FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

MEGOSZ – Jó kezekben a hazai erdők

Fotó: Éberling András

Nem számít visszaélésekre a hazai erdőkben a magánerdészeteket tömörítő szövetség elnöke. A szakember szerint lesz elegendő tűzifa ahhoz, hogy a megnövekedett lakossági igényeket ki tudják elégíteni, ehhez pedig a fenntartható gazdálkodás szabályait sem kell felrúgni. Egyedül a faanyag kitermelését végző vállalkozásból van kevés, de ez is csak ideig-óráig okozhat fennakadásokat.

Sem a magán-, sem az állami tulajdonban lévő erdészetek nem fognak visszaélni az energia-veszélyhelyzet miatt kiadott kormányrendelettel, a hazai erdővagyon nincs veszélyben – mondta el lapunknak Mocz András, a Magán-erdőtulajdonosok és -gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke. 

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó rendelet a lakosság érdekeit szolgálja, ugyanakkor semmilyen veszélyt nem jelent az erdők jövőjére. 

Bár sokan attól tartanak, hogy a faanyag kitermelésére vonatkozó könnyítések miatt elveszik hazánk erdővagyonának jelentős része, Mocz András szerint erről szó sincs, elegendő mennyiségű fa áll rendelkezésre ahhoz, hogy a megnövekedett lakossági igényeket fenntartható módon ki lehessen elégíteni. – A fenntartható erdőgazdálkodás a hivatásunk, erre esküdtünk fel. Senkinek nem áll jobban érdekében az erdők megóvása, mint nekünk – fogalmazott. Majd megjegyezte: a magán-erdőgazdaságok kezét is kötik a jogszabályok, a hatóság jóváhagyása nélkül szinte semmilyen munkálatot nem végezhetnek el a gazdálkodók, a faanyag kitermelését pedig utólagosan is kontroll alatt tartják.

– Attól, hogy valakinek van egy motorfűrésze, még nem kezdhet esztelen fakivágásba – emelte ki. Erre egyébként nincs is szándék, ahogyan attól sem kell tartani, hogy a természeti értékek sérülnének a veszélyhelyzeti rendelet miatt.

Mint ismert, Nagy István agrárminiszter a minap miniszteri utasításban tiltotta meg a természetvédelmi vagy Natura 2000 területeken lévő erdők tarvágását. Erre azonban Mocz András szerint akkor sem került volna sor, ha a miniszer nem adja ki az utasítást. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai erdőkben az elmúlt években jelentős tartalék halmozódott fel. 

Erdeink évente átlagosan 11-13 millió köbméter fát termelnek, amiből az elmúlt harminc évben átlagosan évi 7-7,5 millió köbmétert használtunk fel, vagyis minden esztendőben 4-5 millió köbméterrel nőttek a tartalékaink.

Drámaian megugró keresletre azonban a fogyasztók oldaláról az energiaválság miatt sem számít a szakember, becslése szerint egy átlagos évhez képest másfélszeres mennyiség fogyhat idén tüzelőből a magyar piacon. – Az emberek nem állnak úgy anyagilag, hogy túlzásokba essenek, ahogyan a háztartások tárolókapacitásai is végesek – jegyezte meg az elnök. Ez az év azonban valóban más, mint a korábbi szezonok. Míg a háztartások a legtöbb esetben június környékén kezdtek tűzifavásárlásba, az idén nem volt megállás. Ennek a megnövekedett keresletnek kedvez, hogy a már említett kormányrendeletnek köszönhetően a szokásosnál két héttel korábban kezdődhet a fakitermelés. Hiszen így a faanyagnak lesz elég ideje, hogy felhasználható állapotra száradjon, mire eljön a tél.

Mocz András, Fotó: Mőcsényi Miklós

Mocz András szerint az a sokak által hangoztatott állítás sem állja meg a helyét, hogy az idén kivágott fával nem lehet fűteni, mivel nincs fűtőértéke. – Valóban az a fa a legjobb tüzelőanyag, amit két éve vágtak ki, azonban a tölgy, a nyír hasított állapotban néhány hónap alatt eléri azt a nedvességi szintet, amely mellett már jól lehet használni. Az akác pedig – amelynek kitermelését a kormányrendelet is szorgalmazza – akár nyers állapotban is megfelelő fűtőértékkel bír. 

A jelenlegi helyzetben egyedül a kitermelési kapacitással lehetnek gondok, kevesebb vállalkozás működik a piacon, mint amit a megnövekedett igények indokolnának. A magánerdészeteket képviselő szövetség elnöke szerint azonban az idő előrehaladtával azonban ez is szépen beáll majd az egyensúlyi helyzetbe.

forrás: MagyarNemzet 08-18

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Nyár végén is vár a Bükki Nemzeti Park

Következő cikk

FAGOSZ elnök - interjú




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version