FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Amerikai favágók boldogsága

forrás: Shutterstock

Túl stresszes a munkája? Vannak szakmák, ahol ismeretlen fogalom a kiégés, igaz, nem is veszélytelenek. Irigyelte valaha is a favágókat? Egy észak-amerikai kutatás szerint ők élvezik legjobban a munkájukat.

A mezőgazdaság, a fakitermelés és az erdőgazdálkodás területén dolgozók a legboldogabb munkavállalók – derült ki egy az amerikai foglalkoztatási hivatal által készített felmérésből. Ennek során azt vizsgálták, hogy a dolgozók mennyire tartották értékesnek az elvégzendő feladatokat a munkájuk során, valamint értékelniük kellett egy adott skálán, hogy mennyire érezték magukat boldognak, szomorúnak, stresszesnek vagy fáradtnak munka közben. Bevallásuk szerint az egészségügyi és szociális dolgozók végzik az egyik legfontosabb fontosabb munkát, de a boldogságfaktort tekintve leghátul kullognak a rangsorban, illetve a munkavégzés közbeni stresszhatást figyelembe véve is előkelő helyen végeztek. 

A legstresszesebb munkakörnek a pénzügyi és biztosítási szektorban dolgozók munkája bizonyult, őket követik az oktatásban, illetve a szakmai és műszaki iparágakban tevékenykedők. A felmérés azt a konklúziót vonta le a vizsgált adatokból, miszerint a szellemi munka lényegesen több stresszel jár, mint a fizikai.

Noha a fakitermelők és a mezőgazdasági dolgozók végzik a legkevésbé stresszes munkát, az ő munkájuk köztudottan veszélyes, és őket érheti a legtöbb, munkavégzésből adódóan elszenvedett fájdalom – számolt be a Washington Post

A társadalom- és orvostudománykutatók is szoros összefüggést találtak a zöldterületek, illetve a szabadban eltöltött idő mentális egészségre gyakorolt hatásáról. Még egy betegségből is gyorsabban kilábalhatunk, ha megpillantunk egy fát látunk az ablakunkból – gondolhatjuk, milyen lendületet adhat, ha közvetlenül a fákkal dolgozik valaki.  

Dana Chandler

Dana Chandler, a dél-karolinai Family Tree Forestry társtulajdonosa szerint az erdőben végzett munka nem csupán terápiával, hanem aromaterápiával ér fel. Mint mondta, nehéz nőnek lenni az iparágban, különösen afroamerikai nőnek, de úgy véli, kevés olyan munka van a világban, ahol olyan kiváltságban részesülhet az ember, hogy folyamatosan a fenyőgyanta, a friss faforgács, az agyagos talaj és rothadó mocsarát szagát érezheti.

A kihívások ellenére egy erdőgazdálkodótól sem hallottam, aki fel akarta volna adni ezt a hivatást – mondta Chandler, aki úgy véli, hogy az erdő alázatra tanítja az embert. 

Munkavállalói jóllét iparágak szerint

forrás: vg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Superbrands 2022

Következő cikk

Nyílt Nap - Ásotthalom



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések