FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fővárosi karácsonyfa-hasznosítás

A fővárosban környezetbarát módon hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat, amelyekből becslések szerint több mint félmilliót szállítanak majd el – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az igazi “kihelyezési dömping” január 6. után kezdődik, és általában egy-másfél hónapig tart. Azt írták, a lakosság a fák kihelyezésénél több lehetőség közül is választhat: a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére elhelyezheti a kiszolgált karácsonyfát, vagy a háztartási hulladékos kukák mellé is kiteheti a hulladékgyűjtés napján. Ez utóbbi esetben a fák kihelyezésekor figyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, bicikli- és gépjárműforgalmat – jegyezték meg. Az FKF kéri a budapestieket, hogy a fenti két megoldás egyikét válasszák, és semmiképpen se dobják el fájukat a közterületeken, mások biztonságát és a főváros tisztaságát veszélyeztetve ezzel.

A társaság közölte, hogy a kijelölt gyűjtőpontokról vízkeresztet követően fenyőfajáratok szállítják el a naponta összegyűlő karácsonyfákat, amelyektől – az FKF tapasztalatai szerint – a budapestiek közül legtöbben már ezen a környezetkímélő módon válnak meg. A fenyőfajáratokkal párhuzamosan a lakóingatlanoktól a kommunálishulladék-szállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek a nagyméretű fák elszállításába. Az FKF kérése, hogy a fákról a kihelyezést megelőzően a díszeket, a csillagszórókat, a szaloncukor-kampókat, és elsősorban a talpakat távolítsák el az emberek.

A magas fűtőértékű tűlevelűek aprítást követően, a kommunális hulladékkal keverve a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. Az így nyert hőenergiából – nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel – környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő – tudatták. A létesítményben termelt hőenergia a Főtáv hálózatán keresztül mintegy 76 ezer budapesti lakásba jut el távfűtés és használati melegvíz formájában, az előállított villamos energia pedig mintegy 50 ezer átlagos budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja – olvasható a közleményben. A fenyőfák begyűjtésével kapcsolatos információk elérhetőek az FKF honlapján, a www.fkf.hu oldalon.

forrás: AlternatívEnergia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Lombkorona-sétány a Rogla tetején

Következő cikk

17. Faipar Napja – Köln



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…