FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

COFO27

Karácsonyfa-szezonra készülve

Két hét és indul a nagyüzem a fenyővel foglalkozó dél-zalai településeken. A kitermelés a fajtától függően eltérő időpontokban kezdődik, a legtartósabb típus, a Nordmann vágásával rajtol a szezon november 20-a környékén Surdon, Liszóban, Nemespátróban és Beleznán.

Saját birtokán mutatta meg azokat a fenyőket Kanász János, Surd polgármestere, amelyeket már lefoglaltak a kereskedők. Mint azt elmondta, a vágás nagyjából két hét múlva indul az ültetvényeken, ám az enyhe időjárás kitolhatja a munka kezdetét. A választék hagyományosan széles skálán mozog, a Nordmann és a luc – vagyis a két slágertermék mellett duglász- és erdei fenyő is szerepel a kínálatban. Áremelésre viszont, nagy valószínűséggel, nem kell számítani a vevőknek.

– Ha úgy vesszük, kéne, hogy emelkedjen egy 20 százalékot. De azért mondtam, hogy ezt nehezen tudom elképzelni, mert az embereknek kevés a pénzük. Az emberek kifogytak a pénzükből, és nem csak karácsonyfát kell vásárolni az ünnepekre, hanem mindent, ajándékokat, nagyon sok pénzt kell költeniük. Előfordulhat, hogy drágább lesz, de olcsóbb biztos nem lesz – fogalmazott Kanász János őstermelő.

Hamarosan fenyőszállító kamionok és munkások lepik el a dél-zalai falvak utcáit, ám most még csend honol Surdon is napközben, ahol szinte minden második háznál fenyővel foglalkoznak.

Az udvarok is csendesek jelenleg, de a készülődés elkezdődött. Musztácséknál például a hálórendelés, az egyéb szükséges anyagok vásárlása és a szerszámok előkészítése zajlik.

– Egy jó két hét múlva nekiállunk a fenyők kivágásának, nekiállunk kiszedni a kereskedőknek a fákat. A családomban már többeknek megvan, mikor mennek szabadságra, ezeket az időpontokat már kijelöltük – mondta Musztács Adrián őstermelő.

Aki családon belül nem tudja megoldani a munkát a termelési időszakban, kénytelen embereket fogadni. Mint azt megtudtuk – utóbbi évről évre nehezebb, hiába kínálnak az őstermelők – szerintük – jó napidíjat és néhány esetben még étkezését is a jelentkezőknek.

forrás: KanizsaMédiaház

Előző cikk

Pilisi Bioszféra Rezervátum

Következő cikk

Kerékpárral az erdőben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések