FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Kondorfa

10 ezer darab a 10 ezer fő alatti településekre – Vas vármegyében is elindult az ültetés az Agrárminisztérium tavaszi Településfásítási Programjában. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársai ezúttal is szaktudásukkal segítik a nyertes pályázókat.

Kondorfán igazi közösségi összejövetel volt a faültetés: az 534 lelkes faluban ásót, lapátot, öntözőkannát ragadtak a családok, hogy az egykor zenés-táncos vagy akár sportrendezvények helyszínéül szolgált parkot megszépítsék, és újra élettel telhessen meg. Az őrségi település az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásában megvalósuló agrárminisztériumi pályázaton 11 db gömbszivarfát nyert, hozzá támasztókarókat, törzset védő rácsot, és takarómulcsot.

A 10 ezer főnél kisebb települések 10-30 darabra, 13 fafajra (amerikai-, ezüst-, kislevelű, valamint nagylevelű hárs, fehér eper, gömb szivarfa, hegyi és korai juhar, keskenylevelű és magas kőris, közönséges nyír, platán, puszta szil) adhatták be igényüket. Kondorfa olyat választott, ami itt különlegesnek számít, sorfaként elválasztja a mezőgazdasági területtől a parkot, szélesre terülő lombja alatt pedig piknikezni is lehet – mondta el Takács Róbert polgármester. A templomhoz közeli területen egykor pezsgő élet folyt, falunapokat tartottak, táncplacc, tekepálya is volt. Focizni és beszélgetni is jártak ide a fiatalok. Szeretnék újra közösségi programokkal megtölteni a parkot, ehhez több tervük is van, a faültetés az első fontos lépések egyike.

A gömb szivarfák jellemzőiről, gondozásukról a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársai, Kutas Lajos, a Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatóság igazgatója, és Varga Péter ökoturisztikai, természetvédelmi és pályázatkezelési csoportvezető adott részletes tájékoztatást, emellett elvégezték a szükséges metszést és az ültetésben is közreműködtek.

Vas vármegyében a VárosFa és a településfásítási programokban 2021-22-ben összesen 97 településen 2591 sorfát ültettek el társaságunk szakembereinek közreműködésével. 2023 tavaszán Kondorfa után Kiszsidányban és Csepregen ültetnek el összesen 34 fát.

forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Előző cikk

Szociális tűzifaprogram Somogyban

Következő cikk

Mecsextrém Park újra nyitva



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések