FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vízügyi Emlékpark nyílt

A park Szent László-szobrát dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára leplezte le Fotó: Nagy Balázs

Az élet forrását ünnepeljük a víz világnapján – jelentette ki Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára kedden Szolnokon, a Vízügyi Emlékparkot megnyitó beszédében.

Mi más lehetne a viszonyunk a teremtett világ legalapvetőbb eleméhez mint, hogy az élet forrásaként ünnepeljük – jelentette ki köszöntőbeszédében Szinay Attila. Az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a szolnoki eseményen felidézte: jeles évfordulóhoz érkeztünk. Éppen harminc éve kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, hogy a víz is kapjon világnapot, amely mindannyiunkat cselekvésre szólít.

Idén a világnap jelmondata: Felszín alatti vizek – tegyük láthatóvá a láthatatlant – hívta fel a figyelmet az államtitkár. A Föld majdnem teljes édesvízkészlete felszín alatti, amely kulcsszerepet játszhat az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásban. Tennünk kell azért, hogy fenntartható módon gazdálkodjunk ezzel az értékes nyersanyaggal – emelte ki Szinay Attila. Hazánkban az egy főre jutó vízkészlet az egyik legnagyobb a kontinensen, ugyanakkor a csapadékból származó saját felszíni vízkészletünk a legkisebb. Kiváló minőségű és bőséges felszín alatti vizekkel rendelkezünk mind ivóvíz-ellátási, mind gyógyászati és üdülési célra. Ezen a téren a túlhasználat helyenként már mutatkozó jelei gondokat okoznak. Tavaink komoly idegenforgalmi potenciált jelentenek, megőrzésük nemzetgazdasági, egyszersmind nemzeti értékmegőrzési feladat – egészítette ki.

A közigazgatási államtitkár kijelentése szerint a magyar termőföldek közel fele belvízjárta, az ország klimatikus adottságai miatt nagy az aszályveszély. A klímaváltozással a szélsőségek további növekedésével számolhatunk, ami vízválságot idézhet elő. Magyarország is érzi a klímaváltozás vizekre gyakorolt hatásait, ezért fontos szerepe van a megelőzésnek, illetve a mezőgazdaság, az agrotechnika, az ipar és a vízgazdálkodás területeinek közös kezelésében – tette hozzá. A vízgazdálkodás rendkívüli jelentőségű társadalmi tényező: egyrészt szolgáltatás, ugyanakkor a nemzeti biztonságpolitika fontos eleme. A Vízügyi Emlékpark arra hívja fel a figyelmet, hogy a szakmai feladatok teljesítése a biztonságos vízellátáshoz, valamint az árvízi védekezéshez kapcsolódik – szögezte le.

Az államtitkár emlékeztetett: 2000 tavaszán a tiszai árvíz 1041 centiméteres vízállással tetőzött Szolnoknál. Martalékává vált többek között a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Szolnoki Szakaszmérnökségének tiszaligeti épülete is, amelynek helyén 22 évvel később az országban egyedülálló Vízügyi Emlékpark létesült. Hozzátette: a park létrejöttét a tavaly elhunyt Hoffmann Imre nyugállományú tűzoltó altábornaknagy és Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője kezdeményezte.

Szinay Attila a parkban található szent szobrokkal kapcsolatban megjegyezte: Szent László, Szent János és Szent Kristóf cselekedeteit áthatotta az élet-, és a természeti környezet iránti tisztelet is.

forrás: AM Sajtóiroda, SZOLJON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

SEFAG dolgozók elismerése

Következő cikk

Gyászhír - Deák István [90]



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések