FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

RED II tevékenységet végzők bejelentési kötelezettsége

Az Európai Unió előírása alapján a biomassza-kereskedői, biomassza-feldolgozói és biomassza-energiatermelői (RED II) tevékenységet végzőknek regisztrálniuk kell magukat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih). A jelenleg is RED II tevékenységet folytató érintetteknek a rendeletben előírt adataikat – nyilvántartásba vétel céljából – 2024. május 31-ig kell rögzíteniük a hatóság felületén. Akik most kezdik el a RED II-t, tevékenységük indítását megelőzően végezzék el a bejelentést.

A bejelentést a Nébih által üzemeltett, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői számára létrehozott regisztrációs felületen kezdhetik meg. A felület használatát letölthető útmutató részletezi. 
A felületen jelöljék be a ténylegesen végzett RED II tevékenysége(ke)t, majd a tevékenységi helyek és a tevékenységi körök rögzítésénél figyeljenek arra, hogy a bejelölt RED II tevékenységnek megfelelő telephelyeket és tényleges tevékenységeket válasszák. 
A regisztráció elfogadása után a további, RED II tevékenységekkel összefüggően előírt adatszolgáltatást 15 napon belül kell elvégezni az EUTR felületén. Ehhez az EUTR menüben a „Készletbejelentés” és a „Nyomonkövethetőségi dokumentáció” menüpontokat szükséges használni.
A menüpontok részletes leírása megtalálható a szintén letölthető Felhasználói Kézikönyv 5. és 6. fejezetében.

Gyakran Ismételt Kérdések: RED II

A „Készletbejelentés” menüpontban az alábbi adatok adhatóak meg:

  • az üzleti év első napja szerinti nyitókészlet fafajonként, választékonként, telephelyenkénti bontásban,
  • az előző üzleti évben importált, exportált, termelt, előállított, feldolgozott, felhasznált, forgalmazott erdei biomassza, fásszárú biomassza, erdészeti-, faipari maradvány mennyisége telephelyenkénti bontásban.

A „Nyomonkövethetőségi dokumentáció” menüpontban az alábbi adatok rögzíthetőek, és a következő dokumentumok tölthetőek fel:

1.    biomassza-kereskedők vagy biomassza-energiatermelők részére 

  • a kellő gondosság elvén alapuló nyomonkövethetőségi rendszerének, eljárásainak és az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerének leírása,
  • a fenntartható és nem fenntartható eredetű erdei biomassza, fásszárú biomassza, erdészeti-, faipari maradvány anyag elkülönítésére alkalmazott nyilvántartási, készletezési, kockázatelemzési, kockázatcsökkentési módszerének leírása,

2.    erdei biomassza-feldolgozók részére

  • az alkalmazott technológia szöveges leírása,
  • az alapanyag (erdei biomassza, fásszárú biomassza, erdészeti-, faipari maradvány anyag), az egyéb felhasznált anyag, a feldolgozási eljárás során keletkezett végtermék, a melléktermék és a hulladék megnevezése, valamint KN-kódja,
  • az alapanyag, az egyéb felhasznált anyag, a végtermék, a melléktermék és a hulladék közötti számszerű összefüggést leíró technológiai együtthatók,
  • az erdei biomasszát, fásszárú biomasszát, erdészeti-, faipari maradvány anyagot feldolgozó üzem maximális éves kapacitása (végtermék szerinti bontásban),
  • a gyártáshoz kapcsolódóan arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a kibocsátási komponensek meghatározása alapértelmezett érték, tényleges érték vagy diszaggregált alapértelmezett érték, regionális átlagérték, vagy tényleges értékek kombinációja alapján történik-e,
  • alapértelmezett értékek alkalmazása esetén azok értéke,
  • tényleges érték vagy diszaggregált alapértelmezett érték, regionális átlagérték vagy tényleges érték kombinációjának alkalmazása esetén a gyártáshoz kapcsolódó kibocsátási komponensek értékei,
  • a kellő gondosság elvén alapuló nyomonkövethetőségi rendszerének, eljárásainak és az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerének leírása,
  • a fenntartható és nem fenntartható eredetű erdei biomassza, fásszárú biomassza, erdészeti maradványanyag és az ebből keletkezett faipari melléktermékek elkülönítésére alkalmazott nyilvántartási, készletezési, kockázatelemzési, kockázatcsökkentési módszerének leírása,
  • ha az erdei biomasszára, fásszárú biomasszára, erdészeti-, faipari maradvány anyagra vonatkozóan a kibocsátási komponensek meghatározásához a bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók és biomasszából előállított tüzelőanyagok fenntarthatósági követelményeknek való megfelelésével kapcsolatos, az üvegházhatású-gázkibocsátás elkerülés kiszámításának szabályairól szóló miniszteri rendeletben nem szereplő ÜHG kibocsátás elkerülés értéket használ a termelésre, szállításra, feldolgozásra vagy ezek összértékére vonatkozóan, a számításra vonatkozó független szakértő által ellenjegyzett, a számítás megfelelőségére vonatkozó dokumentumok,

3.    biomassza-kereskedők, biomassza-feldolgozók és biomassza-energiatermelők részére az erdei biomassza fásszárú biomassza, erdészeti-, faipari maradványanyag mennyiségéhez tartozó ÜHG komponensek értéke az üzleti év első hónapjának végéig.

A fentiek teljes körű elvégzése után teljesül az előírt bejelentési kötelezettség. 

Fontos, hogy akik már jelenleg is végeznek REDD II tevékenységet, azoknak a regisztrációt 2024. május 31-ig szükséges teljesíteniük. Akik azonban még csak a jövőben tervezik a REDD II-t, azok esetében elegendő, ha a tevékenység megkezdése előtt intézik a bejelentést. 

Kapcsolódó jogszabályok:
-> 2010/CXVII. törvény 8/B. és 8/C. §,
-> 821/2021. (XII. 28.) Kormányrendelet 15. §

forrás: NÉBIH

Előző cikk

Erdők és innováció - konferencia

Következő cikk

EUDR teszt = megbukott



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések