FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Magyar arany Wuppertalban, részletesebben

A Solar Decathlon egyetemek közötti környezettudatos házépítő versenyen, a németországi Wuppertálban az emberközpontú belsőépítészetért, első díjat kapott!

A Pécsi Tudomány Egyetem Műszaki és Informatikai Karának csapata, akit a versenyben való felkészítésben, az épület gyártásában, kivitelezésében az ÉVOSZ néhány tagszervezete sikerrel támogatott.

Sok-sok problémával küszködve, (a legnagyobb problémát, és néhány kategóriában a késés miatt a részvételt is lehetetlené tette, hogy a német szervezők kivitelezője által készített alap, használhatatlan volt, a 14 napos kivitelezési időből 2,5 nap veszett el az átépítése miatt!), de mindent legyőzve, megoldva, végül is sikerrel befejezte az épületet. A belsőépítészetért kapott első díj, valamelyest kárpótolta a csapatot. A legtöbb támogatást biztosító ÉVOSZ MAKÉSZ (Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szövetség) Tagozata is örömmel nyugtázta, hogy érdemes volt a PTE Műszaki és Informatikai Karának a Solar Decathlon versenyen való indulását.

A támogatás, az épület gyártása, és a kivitelezésben nyújtott segítség volt. 

A verseny kiírásban, foghíj beépítés, ráépítés, bővítés, és felújítás témában lehetett választani. A hallgatók, egy valóságos pécsi 5 szintes foghíj beépítési lehetőséget választottak. Ezért ilyen formájú az épület, amin sokan meglepődtek.Mivel Pécsett nagyon sok vidéki hallgató albérletben lakik, így azt szimulálták, hogy két korosztály hogyan tud egy térben együtt élni. Szimbolikusan fecske háznak lett elnevezve. 

Az épület moduláris rendszerű, a falak átalakíthatok. Az optimális kialakítás, és költség optimalizálás miatt azok a funkciók amelyek feleslegesek minden lakásban, azok egy közösségi térben kaptak helyet. Részletesebben Dr. Kondor Tamás beszámolójában alább hallható, illetve személyesen felkérhető!

Az épület szerkezete, favázas, kész ház technológiával készült, amelynek próba összeállítása Pécsett az egyetem udvarán történt. A bokréta ünnepen György László államtitkár mondott avató beszédet. Az épület jellegzetessége, a környezettudatos működés, a karbon semlegesség, a CO2 minél nagyobb lekötése érdekében fa, ill. fa alapú, ill természetes, ill újra hasznosított anyagokból gyártott építési termékekből készült.

Az épület utca felőli homlokzata egy részt azért érdekes, mert a körkörös gazdaság elvét követve, az egyetem felújítása kapcsán felbontott padló burkolattal lett burkolva. 

Másrészt egy zöld növényi burkolatot kap, ami az utca porát megszűri, és a nyílászárókon keresztül közvetlen friss oxigént biztosít a bennlakók számára.

A lap anyagok egy része szintén újra hasznosított anyagból készült. A mennyezet és néhány falfelület vályog vakolatot kapott, ami a modern építészetben is egyre nagyobb szerepet kap, mivel antiallergén hatású, a pára lekötése, illetve a helyiség természetes páratartalmának szabályozása gépészet nélkül csak a vályog használatával valósítható meg.  Az épület déli homlokzata, ami valójában az udvarra nézne, a naptér lett kialakítva. A naptér felülete, fix nyílászárók, és napelemek. Feladata a hőcsapda, meleget gyűjt! Az épület tájolása, szigetelése, és a gépek méretezése olyan jól sikerült, hogy 2 táblát le kellett kapcsolni, mert egyébként plusz energiás lett volna az épület. (A rendezők előírták, hogy plusz energiát a verseny épületek ne termeljenek, mert a helyi hálózat nem tudja kezelni)  

Az épület szellőztetése, hűtése gravitációs úton történik. Az épület alatt kerül bevezetésre a friss levegő. a kémény hatást az étel lift biztosítja, így nem foglal el plusz helyet. 

A nappaliban készült egy hőtároló fal, ami vízzel töltött literes üvegekből áll, így a fényt is beengedi a nappali térbe. A hőtároló tömeg alatt vannak a befúvó nyílások, melyek felmelegítik, vagy lehűtik a 200 db teli palackokat. 

A belső építészetben az újra hasznosított, és természetes anyagok használatán túl, a külön érdem a többféle funkcióra, a különféle korosztályok együtt élésére való alkalmassá tétel. Egyik példa, amennyiben fiatalok lakják, a közösségi térben, lehetőség van, hogy a szülő vagy szülők elfoglaltsága miatt, a közösség egy tagja felügyelje a gyerekeket. Más hasonló megoldások tették érdemessé az első díjra a belső építészetet.  

A versenyen elért eredmény, csak egy visszaigazolás, egy dísz. 

Az igazi eredmény. az a tapasztalat amit a hallgatók szereztek, hogy a terveik a valóságban hogyan tudnak megvalósulni, mivel a kivitelezést nekik kellett elvégezni! A MAKÉSZ tagjainak pedig azért volt nagyon jó és hasznos tapasztalat, hogy a PTE Műszaki és Informatikai Karán bevetett, általuk működtetett Környezettudatos kész ház építés, fakultatív tantárgyat milyen témákkal kell kibővíteni. A hallgatókat gyakorlaton, a gyártásba, a kivitelezésbe kell bevonni, hogy megismerjék az ipar ma mire képes, egy -egy terv, hogyan mennyi idő alatt, milyen feltételek, milyen folyamatokon keresztül valósulhat meg.

A helyszínen filmet is készítettünk, ami TV-re is alkalmas formátumban készült.

Filmben található: Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának kereskedelmi attaséja nyilatkozik a magyar szereplésről, magyar gazdasági kapcsolatokról, miért nagy eredmény, hogy a magyar épület 3 évig a helyszínen marad. Az interjú a videóban az első 6:17-ig tart. Középen németül a sajtótájékoztató látható. A győzelmet hozó  belsőépítészetről beszél Kondor Hegedűs Csilla 16.05-tól.

Az első helyezésről szóló, illetve a belső építészetről a fotók itt láthatók.

Dr. Kondor Tamás a PTE-MIK általános dékánhelyettesének, a csapat vezetőjének videó beszámolója a produkciójáról, és néhány konkurens épületről. Dr. Kondor Tamás elérhetősége: kondor.tamas@mik.pte.hu +36 30 290 1438

Külön hangfelvételt is készítettek a hallgatók, amin Dr Kondor Tamás mutatja be az épületet, az elvet, a célokat, és az épülettel elért eredményeket, Az épület bemutatója, hangfelvétel amit a hallgatók készítették, sajnos halk de érthető.

A kivitelezők közül a legtöbb támogatást adták:

A házat gyártotta és az összeszerelésben segített: Berger Házak Zrt.  www.bergerhazak.hu   Beregszászi Pál  email: pal.beregszaszi@bergerhazak.hu    tel: 06 30 943 8319

A külső és belső nyílászárókat gyártotta, beépítésében segített: Németh-fa Kft  http://nemeth-fa.hu/ Németh László e-mail: nemeth.laszlo@nemeth-fa.hu  tel.:  06 30 994 5153  

A fogadó szintet, a lépcsőt, és a gépészeti helyiséget gyártotta: Kp. Sales House Kft  https://kp.hu/     Borka Árpád e-mail: kp@kp.hu    tel:  06 70 635 5597

Szívesen állok én is rendelkezésükre a Solar Decathlon versennyel kapcsolatban, és más klímavédelmi programunkról is szívesen adok tájékoztatót! Előre is nagyon szépen köszönöm a hallgatók, és támogatóik nevében a megjelentethető hírt, cikket! Megérdemlik az elismerést a nemzetközi sikerért!

Kárpáti József,
ÉVOSZ-MAKÉSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás
Szakmai Tagozat elnök
www.evosz-makesz.hu
tel.: 06 30 206 3360

Előző cikk

Lezárult a Bölcs Fák projekt

Következő cikk

Erdészeti szakszemélyzet kötelező kiegészítő képzése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

158 éves az OEE

Ma ünnepli az Országos Erdészeti Egyesület fennállásának 158-ik évfordulóját. Születésnapjuk van! Ha lenne tortájuk, akkor pontosan ennyi gyertya…