FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hasznosítsd újra a régit!

A múlt héten – az aktuális projekthét keretében – a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar hallgatói a közösségi médián keresztül hívták fel az internet népének figyelmét a fahulladék újrahasznosításának fontosságára.

Az érzékenyítő projekt alaphangját annak a számos meghívott vendégnek és szakembernek az inspiratív előadása adta meg, akiknek a szavai nyomán érdekes és tanulságos tartalmakat készítettek a hallgatók.

A szemléletformáló hét nem titkolt célja a lakosság hulladékkezelési szokásainak a javítása, egyelőre a fa példáján keresztül. Gratulálunk minden résztvevő diáknak a kreatív és innovatív munkájukért! Együtt valóra váltjuk a körforgást!

Hosszabb és rövidebb videók, valamint fotó alapú bejegyzések készültek a témában a Soproni Egyetem hallgatói által a Facebook, az Instagram és a TikTok közösségi média felületekre. A kiinduláshoz természetesen oktatói, szakmai segítséget is kaptak diákjaink a projekt megvalósításának elején.

A Lámfalussy Karról dr. Pirger Tamás adjunktus, és Horváth Kata IV. éves kereskedelem és marketing alapszakos hallgató tartott felkészítést a közösségi média pszichológiájáról, működéséről; valamint a videó- és képszerkesztés alapjairól.

Az Erdőmérnöki Karról dr. Polgár András egyetemi docens, valamint dr. Vágvölgyi Andrea adjunktus adott elő a globális túlfogyasztás, az ökológiai lábnyom, valamint a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról.

A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karról prof. dr. Alpár Tibor egyetemi tanár, rektorhelyettes a faipar körforgásos gazdálkodásáról, a Benedek Elek Pedagógiai Karról pedig Kloiber Alexandra tanársegéd tartotta meg előadását az Y és a Z generáció médiahasználatára vonatkozóan.

Az előadásokat egyetemünk vállalati partnerének képviselője, Kovács Tamás, a Falco Zrt. PR vezetője zárta, a fa újrahasznosításának lépéseit és jelentőségét kiemelve.

Ezt követően alakítottuk ki a csapatokat és a hallgatók neki is láthattak az ötletelésnek. Rengeteg kreatív terv érkezett már a hét elején, azonban ennek megvalósítását a következő két napban végezték el a diákok. A város számos helyszínén forgattak hallgatóink, majd az épületbe visszatérve nagy lelkesedéssel kezdték el a videók vágását, illetve a fotók szerkesztését.

A hét folyamán számos mentor segített, hogy a projekt a megfelelő irányba haladjon, továbbá hozzájuk fordulhattak a csapatok, ha kérdésük merült fel. A megvalósítás külső szemlélő számára is nagyon jó hangulatban telt, de a diákok saját elmondásuk szerint is nagyon jól érezték magukat. Az utolsó napon egy rövid prezentáció keretein belül bemutatták a csoportok a tervezési folyamataikat, illetve az elkészített anyagokat.

Volt, aki azt vizsgálta, hogy hány Tűztorony lenne felépíthető Sopron városának éves szinten termelt hulladékmennyiségéből, de voltak olyanok is, akik már kissé ünnepi hangulatban vezették végig a karácsonyfa újrahasznosításának lépéseit. Emellett állatoknak készíthető faházakkal és etetőkkel, továbbá egy kiváló vállalkozás ötlettel is lehetett találkozni, amely a régi bútorok bevételére és átalakítására alapozta fő tevékenységeit.

Rendkívül színvonalas munkákat tártak az értékelő bizottság elé a hallgatók, ennek okán a jutalmazás során meglehetősen nehéz dolga volt a mentorokból is álló bírálócsapatnak. A díjazást a Falco Zrt. által felajánlott 100 000 Ft-os felajánlás segítette, melyet megosztva kapott ajándékutalványok formájában két csapat, két másik csapat pedig Falco ajándékcsomagokban és Közgazdász Est jegyekben részesült.

A projekthét alatt készült videók megtekinthetők: 20231106-09_Projekthet

forrás: FALCO Zrt. / SOE LKK

Előző cikk

Szakmai elismerés a NYÍRERDŐ munkatársainak

Következő cikk

EU rendelet lesz a természet helyreállításáról



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések