FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

II. VADEX Trail Kisgyón

2023. október 1-én, egy szép őszi vasárnapon, immáron második alkalommal rendeztük meg a VADEX Trail Kisgyón terepfutóversenyt.

Kisgyón a Bakony-hegység észak-keleti részén, Mórtól nem messze, egy völgyben található. Számos itt haladó turistaút teszi élvezetessé az erdőjárást. A terepviszonyoknak köszönhetően kialakult változatos útvonalak nemcsak a túrázni vágyók, hanem a terepfutók körében is igen népszerű hely lett. A VADEX Zrt. célja, hogy a Kisgyóni Turisztikai Központ a jövőben otthont adjon és nagyszerű versenyhelyszínt biztosítson olyan országos, akár nemzetközi erdei terepfutó versenyeknek, amelyen amatőr és profi futók mérhetik össze erejüket, közben megismerve a Kelet-Bakony csodálatos természeti adottságait.

Közel 100 futó 7, 11 és 20 kilométeres távon próbálhatta ki magát múlt vasárnap, 172-479 méteres szintkülönbségek mellett. A legkisebbek számára, egy rövid erdei szakaszon biztosítottunk lehetőséget a próbatételre. A négylábú kedvencekre is gondoltunk, így ebben az évben is indítottunk külön futamot kutyával versenyzők számára.

Köszönjük támogatóinknak, hogy hozzájárultak rendezvényünk sikerességéhez:

Agrárminisztérium, Bakonycsernye Nagyközség Önkormányzat, Pákozdi Pagony – Vadaspark és Arborétum, Gilice Erdei Iskola Alapítvány, Andreas Stihl Kereskedelmi Kft., Magyar Természetjáró Szövetség, Kutyaoázis állateledel és felszerelés, Plastobo Kft., METRO Kereskedelmi Kft., TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt., Az Erdőért Egyesület, Sportszervilág Kft. (Penco), Toyota Mayer, Alföldi Tej Kft., GUMIFLEX Kft., SKICC Reklámstúdió Kft.

További fotók a versenyről az esemény facebook oldalán találhatóak.

Dobogósok:
– 20 km – női:
1. helyezett: Domozi Emília
2. helyezett: Katona Éva
3. helyezett: Tóth Erika
– 20 km – férfi:
1. helyezett: Lencse Gábor
2. helyezett: Ágotha Dávid
3. helyezett: Dr. Gyarmati Erik
– 11 km – női:
1. helyezett: Sándor Szilvia
2. helyezett: Bechtold Luca
3. helyezett: Rednágelné Simon Diána
– 11 km – férfi:
1. helyezett: Grónai Sándor
2. helyezett: Varga Gábor
3. helyezett: Radics István
– 7 km – női:
1. helyezett: Makovics Dóra
2. helyezett: Wágner Lili
3. helyezett: Kaszanyi Barbi
– 7 km – férfi:
1. helyezett: Német-Bucsi Áron
2. helyezett: Nyevrikel Lajos
3. helyezett: Damsits Krisztián
– 7 km kutyás – női:
1. helyezett: Simon Brigitta
2. helyezett: Gál Zoé
3. helyezett: Csizmaziáné Soós Krisztina
– 7 km kutyás – férfi:
1. helyezett: Gál Zoltán
2. helyezett: Horányi Péter
3. helyezett: Lajkó Csaba
– Gyerekfutam – lány:
1. helyezett: Nemes Lotti
2. helyezett: Lencse Réka
3. helyezett: Pácser Liza
– Gyerekfutam – fiú:
1. helyezett: Damsits Péter
2. helyezett: Ruff Máté
3. helyezett: Janecskó Botond

Szívből gratulálunk a dobogósoknak és minden indulónak! Köszönettel tartozunk Bakonycsernye Nagyközség polgármesterének, Turi Balázsnak, hogy segédkezett a nyertesek díjazásában!

Részletes eredmények:
http://www.korido.hu/2023VTK_result

Forrás: VADEX Zrt.

Előző cikk

Ipolyparti Fészek Gyermekotthon

Következő cikk

Beszélgetés Ripszám Istvánnal



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…