FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Időspirálban az év fafaja

Elültették az év fáját hétfőn, az erdők nemzetközi napján a nagykanizsai Csónakázó-tónál. 2013-óta hagyomány a Zalaerdő Zrt-nél, hogy az internetes szavazást megnyerő fafaj csemetéjével bővítik az időspirált. A 2022-es győztes és így a Csó-tó új éke, a nagylevelű hárs lett.  

Akár 40 méteresre is megnőhet a nagylevelű hárs. A rendezvényen Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója az erdők emberi létre gyakorolt pozitív hatását emelte ki.

-A mai nap az év fája elültetésére kerül sor, minden évben tavasszal, most jelen pillanatban az erdők nemzetközi napja alkalmából ültetjük el az országos erdészeti egyesület által megversenyeztetett év fáját, amit az idén a nagylevelű hársfa faja nyert meg, és ezt a fa fajt fogjuk elültetni. Vendégeink lesznek az országgyűlési képviselő úr és polgármester úr, akik néhány szóval fogják köszönteni a mai napot – tájékoztatott Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója. 

A Hevesi-iskola diákjai egy dalcsokorral köszöntötték a tavaszt a Csó-tónál. Az eseményen Balogh László a természet megbecsülését és értékét méltatta, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy egy faültetés mindig a jövő nemzedékének szól.

-Néhány szívből jövő mondatot mondhatok, mert egyébként is jelképesnek érzem, azt, amikor fát ültetünk, különösen akkor, amikor ilyen szimbólumok vannak mellette. Kereszt, fa, ember, ezen a vonalon azt hiszem minden irányba a makro világba és a mikro világba is elindulhatnánk, és annak is örülök, hogy itt vannak az ifjak, akiknek ültetjük tulajdonképpen a fáinkat – mondta beszédében Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. 

A beszédek után Rosta Gyula, Cseresznyés Péter és Balogh László közösen ültette el a hársfát.

forrás: KanizsaTV

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőterületek fokozott ellenőrzése

Következő cikk

Országfásítási Mintaprogram folytatódik




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version