FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdészeti és Faipari Sportnapok

Fotók: Rákóczy Ádám

Az Erdészeti és Faipari Sportnapok az ágazat egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát. A helyszínt adó győri Széchenyi István Egyetemen pénteken több mint háromszázan mérkőztek meg tizenöt sportágban.

Az Erdészeti és Faipari Sportnapokat először 1996-ban, a Bükk kapujában, Felsőtárkányban, rendezték meg Fritsch Ottó okleveles erdőmérnök kezdeményezésére. A sportnapok híre hamar szárnyra kelt, és mára közel 500-600 főt megmozgató eseménnyé nőtte ki magát. Az első sikeren felbuzdulva sorra következtek a jobbnál jobb, ötletesebbnél ötletesebb megmérettetések. 2010-ben egyszer már a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. is belekóstolhatott a rendezésbe. A versenynek akkor és most is Győr városa adott, ad otthont. A sorozat menetelése egészen 2018-ig töretlen volt, aztán kimaradt öt év, az idén azonban 23. alkalommal gyűltek össze, hogy nemcsak a magyar erdész társadalmat, de Kárpát-medencei vendégeket is megmozgassák. A sportnap a játékosságról az összetartozás érzéséről, a bajtársiasságról, szól. A versenyzők 15 sportágban mérik össze tudásukat: kispályás foci, lövészet, íjászat, sakk, ulti, tarokk, sárkányhajó, darts, ötszáz méteres futás, erdei futás, sorverseny, asztalitenisz, úszás, falmászás.

A reggeli megnyitón házigazdaként dr. Orbán Tibor, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, majd Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár köszöntötte a vendégeket.

– Az idén világszerte kiemelt figyelmet kapott az erdők egészségvédelmi szerepe, azon belül különösen az erdei sport – szögezte le az államtitkár. –Egészséges erdők nélkül nincs egészséges élet, az egészséges élethez pedig jó alapot szolgáltatnak az erdőben űzhető sportok. Ma olyan szakemberek, erdészeti dolgozók mérik össze képességeiket, akik hétköznapi munkájuk során azért dolgoznak, hogy a társadalom hozzájuthasson azokhoz az ökológiai, gazdasági és rekreációs hasznokhoz, amelyeket az erdők nyújtanak számunkra. Többek között használhassák az erdőt, mint sportolási, kikapcsolódási helyszínt.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az állami erdőgazdaságok 2010 óta több mint 40 milliárd forintot fordítottak az erdei turisztika fejlesztésére és évente több mint négy milliárd forintot áldoznak ennek az infrastruktúrának a fenntartására. A munkának meg is van a látszata, hiszen az erdők látogatottsága évente 30-50 millió alkalomra emelkedett, a belföldi turizmusban kiemelkedő szerepet foglal el.

Zambó Péter arról is beszélt, hogy ez a sportnapkiváló alkalom a személyes és szakmai kapcsolatok erősítésére és az ágazaton belüli összetartozás erősítésére.

forrás: kisalföld

Előző cikk

Véget értek az erdei vándortáborok

Következő cikk

STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Zsibók András [77]

Fájdalommal közlöm, hogy egykori technikumi kedves osztálytársam Zsibók András, aki a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumnak 1982 és…