FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

KAP pályázatok – februártól

Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető emlékeztetett, Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervét 2022. november 7-én fogadták el Brüsszelben, amely az idei évtől egészen 2027-ig tartalmazza a magyar agrár- és vidékfejlesztési támogatások kereteit, lehetőségeit a gazdálkodók, élelmiszer-előállítók és a vidéki térségeink települései számára. A minisztérium célja, hogy versenyképes, 21. századi, modern mezőgazdaság és feldolgozóipar működjön Magyarországon.

Nagy István rávilágított, hogy a tavalyi aszály, a háborús infláció, az elhibázott brüsszeli szankciók és a vámmentes ukrán termények okozta piaci kihívások rendkívüli körülményeket teremtettek a mezőgazdaságban. Ebben a helyzetben pedig az a felelősségünk, hogy a 600 milliárd forintnak megfelelő uniós vidékfejlesztési forrás 80%-os, azaz 2300 milliárd forintnyi magyar kormány általi kiegészítésével az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat a lehető legcélszerűbben és legelőremutatóbban használjuk fel. Ez a forrás elegendő a hozzáadott érték növelésére, az élelmiszertermelésünk fenntarthatóságának erősítésére, a hazai gazdaság- és vidékfejlesztési célok megvalósítására, valamint az uniós zöld elvárások egyidejű teljesítésére is – tette hozzá.

Hangsúlyozta, 2024. elejétől megkezdődik az új agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások és támogatási jogcímek meghirdetése, melynek 69 kiírásból álló menetrendje itt érhető el. A tervek a külső körülmények okán kis mértékben módosulhatnak. A jövő év végéig tervezett menetrend kialakítását nem írja elő jogszabályi kötelezettség, de a jelenlegi nehezebb gazdasági, piaci és finanszírozási környezetben az érintettek számára fontos a tervezhetőség és kiszámíthatóság. Valamennyi támogatási konstrukció esetében széleskörű szakmai egyeztetést folytatunk, kikérjük valamennyi érintett szakmai szervezet és intézmény javaslatait, véleményét, valamint be fogjuk vonni őket az elmúlt évek gyakorlata alapján a pályázati felhívások és támogatási konstrukciók előkészítésébe – hívta fel a figyelmet a miniszter.

A tárcavezető tájékoztatott, hogy az első pályázat meghirdetése 2024. februárjától indulhat, elsősorban az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó konstrukciókkal. Márciusban jelenhet meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagja, amely magában foglalja az élelmiszeripar, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat. Ugyancsak tavasz elején tervezzük azokat az ökológiai szempontból fontos földhasználat-váltást segítő támogatásainkat elindítani, amelyekhez utána többéves fenntartási támogatás igénybe vételének lehetősége is megnyílik. Nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhívás, míg őszére várhatók a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók. Mindezek mellett az év végére egy újabb beruházási pályázati csomag meghirdetését időzítjük, amely a precíziós gazdálkodást vagy éppen terménytisztítás-szárítás technológiai megújulását segíti – sorolta a miniszter.

Tervezett menetrend (részlet) – erdészet / zöld támogatás tématerületek:
2. Erdőkárok megelőzése (2024. február)
3. Erdőkárok helyreállítása (2024. február)
4. Fiatal erdők állománynevelésének támogatása (2024. február)
8. Erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések (2024. február)
9. Erdészeti génmegőrzés támogatása (2024. március)
10. Agrár-erdészeti rendszerek telepítése és fenntartása (2024. március)
11. Földhasználat váltást elősegítő beruházások és azok fenntartása (2024. március)
18. Képzések és bemutatóüzemi programok támogatása (2024. március)
19. Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása (2024. március)
21. Erdőkörnyezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások (EKV 1.) (2024. április)
22. Erdőtelepítés és fásítás támogatása (2024. április)
23. Erdőtüzek megelőzésének és kockázatcsökkentésének támogatása (2024. április)
34. Termelői csoportok, termelői szervezetek támogatása (2024. május)
35. Egyedi tudásátadási szolgáltatások támogatása (2024. május)
37. Erdészeti gép- és eszközbeszerzés támogatása (2024. június)
38. Az erdei ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenállóképességének, alkalmazkodásának vagy környezeti értékének növelése (2024. június)
41. Fiatal erdőgazdálkodók támogatása (2024. július)
49. Erdőkörnyezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások (EKV 2.) (2024. október)
69. Növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzésének támogatása (2025.)

Kitért arra is, a meghirdetett pályázatok lehetőséget biztosítanak majd a kis-, közepes- és nagygazdaságok számára egyaránt, hogy az elmúlt két év gazdasági-piaci változásaira reagálva, a termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak. A támogatásokkal 11 olyan szakmai programot fogunk megvalósítani, amelyek a gazdaságfejlesztést, a zöld jövő feltételeinek megteremtését és a megújuló vidéket segítik. 2027-ig ezek révén gazdaságfejlesztésre 1500 milliárd forintot, míg a zöld jövő feltételeinek megteremtésére 1000 milliárd forintot fordítunk majd – fűzte hozzá Nagy István.

A miniszter szerint megvan az erőnk és rendelkezésre állnak az eszközeink is ahhoz, hogy új pályára állítsuk a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart. Az a célunk, hogy 2030-ra az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőjön, az export pedig 50 százalékos növekedéssel 15 milliárd euróra emelkedjen.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Külön világ erdőfoltokban

Következő cikk

Új típusú erdőkárok és kórokozók



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések