FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

50 éves a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Fotó: Szilágyi Attila

1973-ban alakult meg hazánk első nemzeti parkja, a terület egyedülálló természeti, illetve néprajzi értékeinek megőrzése és védelme céljából. A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozását segítette a kormányzathoz benyújtott „Pro Natura” memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós aláírásával hitelesített.

A nemzeti park eredetileg mintegy 52 ezer hektáros területen jött létre, amely az elmúlt 50 évben csaknem 82 ezer hektárra bővült. Egész területe bioszféra rezervátum, a Ramsari-egyezmény értelmében pedig több mint 20 ezer hektár tartozik a nemzetközileg számontartott vizes élőhelyek közé. Az egész terület az UNESCO világörökség része, ami magában foglalja a Hortobágyon kívül a Nagykunság jelentős részét, valamint a vidék arculatát meghatározó építészeti emlékeket, köztük a Kilenclyukú hidat, a Hortobágyi csárdát és a Pásztormúzeumot is.

Fotó: Szilágyi Attila

A Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség (IDA) Európában harmadikként Csillagoségbolt-parkká nyilvánította a Hortobágyi Nemzeti Parkot – az élővilág, a természetes tájkép és a csillagos égbolt védelme érdekében. A nemzeti park bekerült az UNESCO Csillagászat és Világörökség tematikus programjába is a csillagos ég ismerete és a pásztortudomány kapcsolata révén. A csillagoségbolt-park Hortobágy ökoturisztikai attrakcióinak és a környezeti nevelésnek egyik fontos elemévé vált.  A nemzeti park fennállása során a területen olyan kiemelt élőhely-helyreállítások valósultak meg, mint a Kunkápolnási-mocsár, az Egyek-Pusztakócsi mocsarak, illetve a zámi mocsár rekonstrukciója. Ezen felül a LIFE program keretén belül sor került különböző szikes puszták, mocsarak, illetve gyepterületek rehabilitációjára is. A madarak védelmének érdekében megtörtént a szabadvezetékek kiváltása és megszüntetése a nemzeti park területén.

Fotó: Szilágyi Attila

A természeti és kulturális örökségünk megőrzése mellett a bemutatás is kiemelt cél. Hortobágy ismertségét hosszú ideig a mátai pusztakocsikázás és csikós bemutató tartotta fenn. A nagy állatlétszámú gulyákat és nyájakat legeltető pásztorok hagyományos tudása és szokásai ma is a Hortobágy legfőbb értékei közé tartoznak. Míg a Pusztai Állatpark a Kárpát-medencében őshonos magyar háziállat fajtákat, a Hortobágyi Vadaspark a pusztáról már eltűnt állatfajokat (vadlovak, őstulkok) mutatja be. Az „Öreg”-tavakon a helyreállított kisvasút a páratlanul gazdag madárvilág bemutatásában segít.

Fotó: Szilágyi Attila

Ebben az évben a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság számos különleges programmal igyekszik megemlékezni a félévszázados évfordulóról, amelyről bővebb információ a nemzeti park honlapján és közösségi média felületein érhető el.

Forrás: AM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Dánia legnagyobb faépülete

Következő cikk

A Soproni Egyetem és az Erasmus+



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések