FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Ramocsa

Az elmúlt hétvégén az országos fásítási program keretében ültettek el tíz facsemetét a faluház mögötti közösségi téren a mintegy 30 lélekszámú településen.

Közösségi faültetést hirdetett szombaton reggelre a helyi önkormányzat és a szervezők, érkeztek is délelőtt segítők, hogy az 5 darab fehéreper fa és az 5 nyírfa a helyére kerüljön. Még a munkálatok megkezdése előtt Pahocsa Balázs polgármester elmondta, hogy a fákat egy online rendszerben választották ki, ami nem is volt annyira egyszerű, mert bár nagy a kínálat facsemetékből, sok fajta közül lehet választani, ám a kereslet is nagy, hiszen számos önkormányzat pályázik a programban. Ez alkalommal ezt a tíz facsemetét foglaltak le, de a következő kiírás során továbbiakat is szeretnének, például szivarfát, hiszen az a cél, hogy a faluháznál a kemencés kiülő körüli közösségi teret parkosítsák.

– Rendezvényeket tartunk ezen a közösségi téren, legnagyobb programunk nyaranta az elszármazottak találkozója, melyre akár 80-100-an is összegyűlünk – folytatta a polgármester. – A parkosítás mellett szeretnénk még a faluház melletti részen kocsibeállót kialakítani, illetve ezt térköves járdával összekötni a fedett kiülővel, ahol a kemence is található. Tervezzük, hogy ide kivezetjük az áramot, vizet is.

Hozzátette, hogy a jelen időszakban pályázati lehetőség nem áll az önkormányzatok rendelkezésére, így önerőből próbálnak fejlesztéseket megvalósítani, nemrégiben a falu temetőjében a ravatalozó előtti rész térkövezése készült el.

forrás: ZAOL 04-02

Előző cikk

Településfásítás - Békésszentandrás

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 171., 2023/13.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések