtervezésre kerülő helységek ütemtervenként

2022. évben erdőtervezésre kerülő helységek
2021. évben erdőtervezésre kerülő helységek
2020. évben erdőtervezésre kerülő helységek

Erdőtervezéssel érintett körzetek áttekintő térképe ütemtervenként

2022-ben erdőtervezésre kerülő körzetek térképe


Körzeti erdőtervezés hirdetményei:

Erdőtervezési körzet neveTervezés éveTájékoztató felkerülésének dátumaKözlemény, eljárás megindításának napjaHatározat felkerülésének dátuma
2Zalakomári20222022.02.03.
3Nagymarosi20222022.01.31.
4Tamási20222022.01.31.
5Pétervásárai20222022.01.26.
6Rétköz-Beregi20222022.01.25.
7Bajai20222022.01.25.
8Zamárdi20222022.01.24.
9Szerencsi20222022.01.21.
10Keszthelyi-hegység20222022.01.20.
11Pusztavacsi20222022.01.19.
12Gömöri20222022.01.19.
13Kemenesi-Cser20222022.01.05.
14Alsó-Őrségi20222022.01.05.
15Hajdúhát-Bihari20212021.03.10.
16Erdőbényei20212021.02.18.
17Bánhorváti20212021.02.15.
18Sásdi20212021.02.15.
19Pilis-Visegrádi20212021.02.15.
20Budapesti20212021.02.15.
21Gemenci20212021.02.10.
22Nagydorogi20202021.02.05.
23Kab-hegyi20212021.02.05.2021.11.30.
24Harkakötönyi20212021.02.05.
25Nagykanizsai20212021.02.03.2022.01.28.
26Kemencei20212021.02.01.2021.12.15.
27Kaszói20212021.02.01.
28Hőgyészi20202021.01.29.2021.10.28.
29Parádi20212021.01.27.2021.11.30.
30Alpokaljai20212021.01.18.2021.11.02.2022.01.13.
31Gyöngyös-Pinka menti20212021.01.18.2021.09.15.2021.12.10.
32Alsó-Duna menti20202020.12.18.2021.11.16.2022.01.13.
33Bédai20202020.11.30.2021.07.06.2021.11.18.
35Marosszög-Csanádi20202020.10.05.
36Baktalórántházai20202020.04.27.2021.07.08.2021.12.10.
37Alsó-Hegyközi20202020.02.28.2022.02.08.
38Dél-Borsodi20202020.02.28.2021.10.12.
42Várpalotai20202020.02.01.2021.04.06.2021.07.09.
43Nagybátonyi20202020.02.17.2020.11.30.2021.07.20.
44Nyugat-Zselic20202020.02.03.2021.05.04.2021.07.27.
63Kárászi20192019.02.28.2021.05.21.2021.07.22.

forrás: NFK EF

Körzeti erdőtervek archívuma

2022-01-21 12:30:18


A körzeti erdőtervek készítésének célja az erdő és a benne megtestesülő természeti értékek oltalma, az ország faanyagellátásának hosszú távú garantálása, s mindezeken keresztül a társadalom érdekeinek védelme. Alább évekre lebontva megtalálhatóak a körzeti erdőtervek 2005-től, valamint az erdő- és üzemterv archívum katalógusa.

Körzeti erdőtervek

A tartamos és fenntartható erdőgazdálkodás érdekében Magyarország erdőterületei ún. erdőtervezési körzetekre vannak felosztva, melyek átlagosan 10-15 ezer hektár erdőterületet foglalnak magukban.

A körzetek erdeiben az erdészeti hatóság által készített ún. körzeti erdőtervek, újabban körzeti erdőterv határozatok alapján lehet csak gazdálkodni. E tíz évenként megújításra kerülő tervek – a bennük foglalt gazdálkodási lehetőségeken és kötelezettségen keresztül – biztosítják az erdőgazdálkodás szakmaiságát és tartamosságát, vagyis hogy az ország erdőterülete ne csökkenjen, az erdők állapota ne romoljon, s természeti értékei megőrződjenek. A körzeti erdőtervet erdészeti szakemberek készítik az erdőgazdálkodók, vízügyi és természetvédelmi kezelők, valamint az érintett hatóságok bevonásával.

A terv – akárcsak egy földhivatali nyilvántartás – helyrajzi-számhoz és speciális erdészeti alapegységhez, az ún. erdőrészlethez kötötten állapot- és tervadatokat, adott esetben korlátozásokat és természetvédelmi kezelési szabályokat tartalmaz. A terv betartását az erdészeti hatóság ellenőrzi.
E szigorúnak tűnő szabályozás célja az erdő és a benne megtestesülő természeti értékek oltalma, az ország faanyagellátásának hosszú távú garantálása, s mindezeken keresztül a társadalom érdekeinek védelme.

A körzeti erdőtervek adatai, az erdővel összefüggő sok más egyéb adattal egyetemben a Nemzeti Földügyi Központ által üzemeltetett Országos Erdőállomány Adattár részét képezik. Ez egy hatalmas digitális adatbázis – melynek része az ország teljes területét lefedő digitális térképi állomány is – mind az érintett hatóságok, mind az erdőgazdálkodók számára elérhető, s munkájukhoz XXI. századi hátteret biztosít.
Az alábbiakban megtekinthetők az elkészült körzeti erdőtervek, sok érdekes táblázattal, adattal, grafikonnal és szöveges értékeléssel. Ezenkívül közzé tesszük a lejárt erdőállomány-gazdálkodási tervek, üzemtervek és körzeti erdőtervek katalógusát.

Erdő- és üzemterv archívum katalógusa


A lejárt erdőállomány-gazdálkodási tervek, üzemtervek és körzeti erdőtervek a váci erdőterv-tárunkban találhatók.

Kapcsolatfelvétel:

    e-mail: erdeszet@nfk.gov.hu

    telefon: +36/1 3743-201.


Érvényes 2016. január 1-től 2025. december 31-ig

Balatonfüredi                            

Körzeti erdőtervek

Érvényes 2015. január 1-től 2024. december 31-ig

Devecseri körzetNyírbátori  Körzet
Fonyi KörzetSopron-Fertőmelléki körzet
Igali körzetTornai Körzet
Kelet Zselici körzet 

Érvényes 2014. január 1-től 2023. december 31-ig

Alsó-Tápió-vidéki körzetKisvaszari körzet
Észak-Hanság és Szigetközi körzetPápai körzet
Gerecse-Vértesi körzetSomogyvári körzet
Guthi körzetSzécsényi körzet
Hernádvölgyi KörzetSzigetvári körzet
Jósvafői Körzet 

Érvényes 2013. január 1-től 2022. december 31-ig

Alsó-Őrségi körzetRétköz-Beregi körzet
Bajai körzetSzerencsi körzet
Gömöri körzetTamási körzet
Kemenesi cser körzetZalakomári körzet
Keszthelyi-hegység körzetZamárdi körzet
Pusztavacsi körzet 

Érvényes 2012. január 1-től 2021. december 31-ig

Alpokaljai körzetKab-hegyi körzet
Bánhorváti körzetKaszói körzet
Budapesti körzetKemencei körzet
Erdőbényei körzetNagykanizsai körzet
Gemenci körzetParádi körzet
Gyöngyös-Pinka menti körzetPilis-Visegrádi körzet
Hajdúhát-Bihari körzetSásdi körzet
Harkakötönyi körzet 

Érvényes 2010. január 1-től 2019. december 31-ig

Balatonfűzfői körzetMocsolyási körzet
Bédai körzetNagybátonyi körzet
Bócsai körzetPüspökladányi körzet
Celldömölki körzetSárvári körzet
Gödöllői körzetSoponyai körzet
Hajósi körzetSzentendrei  körzet
Hegyközi körzetValkói körzet
Hőgyészi körzetVárpalotai körzet
Jászsági körzetZselici körzet

Érvényes 2009. január 1-től 2018. december 31-ig

Bajai körzetKisvaszari körzet
Baki körzetMonori körzet
Baktalórántházi körzetMonostorapáti körzet
Berceli körzetNagydorogi körzet
Felső-Őrségi körzetPincehelyi körzet
Gyöngyössolymosi körzetVasegerszegi körzet
Iharosi körzetZirci körzet
Kiskunhalasi körzet 

Érvényes 2008. január 1-től 2017. december 3-ig

Abonyi körzetLitke-Kisterenyei körzet
Ásotthalmi körzetMarosszög-Csanádi körzet
Bakonyszentlászlói körzetNagyatádi körzet
Bánokszentgyörgyi körzetNyíregyházi körzet
Bodrogközi körzetParasznyai körzet
Farkasgyepűi körzetSárosdi körzet
Fehérvári körzetSellyei körzet
Hatvan-Hevesi körzetSzendrői körzet
Kárászi körzetVasvári körzet
Kiskörei körzetVerpeléti körzet

Körzeti erdőtervek szöveges részei (kivonat)
Érvényes 2007. január 1-től 2016. december 31-ig 

Balatonfüredi körzetKörös-Maros közi körzet
Ceglédi körzetLábodi körzet
Dél-Baranyai körzetPápai körzet
Diósjenő-Királyrét körzetPécsváradi körzet
Edelényi körzetRáckevei körzet
Egri körzetRavazdi körzet
Erdőhorváti körzetRépáshutai körzet
Győri körzetZalacsányi körzet
Kistelek-Sándorfalvi körzet 

Érvényes 2006. január 1-től 2015. december 31-ig

Barcsi körzetLillafüredi körzet
Budakeszi körzetPécsi körzet
Császártöltési körzetSárospataki körzet
Felsőtárkányi körzetTiszacsegei körzet
Kisbéri körzetTiszafüredi körzet
Kiskőrösi körzetTiszavasvári körzet
Komáromi körzetVáci körzet
Körmendi körzet 

Érvényes 2005. január 1-től 2014. december 31-ig

Soproni körzetTelkibányai körzet
Szentgyörgyvölgyi körzetRomhányi körzet
Marcali körzetÓzdi körzet
Dél-hansági körzetArlói körzet
Rábaközi körzetTiszakeszi körzet
Csákvári körzetKelebiai körzet
Keszthelyi-hegység körzetSzolnoki körzet
Jósvafő-Tornai körzetVésztői körzet
Előző cikk

Állásajánlat erdőmérnököknek

Következő cikk

FAIPARI Címtár 2021 – …aki számít benne van…



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések