FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

EPR-díjak: hamarosan számlázzák

A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) kötelezettjeinek október 20-ig kellett leadniuk az első negyedéves adatszolgáltatásukat, amely alapján a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. majd kiszámlázza nekik az általuk fizetendő EPR-díjakat.

Október harmadik hetében három napon át – keddtől csütörtökig – üléseztek a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) konzultációs testületei. Ezek a díjtanácsok tesznek javaslatot a rendszerben fizetendő díjakra.

A Mohu felel a hazai hulladékgazdálkodás koncessziós rendszeréért

Összesen tizenegy díjtanács működik majd, az alakuló üléseik már tartanak. A díjtanácsok a hulladékgazdálkodásért felelős miniszter konzultációs szervei, amelyeket termékáramonként hívnak össze a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) tájékoztatása szerint. 

Feladatuk a a kiterjesztett gyártói felelősségi díjelőkészítés szakmai támogatása. Az egyes díjtanácsok tagjai az adott termékárammal érintett gyártók és hulladékhasznosítók képviselői, a koncessziós társaságként működő Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. képviselője, valamint a miniszter által és a MEKH elnöke által kijelölt személyek. 

Kedden a csomagolás, az elem és akkumulátor, valamint a fából készült bútor termékáramokkal érintett díjtanácsi ülések zajlottak. A héten a további nyolc (elektromos és elektronikus berendezések; gépjárművek; egyes egyszer használatos műanyag termékek; gumiabroncs; irodai papír; reklámhordozó papír; sütőolaj és zsír; textiltermékek) díjtanács alakul meg.

Az EPR bevezetése uniós kötelezettség, célja a hulladékok megfelelő kezelése, mindenekelőtt újrahasznosítása, ami egyelőre elmarad az ipari és a háztartási hulladék egy része esetében is. Az újrahasználat vagy az újrafeldolgozás, esetleg energetikai hasznosítás hiánya jelentősen terheli a környezetet. Az Európai Unió ezért szigorú irányelvekben határozta meg, hogy a tagállamokban keletkezett hulladéknak minél nagyobb részét hasznosítsák újra, hogy így kerüljön be a körforgásos gazdaságba. Magyarországon e folyamat koncessziós rendszerbe szervezett részéért a Mohu felel.

Az EPR alapvetése szerint a termékek életciklusa végén szükséges hulladékkezelés – tehát a gyűjtés, a kezelés, az újrahasznosítás és az ártalmatlanítás – mind a gyártók, vagy első belföldi forgalomba hozók felelőssége és fizetési kötelezettségük kell, hogy legyen.  Alapelv szinten a gyártó felelős a hulladék kezelésének megszervezéséért és finanszírozásáért, melyből az első tevékenységet kollektív módon más is teljesítheti helyette.

2023 július 1-jétől a következő körforgásos termékek gyártóira vonatkozik regisztrációs és díjfizetési kötelezettség:  

  • csomagolások (köztük a fából készültek),  
  • egyes egyszer használatos műanyag termékek,
  • elektromos és elektronikus berendezések,
  • elemek és akkumulátorok,
  • gépjárművek és alkatrészeik,
  • gumiabroncs,
  • reklámhordozó és irodai papír,
  • sütőolaj és -zsír,
  • textiltermékek,
  • fából készült bútorok.  
A Mohu számlája 15 napos fizetési határidőt tartalmaz 

A gyártónak április 1-jétől kellett regisztrálnia a Mohu Partner Portálján. A későbbiekben a hatósághoz kell eljuttatni az előző negyedéves kibocsátásra vonatkozó mennyiségi adatokat a jogszabályban megadott körforgásos termékkódlogika szerint. A mennyiségi adatokat a koncessziós társaság a hatóságtól kapja meg, tehát nem maga a Mohu várja a negyedéves jelentést. Ezek közül az első – 2023 harmadik negyedévére – 2023. október 20-ig volt esedékes. Minden negyedévet követő hónap 20-a a adatszolgáltatási határidő.  

A mennyiségi adatokhoz a Mohu a hatóságtól jut, majd a miniszteri rendeletben az adott évre kihirdetett EPR-díjak alapján kiállítja az adott gyártónak az általa forgalomba hozott körforgásos termék kategóriákra és mennyiségekre vonatkozóan a számlát a negyedéves gyártói felelősségi díjról. A díjat a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül kell átutalni a koncessziós társaságnak. A bevételnek azonban csak egy része marad a Mohunál – amely kezeli a kiterjesztett gyártói felelősségi díjjal kapcsolatban felmerülő kintlévőségeket –, egy másik része az önkormányzatokat illeti. Az idén hatályos nettó EPR-díjak a 8/2023. EM-rendeletben olvashatók. E díjakra még a főszabály szerinti 27 százalékos áfa rakódik. 

forrás: vg.hu 10-25

Előző cikk

Fuss az erdész szemével!

Következő cikk

Vannak még csodák!



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések