Nincs nálam a bölcsek köve. Nem azért írok, hogy a kérdést megfogalmazzam. Azért osztom meg a gondolataimat, hogy segítsem a tisztábban látást. Ehhez mindenekelőtt tisztázni kell, mit jelent az erdő. A városlakóknak elsősorban testi-lelki felüdülést, friss levegőt. A megfáradtaknak gyógyírt sebeikre.
A falun élőknek a téli meleget. A vidéki munkásnak az asztalra kerülő kenyeret. A turistának számolatlan csodát. A vadnak élőhelyet. Az erdésznek, természetvédőnek, vadásznak egy életen át tartó tanulást.
Szinte a végtelenségig sorolhatnánk, hisz ahány személy, annyiféle érdek. Minden életkorban megannyi igény. A faanyag a bölcsőtől a koporsóig, egy életen át elkísér. Nélkülözhetetlen, de egyúttal – mert szerves része életünknek – hiányát csak akkor vesszük észre, ha nincs. Akár a levegő.
Mindebből levonható egy egyszerű következtetés: az erdőnek számos funkciót be kell töltenie világunkban. Ezeket a funkciókat ugyan elkülöníti a Nemzeti Földügyi Központ által vezetett nyilvántartás, de – szerencsére – az erdő nem böngészi az adatbázisokat, így nem tudja magáról, hogy éppen védelmi, közjóléti vagy faanyag-termesztési céllal tevékenykednek-e benne a szakemberek.
Ez az állítás igaz a legtöbb magyarra is. Legtöbbünknek fogalma sincs az adott erdőterületen folyó szakmai munka feladatairól. Ha betesszük a lábunkat az erdőbe, nem tekinthetünk rá másként, mint hogy mindhárom megfogalmazott szerepét mindenkor, mindenhol betölti.
Hiszen – fafajától függetlenül − véd a klímaváltozás hatásaitól, mérsékli annak folyamatát.
Árnyas fái alatt kikapcsolódhatunk, így betölti közjóléti funkcióját. Végül ahhoz, hogy megfelelő egészségi állapotban, tartósan fennmaradjon, fakitermelést kell folytatni benne, mely eredménye az erdei választék mint nyersanyag.
Legyünk bárhol is a magyar erdőkben, ne feledjük, hogy mindannyian felelősek vagyunk a létéért. Tudatosítsuk magunkban az erdei séták során, hogy egyúttal üzemi területen járunk. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a földfelszíni életközösségek közül a legösszetettebb, megannyi vad élőhelye. Lássuk be, hogy az erdészek terméke nem a nyiladékok mellett, az erdei rakodókon felkészített erdei választék.
Az erdész munkájának terméke az erdő. Feladata, hogy legalább olyan, vagy jobb minőséget érjen el, mint amilyet örökül kapott szakember elődjeitől. Mert a ma erdeit is szakemberek hozták létre Magyarországon – még a rezervátum területeken is −, ahogy a jövő erdeit is szakemberek kell hogy megalapozzák és felneveljék.
Most, hogy − remélhetőleg – más szemmel tekintünk az erdőre, nézzük meg egy másik optikával is a hét történéseit erdő és erdőgazdálkodás témában! Nyilatkozott a Magyar Tudományos Akadémia, állásfoglalást adott ki a Soproni Egyetem (mint az erdészeti felsőoktatás és kutatás egyetlen magyarországi edukációs központja), számos zöld szervezet fejtette ki véleményét és szervezett politikai megmozdulást. Ne rántsuk fel a szemöldököt! Nem lehet másként a magunk mögött tudható tüntetéseket nevezni, százezer aláírás ide vagy oda.
Ma Magyarországon az erdők ügye olyan horderejű, hogy önálló államtitkárság felel érte. A kormányzati szándék világos: határozott erdőstratégia, szigorú előírások és kontroll annak érdekében, hogy a jövőben nagyobb mennyiségű, természetközelibb és így stabilabb erdők maradjanak örökül unokáinknak.
Távolabbról szemlélve a kormányzati munkát bátran kijelenthető, hogy a magyar emberek biztonsága áll a középpontban. Nincs ennél fontosabb az egyén számára. Materiális és immateriális értelemben is erre törekszik minden ép és egészséges ember. A jogalkotói szándék ez volt az ominózus kormányrendelet megalkotása során is.
Garanciát kap az a pár millió lakos (nevezhetjük akár mennyiségi többségnek), aki vidéken él, vagy városiként még van lehetősége fatüzelésre, hogy lesz mivel tüzet raknia. Most, hogy világossá tettük a vezetői szándékot, látjuk annak megerősítését az agrárminiszter utasításában, nézzük meg az érme másik oldalát!
Pártnak nevezett szervezetek gyűjtenek aláírást elbújva az erdők ügye mögé.
„Civil” és „zöld” szervezetek nyilatkoznak, szerveznek tömegrendezvényt, tüntetést a valóban zöldellő erdők bűvös csarnokának oltalmazójaként. Velük szemben mi, szakemberek csüggedten sóhajtozunk, hogy mit kell még tennünk?
Mit kell tennünk, hogy ne favágót, hanem gondos plántálót, azaz faültetőt lássanak? Mit kell még tennünk, hogy észrevegyék azt a heroikus küzdelmet, amellyel az egyre növekvő társadalmi igényeket, az ipar folyamatosan változó szükségletét úgy kell kielégíteni, hogy közben a természetességi állapot megőrzését, bővítését kell elérni egy drasztikus klimatikus átalakulás során?
Persze mindezt nem hallani az ellenzéki tüntetések helyszínein. Ahogy azt sem, hogy egyetlen dolog van napjainkban, amellyel napról napra foglalkoznia kell a szakembereknek. Nem, ez nem a favágás vagy az ültetés. Ez a hulladék.
A szemét, amit mint lábnyomot maguk után hagynak, akik egyébként éppen az erdésztől akarják védeni az erdőt. A legkomolyabb kihívás és lassan a legnagyobb fajlagos költség lesz az illegálisan elhelyezett hulladék kezelése.
Ezt vajon tudták-e, akik aláírták az ilyen-olyan petíciót? Tudják-e, hogy ma a magyar erdőkben bárki ingyen veheti igénybe a turisztikai berendezések nyújtotta szolgáltatásokat? Tisztában vannak-e vele, hogy azokat egytől egyig erdészek, természetvédők, vadászok építették, tartják karban?
Van még mit tanulni. Mi szakemberek tudjuk, mert folyamatosan mutat számunkra újat az erdei munka. Tudjuk, mert újra és újra meglep bennünket a társadalom reakciója vagy éppen akciója az erdők kapcsán.
Tudjuk, mert bár ugyanazzal a természeti erőforrással dolgozunk, mint erdész, természetvédő vagy vadász, mégsem vagyunk mindenben közös nevezőn. Ön, kedves olvasó? Ön mit tud rólunk, szakemberekről? Nos, így alkosson véleményt és ítéletet!
A hazai erdők ügyét nem alakította soha és remélhetőleg nem is fogja a pillanatnyi hév. Komoly stratégiai célkitűzések szilárdítják, több generációs szakmai tapasztalaton nyugszik az a felelős munka, amely garancia volt, ma is az és a jövőben is az lesz arra, hogy legalább olyan vagy jobb erdőállományokat hagyjunk unokáinkra, mint amilyeneket örökül kaptunk felmenőinktől. Erdésztől a fát nem kell félteni!
szerző: Ihárosi Péter, erdőmérnök
forrás: MagyarNemzet
