FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Lehoczky János díj – jelölés indult

MINOLTA DIGITAL CAMERA

Az Erdei Iskola Egyesület (EIE) az Erdei Iskola Program támogatásával 2005-ben megalapította a Lehoczky János-díjat. Az idei jelölések beérkezési határideje 2023. március 21. éjfél.

A díjat az erdei iskola mozgalom területén tevékenykedő, az erdei iskola mozgalom szereplői által elismert személy kapja, aki munkásságával sokat tett és tesz az ifjúság környezettudatosabb gondolkodásmódjának és magatartásának kialakulásáért, hozzájárul az erdei iskolázás és óvodázás hagyományainak megőrzéséhez, fejlődéséhez, népszerűsítéséhez, és tapasztalatát, tudását megosztja, átadja embertársainak, ezáltal biztosítva a folytonosságot.

A díj célja emléket állítani a fiatalon elhunyt, ám gazdag munkásságot maga után hagyó környezeti nevelőnek, pedagógusnak, és díjazni a Lehoczky János emlékéhez méltó munkásságot folytató erdei iskolázókat, környezeti nevelőket. A díjazott a díj által erkölcsi megbecsülésben részesül. A díjra az a személy jelölhető a mellékelt jelelőlapon, aki etikailag feddhetetlen, szakmai munkáját az ifjúsági korosztály számára pozitív példát mutatva végzi, és eleget tesz az alábbi szempontokból legalább háromnak:
Munkásságával sokat tesz az erdei iskola mozgalom kiterjesztéséért. Hozzájárul az erdei iskolázás hagyományainak megerősítéséhez.
— „Jó gyakorlatait”, tudását, tematikus online felületeken megosztja.
— Publikációkkal, előadásokkal, továbbképzésekkel segíti az erdei iskolázás és óvodázás népszerűsítését, erdei iskolai és óvodai programokat fejleszt.
— Rendszeresen szervez erdei iskolát, vagy erdei óvodát, illetve kollégáit támogatja a szervezésben.
— Belső továbbképzéseket tart intézményében, régiójában.

Munkájával sokat tesz az ifjúság környezettudatosabb gondolkodásmódjának és magatartásának kialakításáért, a fenntartható fejlődést népszerűsíti.
— Környezeti neveléshez kapcsolódó munkaközösséget vezet, illetve ezzel kapcsolatos szakkört tart.
— Tematikus online oldalt szerkeszt az intézménye honlapján, közösségi oldalán friss híreket oszt meg. Zöldfalat tart fenn, jeles zöld napokat, témanapokat, témaheteket szervez.
— Továbbképzéseket tart intézményében és régiójában.
— A szülőket, a környéken lakókat az akciókba bevonja.
— Környezeti neveléssel foglalkozó civil szervezet tagja, pedagógusként rendszeresen együttműködik velük. Rendszeresen részt vesz a gyermekekkel a környezeti neveléssel foglalkozó civil szervezetek rendezvényein, pályázatain, vetélkedőin/versenyein.
— Fenntarthatóság témában szervez tematikus versenyeket.

A jelölések beérkezési határideje 2023. március 21. éjfél. A jelöléseket a mellékelt jelölőlapon lehet benyújtani az alábbi levelezési címre kamilla.rozsnyai@gmail.com  A beérkezett jelölésekről visszaigazolást küldünk.

Jelölő űrlap Lehoczky díjhoz 2023 (word 23 KB)

Az Erdei Iskola Egyesület vezetősége
és a Lehoczky – díj kuratóriuma

forrás: greenfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Várnak a vadregényes somogyi erdők

Következő cikk

Van-e szerepe a bioszférának a klíma és a fenntarthatóság válságában?



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések