FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyászhír – Deák István [90]

Megrendülten vettük tudomásul, hogy 2022. március 22-én, 90. éves korában eltávozott közülünk Deák István okl. erdőmérnök, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. jogelődjének, az egykori Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság nyugalmazott igazgatója.

A fénykép 2022. február 3-án az Óbíródi vadászházban készült, Pista bácsi – a részvénytársasági nyugdíjas és aktív munkatársakkal közösen ünnepelt – születésnapi ünnepségén

Deák István Sopronban az Erdőmérnöki Karon 1954-ben vette át erdőmérnöki oklevelét. 1955. január 1-én kezdte el szakmai életútját a Gyulaji Vadgazdaság és Tamási Erdőgazdaság 1953-ban létrehozott Pári Erdészeténél, mint szakelőadó, majd a központban 1957-től, mint művelési csoportvezető dolgozott 1970-ig. 1969-ben megalakult a Gyulaj Erdő- és Vadgazdaság, melynek 1970-től a főmérnökévé nevezték ki.

Aktív segítőként részt vett az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállítás és az 1973-as OEE (Országos Erdészeti Egyesület) Közgyűlése és Fagazdasági Műszaki Napok (Erdészeti Vándorgyűlés) szervezésében.

1985-ben kinevezték igazgatónak, majd 1992-ben, mint a méltán patinás hírű erdő- és vadgazdaság igazgatója ment nyugállományba. Szakmai érdemeiért és kiemelkedő munkásságáért az erdész szakma Bedő Albert díjra jelölte, melyet 2000-ben adományozott neki az Országos Erdészeti Egyesület. A földművelésügyi minisztertől 2012-ben az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát vehette át.

Gazdag életútjához számos helyi, országos, de még világszinten is kiemelkedő események kapcsolhatóak. Elég csak – a teljesség igénye nélkül – megemlíteni az 1965-ös, 1969-es, 1970-es, majd a legendás ’72-es világrekorder gyulaji dámbikák trófeáit, az 1971-ben a vadászati világkiállítás helyi szinten történő szervezését, 1973-ban a gyulaji dámrezervátum létrehozását és 1985-ben az új városközponti irodaház felépítését.

Őszinte részvétünk a Családjának!

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Vízügyi Emlékpark nyílt

Következő cikk

Erdőterületek fokozott ellenőrzése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…
Tovább

Gyászhír – Právetz Antal [78]

Fájó szívvel tudatjuk, hogy Právetz Antal, okleveles erdőmérnök, a Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága és jogelődjeinek – korábban…