FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Folyamatosan dráguló bútorok

forrás: Getty Images

Tavaly novemberhez képest is több, kedvelt bútordarab ára is megdrágult az IKEA-ban, miközben alig párnak csökkent az ára az elmúlt hónapokban. A cég még januárban jelentette be, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is kisebb áremelésre lehet számítani, amit azóta is hónapról hónapra érezhetünk a pénztárcánkon. Van olyan termék is a listánkon, aminek november óta 109 százalékkal emelkedett, azaz több mint kétszer annyiba kerül. Jó hír azonban, hogy a 21 vizsgált termék közül kettőnek is csökkent az ára, míg 14 terméknek változatlan maradt az ára.

Még az év elején jelentette be az IKEA, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is több terméknek az ára emelkedni fog, miután 2022-ben többször is több-számjegyű emelés történt a háborúra és az inflációra hivatkozva. A korábbi katalógusok és a webshopon feltüntetett árak alapján a legnépszerűbb bútorok között is találtunk olyat, ami csak a legutóbbi, novemberi összesítésünk óta is 109 százalékkal drágult.

Jeoffrey Guillemard / Bloomberg / Getty Images)

A 21 vizsgált termék között azonban – a novemberi adatokkal ellentétben – találtunk olyan bútort, aminek csökkent az ára, ráadásul 14 termék nemhogy nem lett drágább, de változatlan maradt az ára.

Novemberi összesítésünkhöz hasonlóan most is jellemzően a drágább termékek árai emelkedtek meg jobban: a HEMNES kanapéágy ára 129900 forintról 155880 forintra nőtt, ami 20 százalékos emelkedést jelent az elmúlt négy hónapban. Ezzel ez a termék drágult második legjobban, hiszen KNOXHULT konyha ára 16 százalékkal (93980 forintról 109480 forintra) nőtt, míg a BRIMNES ágykeret tárolókkal és fejtámlákkal 4 százalékkal lett drágább, miután novemberben még 144990 forintot kértek el érte az IKEA-ban, most pedig már 150990 forintot kell érte fizetnünk.

De az olcsóbb árkategóriába tartozó termékek közül is többnek megnőtt az ára, ráadásul van amelyik több mint kétszer annyiba kerül, mint tavaly ősszel. A LACK falipolc ugyanis 109 százalékkal drágult: 2290 forintról 4790 forintra emelkedett az ára. A TäRNÖ összecsukható asztal, amihez két szék is tartozik is drágább lett november óta. A kertibútor ára 20970 forintról 22970 forintra emelkedett, ami 10 százalékos áremelkedést jelent.

Azonban szerencsére most arra is találtunk példát, hogy valaminek csökkent az ára. A 21 vizsgált termék közül ilyen a fehér HEMNES 8-fiókos szekrény, amiért jelenleg 9990 forintot kérnek el a 129900 forint helyett. Ez 23 százalékos csökkenést jelent, bár ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy ugyanennek a szekrénynek a szürke változatának már nem változott az ára: továbbra is 129900 forintot kérnek el érte az IKEA áruházaiban. A komód mellett a LACK TV-állvány is kevesebbe kerül, mint ősszel. Ennek a termék 8990 forintról 7990 forintra csökkent az ára, azaz 11 százalékkal kevesebbe kerül.

Az, hogy csak két termék ára csökkent az elmúlt hónapokban azért is érdekes, mert az IKEA honlapján is reklámozza, hogy ahol tudnak csökkentenek az árakon. A KALLAX polcos elemhez is ezt a reklámszöveget írták, ami csak azért érdekes, mert tavaly augusztus óta semmit se változott a tárolóegység ára: lassan egy éve 24990 forintba kerül.

Nemcsak az IKEA-ban szálltak el az árak

Cikksorozatunkban időről időre megvizsgáljuk, hogy mennyivel emelkedtek az IKEA árai, azonban ez az óriási emelkedés nemcsak a magyarok bútorboltjaira jellemző: ahogyan mindennek az ára, úgy a többi bútorbolt árai is jócskán megemelkedtek az elmúlt évek alatt.

A KSH adatai alapján pedig sokkolóak az áremelkedések. Csak tavaly február óta

  • a telekárpitozott sarok ülőgarnitúra 22 százalékkal,
  • a konyhaszekrény alsórész elem 23 százalékkal,
  • míg az étkezőasztal 32 százalékkal lett drágább átlagosan.

És ez csak az elmúlt egy év, a Pénzcentrum gyűjtése szerint ugyanis koronavírus-járvány kitörése óta az étkezőasztalok átlagosan 86 százalékkal kerülnek többe, de a konyha szekrény alsórész és a sarok ülőgarnitúrák árai is jócskán megemelkedtek: előbbi 52 százalékkal kerül többe most, mint 2020 februárjában, míg utóbbi 48 százalékkal.

Jó hír viszont, hogy a drágulás – az építőipari alapanyagokhoz hasonlóan – egyértelműen lassulni látszik. Idén január és február között már egyik bútornak sem ment fel az ára a KSH adatai szerint, illetve tavaly ősz óta már csak egy-számjegyű az ár növekedés: az ülőgarnitúra 8, a konyhaszekrény elem 6, miközben az étkezőasztal 9 százalékkal lett drágább szeptember óta. Persze ez nem jelenti egyértelműen a bútorinfláció végét, de mindenesetre pozitív látni, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan csökkent a drágulás mértéke.

forrás: pénzcentrum

Előző cikk

Szociális tűzifaprogram 2023

Következő cikk

FORMANCE Faipari Szakmai Napok




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version