Vajon miként lehetséges, hogy két egymás mellett növekedett tölgyfa egyikéért, felhasogatva 120 ezret is elkérnek köbméterenként, míg a másikért meg, amelyiknek csak a hatósági áras kupacban jutott hely, igaz, hasítatlanul, 30 ezernél sem kell többet fizetni?
„A nagyurak úgy veszik a fát, hogy betelefonálnak a Tűzifa Rt.-hez, és fél óra múlva már a melege mellett ölelgetik a szeretőjüket. A kisurak, mint én is, a Roráté mise után kimennek a fapiacra, az istentelen hidegben táncolnak fél napig, s akkor is csak nagy fifikával tudják beszerezni a tűzrevalót, mert nagy tudománya van a favételnek.”
(Idézet Nyírő József erdélyi író 1l936-ban megjelent Székelyek című novelláskötetéből.)
Manapság viszont, szemben a csaknem száz évvel ezelőtti módszerekkel, nem fifika, székely furfang, de nem is nagy tudomány, hanem csak fa kell, de abból sok, mert híján vagyunk a gáznak. Fut is mindenki erdészetbe, tüzépre, áruházba, fatelepre, amióta hatósági áras a tűzifa, köztük olyanok is, akiknek momentán még egy árva sparheltjük sincsen, de ki tudja, mit hoz a holnap. Fa pedig van! – mondják erre az illetékesek, csak a klímahiszterikák, a pánikkeltők, no meg a politikusok és az üzletelők akkora hullámokat korbácsolnak a hiányából, hogy az takarja el szemünk elől az erdőt. Mert a kérdések kérdése az: miként lehetséges, hogy két egymás mellett növekedett tölgyfa egyikéért, amelyiket tüzépre vetett a sorsa, és ott hasogatják fel, 120 ezret is elkérnek köbméterenként, míg a másikért, amelyiknek csak a „csóró hatósági áras kupacban” jutott hely, igaz hasítatlanul, 30 ezernél nem kell többet fizetni?
Erőgépekkel hozzák létre a hatalmas rakást. Fotó: Kállai Márton
Jelentés a vadonból
Maszatos ködben, szitáló esőben, zavarosan futó vízfolyást követve érek a valkói vadonba, ahová annak idején az erdészet hirdetőtáblája szerint már Nagy Lajos meg Mátyás király, későbben pedig Kádár János is gyakran járt vadászni, és ahol most egy helyen lehet hatósági fát igényelni a pilisi gazdaság irodájában, majd ahonnan pedig, ha szerencséje van a vásárlónak, el is lehet vinni a szomszédban lévő telepről a fát. De nincs szerencséje.
– Még ahhoz sincs szerencsém, hogy felvegyék az irodai telefont – méltatlankodik egy fővárosi, XVII. kerületi asszonyság, akit először Gödöllőre, aztán Isaszegre, végül pedig ide, Valkóra irányítottak. – Idős anyukámmal élek, cserépkályhával fűtünk, de azt mondta az irodista hölgy, fa nincs, iratkozzak fel a lakcímkártyámmal, aztán várjak türelmesen, közben érdeklődjek. Hogy érdeklődjek, ha fel sem veszik a telefont? Erre azt válaszolta, legjobb, ha személyesen. Naponta kocsikázzak ide Rákoscsabáról?
Fiatalember mosolyog, hallva a történteket, könnyű neki, hiszen a szomszédos Dányban lakik, naponta átjön, és figyeli, mikor fordul be a fatelepre a frissen vágott szálfákkal megrakott kamion. Nem is ideges, ahogy az igénylők többsége sem az, mert amint mesélik, az idei tüzelőjük már a sufniban van, az olcsó hatósági áras tartaléknak kell, és azért most, mert jövőre biztosan drágább lesz. Hasonlóan vélekedett az a szadai házaspár is, akikkel később a gödöllői iroda előtt beszélgettem, és akik még hozzátették: előre kell gondoskodni, bespájzolni, nem pedig fa nélkül nekimenni a télnek.
Annak, hogy szeptember végén, noha ötpercenként érkeznek az igénylők, még sincs fakiadás, a masszív esőzés az oka, hiszen fát vágni hőségben és zimankóban is lehet, de sárban nem, mert az egyaránt lehúzza a gumicsizmát meg a kocsikereket is. Ezért a körbekerített erdészeti telepen zárva a nagykapu. Odabent 4 méteres juharból rakott jókora halom mellett két atyámfia CCCP-matricás, minimum 40 éves katonai UAZ-t (oroszul Buhankát) buherál, odébb másik kettő füstölgő katlanban szarvasagancsokat forráz, tőlük is távolabb pedig, ugyancsak ketten egy nyúzófára akasztott fekete rasztajuhot szabadítanak meg az irhájától. Egyébként erre a telepre, ha nem esős ködöt pipál a hegyorom, napi 50 köbméter juhart, tölgyet, bükköt is képesek beszállítani, amit aztán érkezési sorrendben vihetnek az igénylők.
Motoros járművekkel, esetleg lovakkal húzatják az erdei gyűjtőhelyekre. Fotó: Kállai Márton
Mivel az erdészetek sem létszámukban, sem felszereltségben nincsenek felkészülve egy ilyen haváriára, az állandó és feszített kitermelés mellett, előlegfizetés nélkül, csak a regisztrálást tudják bevállalni. Valkón például én lehettem volna a 314. igénylő, miközben 5 perc alatt már öten álltak mögöttem. Fizetni viszont majd csak akkor kell, ha a 2 vagy 4 méter hosszúságú szálfa rendelkezésre áll a most zárva lévő telepen, ahonnan a platóra rakodás, akár darus kocsival is, és az elszállítás a vevő dolga és költsége.
Fuvarost lasszóval szerezni
A szállítás, ahány fuvarozótól kérdeztem, annyiszor változott. Volt, aki tengernyi megrendelésre hivatkozva egyszerűen lerázott, a másik 10 köbméterért 20 kilométeres körzetben áfával 145 ezret, a harmadik áfa nélkül 120 ezret kért volna. Viszont 5 kilométer sugarú körben 45 ezerért, igaz, áfa nélkül a kapum elé borították volna.
Igen ám, de például a 4 méteres rönk a legtöbb házkapun be sem fér, ezért vagy önerőből, vagy bérmunkában fel kell darabolni, aztán pedig összeaprítani, ami a mai hisztérikus helyzetben újabb, csaknem 10 ezer forintot kóstál köbméterenként.
Mindezt nem egyedül, hanem az 1864-ben épült valkói vadászházban lévő befizető iroda előtti gangon számolgatjuk össze közösen a hentes, a tanítónő, az őstermelő, a nyugdíjas állatorvos, azaz az igénylők. Végül arra jutunk, mire az olcsó, 30 ezer forintos tűzifát a kályhába rakjuk, addigra az átlagban több mint 40 ezerbe került.
– De képzelje csak el, mennyibe kerülne akkor, ha most központilag nem húzzák meg a felső határt? – mondja egy gödi vállalkozó, aki a gödöllői irodába tart közösen a fiával, minél gyorsabban feliratkozni. – Ha nem lenne plafon, akkor kétszer ennyit is kérnének érte.
Kérnek is, sőt annál jóval többet. Valkónak menet betértem a kistarcsai tüzépre, ahol kora reggel az utolsó 8 kaloda aprított fát rakták teherautóra, köbméterenként 110 ezer forintért, amiért, miután egy csömöri vállalkozó udvarán lerakják, kereken egymillió lesz a végszámla.
– És nincs több tűzifám – tárja szét karjait az eladó. – Eddig majdnem százan regisztráltak, őket nem érdekli az ára, csak szerezzek valahonnan. De honnan? Örülök, ha kéthetente küld egy kamionra valót a beszállítóm. Mi az a 24 köbméter? Felírom én magát is, de hogy mikor lesz fája, nem tudom. Kerepesen az ukrán fatelepén állítólag még lehet kapni.
Hosszú az út, míg a hasábfa a kályhában végzi. Fotó: Kállai Márton
A kerepesi ukránnál, akiről kiderül, valójában orosz, tényleg kapható bükk-, tölgy-, de még nyírfa is, szerinte az a legjobb tüzelő, de csak azért, mert noha ki nem állhatja Zelenszkijt, azért ukrán fával üzletel, onnan számára mindig biztosított a szállítás. Huncut, mert elsőre áfa nélkül kínálja 105 ezerért köbméterét, persze szállítás nélkül. Görbe bottal, két kutyával trónol deszkabirodalma közepén, miközben alig győzi sajtcédulákra írni a telefonon érkező megrendeléseket.
Az egyik XVI. kerületi fatelepes viszont, aki szintén külföldről, Szlovákiából szerzi be az árut, 110 ezer forintos köbméterárnál feladta, mert szerinte akkora rablás indult el, hogy idő kérdése, mikor ugrik 150 ezerre, amit már az ő gyomra sem vesz be.
Megint a kérdések kérdésénél lyukadunk ki, tudniillik, hogy két egyformán nőtt tölgyfa közül az egyik miért kerülhet háromszor annyiba, mint a másik?
Annak, hogy az eddig évente megszokott tűzifaigény megduplázódott, egyik nyomós oka az lehet, hogy a hatósági áras gázfogyasztás után a hatósági áras fatüzelés tűnik egyelőre a legolcsóbbnak, míg a másik ok az lehet, hogy a budapesti kertes övezetekben, illetve a vidéki, döntően családi házas településeken 30-50 esztendeje épült otthonok többségében ma is megtalálható a vegyes tüzelésű kazán, cserépkályha, konyhai sparhelt. Ezeket a masinákat az olcsó gáz miatt évtizedekig nem használták, de nem is dobták ki.
Hogy hány 10, esetleg 100 ezer ilyen háztartás létezik, pontosan nem tudni, de annyi semmiképpen, hogy ettől általános füstmérgezési, klímavédelmi és faféltési hisztéria söpörjön végig az országon, mert ez csak a kezükben műanyag ásványvizes palackkal szónokló, sokszor oltári butaságokat terjesztő méregzöldeknek meg a tűzifával seftelőknek használ, akik ettől remélnek hírnevet vagy könnyű hasznot.
A valóság ezzel szemben az, és idézem Tóth Jánost, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség főtitkárát, hogy hazánkban évente 6-7 millió köbméter fát termelnek ki, amely mennyiségnek a fele az iparban hasznosul, például lemez- és bútorgyártásra, míg 3,5 millió köbméter marad meg tűzifának. Ekkora mennyiség eddig és békeidőben bőven elég is volt, most viszont a drága gáz kiváltására a szakember becslése szerint még 700-800 ezer köbmétert kellene pluszban és gyorsan hozzávágni. Ennek akadálya pedig nem a fa, hiszen kétszer akkora az éves növekmény, mint amennyit kivágnak, hanem az iparág kapacitása. Az Európa élvonalába tartozó erdőgazdaságainkban 35 ezren dolgoznak, akiktől lehetetlen elvárni, hogy az eddigi 6-7 millióval szemben produkáljanak már 800 ezer köbméterrel többet, mint annak idején Rákosi meg Kádár sztahanovistái, hiszen nekik is csak papíron sikerült.
Ezért nem győzik az erdészetek a sokszor kifejezetten tartalékolás miatt jelentkező lakossági igények kiszolgálását, miközben a tüzépeken és áruházakban naponta emelkednek az árak, minél nehezebb fához jutni, annál jobban. A népsűrűségtől és erdősítéstől függően hiány mutatkozik a fővárosban, továbbá Pest, Baranya és Tolna megyében, amit vasúti szállítással igyekeznek enyhíteni, miközben a tavalyi 3600 forintos mázsánkénti ár napjainkban meghaladja az 5 ezer forintot – ha kapható egyáltalán, mert sok térségben annyi a jelentkező, hogy többségük csak jövő tavaszra juthat tüzelőhöz. Mivel csaknem az igénylők felének nem az idei télre kell a fa, hanem a következőkre, ezért ők a közbeszéddel ellentétben elégedettek a határidővel, hiszen tudják, ilyen olcsón „a büdös életben nem kapnak tűzifát”.
A kivágásra érett fákat megjelölik. Fotó: Kállai Márton
Szakemberek számításai szerint egy 100 négyzetméteres lakás 24 fokos hőmérsékleten tartásához évente 7-8 köbméter tűzifa szükséges, ami, ha időeltolódással is, de minden hazai igénylő számára biztosítható. A környezetvédők füstmérgezési aggodalmai ellenében kijelenthető, nem a fától kell félni, hanem a fa aprításából megmaradó, műgyantákkal ragasztott, majd lakkozott pozdorjalapoktól, kidobott bútoroktól, műanyag ablakoktól, ócska rongyoktól és ruhasegélyektől, amelyek olyan felelőtlen és trehány emberek sparheltjeiben vagy dobkályháiban végzik, akik szegénységükre hivatkoznak, de maguktól egy szalmaszálat se tennének odébb. Németh János, a kistarcsai cigány önkormányzat tagja mesélte, hogy némelyik telepen hegyekben áll a szemét, mert az építési vállalkozók odahordják a bontott holmit, „a buta roma meg elfogadja tőlük, mert ingyen van”.
De nemcsak a roma, hanem a „dörzsölt” kertvárosi nem roma is eléget mindent, amit ér: gumicsizmát, nejlonzacskót, udvari körfűrésszel feldarabolt szigetelőanyagot, papundeklidobozt, zöldségesrekeszt. Na, ezek így együtt csuda füstmixre képesek!
Nehezen hajló derekak
Ma összesen négy helyről vehet, gyűjthet vagy várhat tűzifára a magyar: az első a tűzifa-kereskedelem, nyomában az olcsó hatósági áras beszerzés, aztán következik az, aki életkörülményei alapján szociális tűzifaellátásra jogosult, amire a kormány évente 5 milliárdot biztosít csaknem 200 ezer rászorulónak, és végül, aki lakossági tűzifagyűjtésre jelentkezik, melynek során erdészeti felügyelettel földön fekvő ágakat, gallyakat hordhat halomba, majd köbméterét 6500 forintért viheti haza. A valkói erdészektől tudom, rőzsegyűjtésre alig akad jelentkező, egyre nehezebben hajlik az emberek dereka, de a baltájuk annál sebesebben suhog, ősszel mindig beindul a falopás.
Sok személy összehangolt munkájára van szükség. Fotó: Kállai Márton
A gödöllői erdészház előtt még késő délután is hosszú sor áll. Két irodista hölgy az igénylők áldozata, akik kávészünet nélkül, derekasan állják a kérdéseket, és akik mindenkitől azzal búcsúznak, hogy „eddig több mint 600-an iratkoztak fel a listára, ezért lehetséges, hogy a tűzifájukat csak jövő tavasszal, a nyuszitól kapják meg”.
– Most mondja meg! – szól oda egy középkorú férfi, miközben kilépünk a mesébe illő erdészház előtti tisztásra. – Én, az erdőkertesi gázszerelő most a fára szorulok. Sose hittem volna.
forrás: SzabadFöld 10-19
