FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újabb két hektárt erdősített a Land Art Egyesület

Fotó: Lázár Csaba / Land Art

Új koncepció alapján erdősített be újabb két hektárt a Land Art Egyesület Székelyderzs határában.

Nyolcezer csemetét ültetett el idén tavasszal a Land Art Egyesület. A civil szervezet öt éve foglalkozik erdősítéssel, mint korábban írtuk, Székelyderzs határában egy 10 hektáros területet igyekszenek erdővé alakítani. Ami azt jelenti, hogy nem csak a faültetést vállalják, hanem mindaddig gondozzák az ültetvényt, amíg nem zárul a lombkorona, azaz ki nem alakul az erdő jelleg és a terület be nem kerül az erdőalapba.

Katona László, az egyesület vezetője elmondta a Transtelexnek, hogy idén új megközelítés, a VegaMax koncepció alapján dolgoztak: az ökológiai szempontot helyezték előtérbe. „Az egyesületünk alapkoncepciója az, hogy az embereknek mást és mást jelent az erdő. Másképp látja az értékét egy erdőmérnök, másképp egy faipari mérnök, másképp egy ökológus, és megint másképp egy kiránduló család vagy egy medve. Amikor próbálunk támogatókat keresni, ezeket a különbségeket is szem előtt tartjuk. Korábban ültettünk például akácot is, amit az ökológusok nem szeretnek, a méhészek viszont nagyon.

Szükségét éreztük ugyanakkor, hogy ültessünk olyan erdőt is, amely az ökológiai szempontot helyezi előtérbe. És sikerült is ehhez támogatót találnunk, a vegán termékeket forgalmazó VegaMax céget. Az egyezségünkben az szerepelt, hogy nem azt csináljuk, hogy a meglévő elbozótosodott területet legyaluljuk és beültetjük két-három fajjal, hanem arra építünk, ami már eleve ott van. Ha van ott már például egy 2-3 méteres galagonya bokor, nem vágjuk ki csak azért, mert a galagonya piaci értéke kevés” – részletezte az koncepciót Katona László.

Kifejtette: ezen a területen meghagyták az eredeti növényzetet, a szabadon lévő részeket pedig beültették őshonos fákkal. Olyan fajokkal, melyeket a vadvilág nagyra értékel, például vackorral. Hozzátette: ez nem volt egyszerű, Romániában ugyanis a vackor nem számít népszerű választásnak, ezért nem is kapni a kereskedelemben, így Magyarországról szerezték be a csemetéket. Ültettek még kislevelű hársat, amely szintén jól mézelő növény, és őshonos, valamint csertölgyet.

Székelyderzs határa – Fotó: Lázár Csaba / Land Art

„Ezeket a szárazságtűrő fajokat beültettük a természetes szaporulat mellé, próbáltunk olyan fajösszetételt létrehozni, ami 100 év múlva, vélhetően erősen megváltozott klímában is erős, jól működő ökoszisztémát alkot majd. Az átmenetet elég nagy részben a természetre bízzuk: a környező erdők természetes szaporulatára, illetve az állatokra, melyek a fák magvait hordják be ide” – magyarázta. Az új eljárásnak köszönhetően, azaz a bozótos meghagyásával volt elég 8 ezer csemete a 10 hektáros területre. Mint megtudtuk, a költségeik elég magasak voltak: az ültetés és a kerítés egy hektárra 10 ezer euróba került, erre pedig még rájönnek a gondozási költségek.

Katona elmondta, szeretné kihangsúlyozni, hogy mindenkinek hálás, aki segített, hiszen nagyon sok ember hozzájárulása kell az ilyen feladat végrehajtásához, hogy egyáltalán sikerüljön beszerezni a vackorcsemetét, hogy legyen, aki a földjét kivegye a mezőgazdasági művelés alól és erdősítésre odaadja, kellenek a támogatók, az emberek, akik ápolják az ültetvényt, ami bizony kemény fizikai munkát jelent, melyre egyre nehezebb embert találni.

Mind megtudtuk, eddig összesen hét hektárt erdősített a Land Art Egyesület Székelyderzs határában, ahol tíz hektárra kötöttek szerződést. „Befejezzük a fennmaradt három hektár beerdősítését, az új projektünket pedig valószínűleg már egy másik faluban fogjuk elkezdeni” – tette hozzá Katona László.

Forrás: Transtelex
Írta: Babos Krisztina
Fotó: Lázár Csaba / Land Art

FB bejegyzés azokról, akik segítették az ügyet.

Előző cikk

Erdészeti erdei iskolák mutatkoztak be

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 170., 2023/12.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések