FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Martin Komárek Emlékverseny

Minden idők talán legizgalmasabb, legfordulatosabb küzdelme zajlott Mátraházán, a 2023-as STIHL Timbersports Martin Komárek Emlékversenyen, aminek komoly tétje volt. Itt derült ki ugyanis, hogy ki vehet részt a nemzetközi kvalifikációs tornán, ami akár egyéni világbajnoki szereplést is jelenthet nemzeti színekben.

Összesen 10 versenyző ragadott fejszét és fűrészt a június 24-i, kiváló hangulatú mátrai versenyen, ahol elsőként három versenyszámban mutathatták meg tudásukat és erejük a sportfavágók. Az álló- és fekvő rönkátvágás (Underhand Chop és Standing Block Chop), valamint az MS 661-es STIHL motorfűrésszel végzett korongvágás (Stock Saw) után mindössze 8 versenyző folytathatta a küzdelmet. A két DQ-t szerző Ollé Péter és az újoncként színpadra lépő Gyécsek Norbert az első fordulót követően búcsúzni kényszerült. Az élen már ekkor a 21 éves fiatal tehetség, Strúbel Bence állt, a második helyen pedig a hétszeres magyar bajnok Juhász István, mögöttük Juszkó Zsolt.

Ekkorát még nem hibázott…

A második fordulóban már dupla pontokat gyűjthettek a sportfavágók, méghozzá elsőként a kézifűrészes Single Buck, majd a legösszetettebb SpringBoard feladat teljesítése során. Elképesztő izgalmak következtek, hiszen amíg a tapasztalatlanabb versenyzők is eredményesen vágták a fát a két méter magasban lévő deszkán, addig Juhász István életében először csúszott ki a szintidőből. Az első zseb kivágásánál nagyot hibázott, ami miatt DQ-t, tehát nulla pontot kapott. A második fordulóban végül a tavaly éppen a mátrai versenyen bemutatkozó Szabó Péter, valamint Freschli Krisztián búcsúzott. Ezt követően a Hot Saw-val folytatódott a Martin Komárek Emlékverseny.

Jött a dráma…

A 60-70 lóerős épített fűrészekkel a versenyzőknek három korongot kellett levágniuk, méghozzá alig néhány másodperc alatt. Ezúttal Strúbel József Dedi rontott, hiszen az egyik korongja nem lett teljes. Juhász István viszont a korábbi rontását javította a leggyorsabb vágással, ami rendkívül sokat ért, hiszen ebben a fordulóban már háromszoros pontokat lehetett gyűjteni. De szintén sikerült a Hot Saw Juszkó Zsoltnak, méghozzá jó időeredménnyel.

Az igazi dráma ezután következett. Strúbel Bence az élen állva léphetett a Hot Saw mellé, ami azonban nem akart elindulni. Már az időmérő is elindult, amikor az épített fűrész még mindig nem bőgött fel, és végül a fiatal tehetség kifutott az időből. Ez pedig az első helyébe, így a VB-kvalifikáció lehetőségébe került volna. Hosszú tanácskozás után a bírók úgy döntöttek, hogy egy tesztindítást végeznek a gépen. Ha a játékvezetőnek elsőre sikerül beindítania a Hot Saw-t, akkor Strúbel Bencét diszkvalifikálják, nulla ponttal távozhat a színpadról. Ha azonban a bíró sem tudja beindítani a fűrészt, akkor a fiatal sportoló újra próbálkozhat. Elképesztő izgalmak mellett végül ez utóbbi történt, hiszen a gép ekkor sem indult be.

Így aztán Strúbel Bence elképesztően feszült helyzetben állhatott ismét a színpadra. A gép pedig ezúttal sem indult be elsőre, csak később, amikor a számláló már 20 másodperc fölött járt. A három korongot viszont végül sikerült levágni, ha nem is gyorsan, és a pontmentésnek köszönhetően Strúbel Bence megőrizte első helyét a Martin Komárek Emlékversenyen.

Nem hitték, hogy ennyire izgalmas lesz…

A második helyen az újdonsült édesapa, a 33 éves Juszkó Zsolt végzett, ami eddigi pályafutása legjobb eredménye. De dobogóra állhatott Juhász István is, aki elképesztő rutinnal javította eddigi talán legnagyobb hibáját a Spring Board után.

A verseny közben pedig fantasztikus hangulat uralkodott a nézőtéren is, ahol nemcsak a rajongókat bilincselte le a feszült megmérettetés, hanem olyan érdeklődőket is, akik még sosem jártak favágó versenyen. „Itt nyaralunk a közelben, és arra gondoltunk, hogy megnézzük, milyen egy ilyen verseny. Én azt gondoltam, hogy eltöltünk pár percet azzal, hogy megnézzük, hogyan fűrészelgetnek a versenyzők, de aztán itt ragadtunk, mert sokkal izgalmasabb és látványosabb volt az egész, mint amire számítottunk. Mostantól biztosan elmegyünk más helyszínekre is” – fogalmazott az egyik néző a megmérettetés után a büfében. Lesz rá lehetősége, hiszen július 29-én a Somogy vármegyei Karádon, majd szeptember 9-én Bábolnán lesz STIHL Timbersports verseny.

Újoncavató

A 2023-as Martin Komárek Emlékversenyen két újoncot is avattak. A 36 éves, Felsőszölnökről érkező Gyécsek Norbert az első fordulóban két versenyszámot is kitűnően teljesített első versenyén.

Mellette a csapat új rookie versenyzője is bemutatkozott, igaz, mindössze az Underhand Chop fekvő rönkátvágásnál. Urbán Ádám, vagyis Favágó Öcsi 15 évesen élhette át először, hogy milyen egy színpadon, versenyhelyzetben fejszét ragadni, és sikeresen helytállt a számára új helyzetben.

Izgatottan várjuk, hogy néhány éven belül milyen utánpótlás eredményeket szállít majd Magyarországnak!

Folytatás:
2023. július 29. – Karád
2023. szeptember 9. – Bábolna (Nemzeti Bajnokság)

Végeredmény:

  1. Strúbel Bence
  2. Juszkó Zsolt
  3. Juhász István
  4. Bozsó Zoltán
  5. Strúbel József
  6. Andráska Zoltán
  7. Freschli Krisztián
  8. Szabó Péter
  9. Gyécsek Norbert
  10. Ollé Péter

forrás: fakitermeloverseny.hu

Előző cikk

Versenyben a Nagyerdő is

Következő cikk

Jysk 2000. megújult üzlete



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…