FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság

Augusztus utolsó szombatján Bükkzsércen rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság utolsó regionális fordulóját. Augusztus 26-án ezúttal az Északerdő Encsitűz csapata diadalmaskodott, méghozzá magabiztos szerepléssel, míg mögöttük a Délbükki 100+ és a STIHL-US Team gárdája végzett.

„Bükkzsércen mindig nehéz a verseny, meleg van és a fák is kemények, de éppen ezért szeretjük, mert jó felkészülési lehetőséget nyújt az országos döntőre. Ha itt jó eredményt érünk el, akkor a végső összecsapáson is van esélyünk magabiztosan szerepelni” – fogalmazott a forduló közben Pankotai Zoltán, a Délbükki 100+ csapat tagja, aki a mezőny egyik legjobb négyesében versenyezhet évek óta mind regionális, mind országos szinten. Ezúttal viszont nem jutottak fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, hiszen a legjobb eredményt a másik északerdős csapat, az Encsitűz tagjai érték el.

Az utolsó regionális fordulón 8+2 csapat indult el, két gárda a felkészülése részeként nevezett a megmérettetésre. A Pilisi Parkerdő Valkói Erdészetének négyese a gödöllői fordulón vívta ki a továbbjutását a szeptember 2-i döntőbe, így ők a bükkzsérci eredménybe hivatalosan nem szólhattak bele, de eredményük a 2. helyre lett volna elég. Szintén gyakorolni érkezett a Bükkbe a Keszegi ifjak csapata, akik elmondták: van még mit gyakorolniuk a következő napokban.

A legjobb szerelés: 14 másodperc

A forróság nem kedvezett az időeredményeknek, tényleg nagyon kemény versenyen kellett a legjobbat nyújtani, és végül a 8 élesben induló csapat közül az egri tűzoltóknak fel is kellett adniuk a küzdelmet, mert egy tagjuk napszúrást kapott. Így aztán hét csapat között dőlt el, hogy melyik 5 gárda juthat tovább a soponyai döntőbe.

A szerelés versenyszámban Csáti Szabolcs ellentmondást nem tűrően hozta a legjobb időt 14 másodperccel, utána jellemzően már csak 20 másodperc feletti lánccseréléseket láthatott a közönség. Ez a gyors feladatteljesítmény már intő jel lehet a döntőre készülő többi csapat számára is.

Kísérőprogramokban nem volt hiány

Ha már hagyományok… A bükkzsérci fakitermelő verseny természetesen ezúttal is falunappal és vadásznappal párosult, így számos program szórakoztatta a közönséget, akik a kánikula ellenére is végig követték a favágók küzdelmét. Sőt, egy baltás rönkátvágás során is szurkolhattak a legerdősebbeknek, ami szintén bevett szokás a bükki helyszínen. Hét nevezőből végül itt a Délbükki 100+ csapat diadalmaskodott. Ehhez a végső nyereményt a Hunnia Fagép, az Er-Fa Vad Kft. és a Cserépi-Trapp futóverseny szervezői adták össze.

Emellett Vasas Benedek és az Er-Fa-Vad Kft. jóvoltából egy humoros, és kifejezetten nosztalgikus előadást is láthattak az érdeklődők arról, hogy ezelőtt 50-60 éve hogyan zajlott a fakitermelés az erdőn. Korhű ruházat, korhű eszközök, némi pálinka és elképesztően erőt próbáló munkafolyamatok… Kifejezetten jó élmény volt visszarepülni az időben, amit a közönség is nagy tapssal díjazott. De hasonló élményt nyújtott idén a STIHL kiállítása területe is, ahol a legújabb, például akkumulátoros gépek mellett több évtizedekkel korábban gyártott veterán fűrészek is helyet kaptak – többek között az ikonikus STIHL Contra.

De kik jutottak tovább?

A bükkzsérci regionális fordulóban tehát az Északerdő-Encsitűz csapata diadalmaskodott Kmetz Szabolcs, Hudák Péter, Jaczenkó Krisztián és Lukács Zsolt András összeállításban, míg a második a Pankotai Zoltán, Lengyel Lajos, Máté Viktor, Csáti Szabolcs alkotta Délbükki 100+ lett. A képzeletbeli dobogóra állhatott még a STIHL-US Teamből Mátrai Zoltán, Szívós Szilárd, Szkupéj Zoltán és Sziklai Ádám.

A 7 csapatból végül nem jutott be az országos döntőbe a hetedik Bükki Fanyűvők és a hatodik Gyöngyösi Fanyűvők, de ott lesz szeptember 2-án, Soponyán az Egererdő Zrt. – Mátrai Erdészet csapata, akik az ötödik helyen végeztek, és szintén találkozhatunk a Túri Fakitermelés négyesével, akik egyébként hajszállal csúsztak le a harmadik helyről. Közöttük és a STIHL-Us Team között ugyanis pontegyezés alakult ki, ám a rosszabb fordulójukban nekik lett kevésbé jó eredményük.

Ásotthalom, Orfű, Sopron, Gödöllő, Keszeg és Bükkzsérc után szeptember 2-án jön tehát Soponyán a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntője a hat regionális forduló legjobb 5-5 csapatával.

EREDMÉNYEK – Bükkzsérc, 2023

  1. Északerdő-Encsitűz (457)
  2. Délbükki 100+ (550)
  3. STIHL-US Team (621)
  4. Túri Fakitermelés (621)
  5. Egererdő Zrt. – Mátrai Erdészet (626)
  6. Gyöngyösi Fanyűvők (713)
  7. Bükki Fanyűvők (934)

Versenyen kívül:
Pilisi Parkerdő Valkói Erdészet (547)
Keszegi ifjak (851)

További információkért látogasson el a www.stihl.hu-ra, a szakértők kerti tippjeit pedig keresse a www.stihlnemzedekek.hu weboldalon, a STIHL Magyarország Youtube csatornáján, vagy a STIHL KertÉrtők podcast adásaiban!

Kép forrása: Erdő-Mező online – Gribek Tímea
Szöveg: Erdő-Mező online – Gribek Dániel

forrás: STIHL Kftfakitermeloverseny.hu

Előző cikk

Erdészeti és Faipari Sportnapok

Következő cikk

Erdőmánia – 9. rész



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések