FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

DOCK A – fából repülőtéri terminál

A zürichi repülőtér nyilvánosságra hozta a dán Bjarke Ingels Group (BIG) építésziroda és az amerikai HOK cég által tervezett új Dock A létesítményének tervét, amely egy tömörfa szerkezetű terminálból és irányítótoronyból áll.

Az építkezés a tervek szerint 2030-ban kezdődik és 2032-ben nyitja meg kapuit, és magában foglal majd egy légi oldali kiskereskedelmi egységet, várótermeket, irodákat, egy új légiforgalmi irányítótornyot és a bevándorlási csarnok bővítését.

Az épület nagyrészt helyi forrásból származó fából készül majd, az alpesi épületek szellemiségében és a svájci faépítészet nagy múltú hagyományaira építve. A belső terekben, valamint a padlóban és a mennyezetben is fát használnak majd.

A terminál főszerkezetét V alakú faoszlopok alkotják majd, és egy lineáris (gerincen futó) tetőablak engedi be a napfényt az épületbe.

A terminál V alakú faoszlopai

Bjarke Ingels, a BIG alapítója így nyilatkozott: “A repülőterek növekedésével és fejlődésével, valamint a nemzetközi irányelvek és biztonsági követelmények változásával a repülőterek egyre összetettebbé válnak.

“A zürichi repülőtér új főterminálja esetében a lehető legegyszerűbb válasszal próbáltunk válaszolni erre az összetett kihívásra: egy tömörfa térvázzal, amely tartószerkezeti kialakítás, térélmény, építészeti kivitelezés és szervezési elv is egyben.”.

szerk: Tóth János, forrás: PanelsFurnitureAsia; BIG

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

KSH gyorstájékoztatók

Következő cikk

Budapest Design Week 2022




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version