FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Új turistaház épült a Muckon

Fotó: Szalay Károly

Negyven fő befogadására alkalmas szálláshely épült a Muckon. A turistaház az Erdő Házába látogató gyerekek, az erdei iskolások, a táborozók és a Sopronba érkező vendégek fogadására is alkalmas lesz a jövőben. A fejlesztés az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési program keretében valósult meg.

A 40 fő befogadására alkalmas turistaház a Soproni-hegységben, a Muck-magaslaton, gyönyörű természeti környezetben, az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadaspark szomszédságában helyezkedik el. A létesítmény többek között kisebb konferenciák, meetingek, osztálytalálkozók és szakmai vagy baráti összejövetelek szervezésére is alkalmas lesz a jövőben.

Az épület hivatalos átadásán dr. Csányi Sándor, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, valamint Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket.

A Muck Turistaház 6 db hatágyas és 2 db kétágyas szobával várja az erdei iskolásokat, a táborozókat, az osztálykirándulókat és a túrázó csoportokat – mondta dr. Sándor Gyula.

A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program célja, hogy hazánk aktív és ökoturisztikai térségeiben, illetve vonzó túraútjai mentén fenntartható, a közt szolgáló, vonzó szálláshelyfejlesztés valósuljon meg. A programnak köszönhetően az elmúlt években 120 turistaház újult meg az országban, amelyek sok esetben meghaladják az osztrák turistaházak színvonalát.

A természetkedvelő fiatalok és felnőttek minőségi és tartalmas kikapcsolódását szolgálja a Muck Turistaház – hangsúlyozta Révész Máriusz.

Az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg a Muckon, melyek legfőbb célja a természetjárás és a környezetvédelem népszerűsítése, valamint a méltán híres Soproni Parkerdő népszerűsítése – mondta Barcza Attila.

Az ünnepségen Sághy Eszter, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának másodéves óvodapedagógus hallgatója is közreműködött. Az eseményen dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint intézményvezetők és tisztségviselők is részt vettek.

A Muck Endre turistaház felújítása 2022 második felében kezdődött, az összkomfortos épületben egyebek mellett nyolc szoba, vizesblokkok és egy multimédiás közös helyiség is található. Az épület egész évben fogad látogatókat.

Forrás: sopronmedia.hu
Fotók: Szalay Károly

Előző cikk

Tiszafák ültetése Körmenden

Következő cikk

Állatkerti faültetés - Győr



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések