FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Markotabödöge

Faültetés, útépítés. Az egyik lezajlott, a másik várható Markotabödögén, ott, ahol jelentős, több mint tízszázalékos lakosságszám-emelkedés volt az elmúlt három évben.

Az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Program keretében harminc amerikai hársfát nyert a markotabödögei önkormányzat. A facsemeték a falu több pontján kerültek a földbe a helyi segítők és az önkormányzati dolgozók közreműködésével. 

– Ültettünk többek között a temetőkbe, a faluközpontba, a Honfoglalási emlékmű melletti területre – sorolta Horváth Sándor polgármester, aki a Magyar Közút által tervezett útfejlesztésre is kitért. 

– Tavaly volt a terepbejárás. A Kóny–Markotabödöge szakasz már elkészült, amire nagyon ráfért és aminek nagyon örülünk, megvan a Cakóházáig terjedő útjavítás is, várjuk ennek a bősárkányi irányú folytatását, illetve a falun belüli felújításokat. Ilyen lesz például a bödögei buszmegálló áthelyezése, itt rendszeresen áll a víz esőzések alkalmával, tehát a vízelvezetés is megoldott lesz, de a markotai buszmegálló is érintett – jegyezte meg. 

Markotabödöge is részt vesz az ingyenes lakossági LED-csereprogramban, melyre április 30-ig lehet még regisztrálni a www.ledcsere.hu oldalon.

Huszonegymillió forintot nyertek tavaly a volt iskola, jelenleg nyugdíjasklub épületének felújítására, ahol közösségi teret alakítanak ki. 
Markotabödöge is részt vesz az ingyenes lakossági LED-csere­programban. Még lehet jelentkezni.A polgármester egy jó hírre is kitért. – 2020 óta majdnem 50 emberrel gyarapodott a lakosságszám, ami az idei év elejére 531 lett. Tizenhét óvodásunk van, és ez a szám is csak egyre emelkedik. A használt ingatlanokba – melyekben egy-egy idős élt – családok érkeznek, ez is magyarázza a lakosságszám több mint tízszázalékos emelkedését. A visszajelzések alapján a falu nyugalma és rendezettsége vonzza az idetelepülőket. 

forrás: KISALFÖLD

Előző cikk

Önkéntes Faültetési Akció - Ózd

Következő cikk

Településfásítás - Lenti



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések