FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdősítés támogatása – felhívás módosult

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Erdősítés támogatása” című (VP5- 8.1.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja.

A felhívás már lezárt, tehát új pályázatot ennek keretében már nem lehet benyújtani, a változás a korábban nyertes pályázókat érinti, a kifizetési kérelmekkel kapcsolatos.

A tématerület Irányító Hatósága tájékoztatása szerint a felhívás több ponton módosult, tekintve, hogy az erdőtelepítéshez kapcsolódó ápolási és a jövedelempótló támogatás a 2024. évi és az azt követő egységes kérelem keretében benyújtott kifizetési kérelmek tekintetében a 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv RD39_F06_AFM_70 – Erdőtelepítési beruházások ápolása és jövedelempótló támogatás a megnevezésű beavatkozásához kapcsolódik, azok tekintetében a Stratégiai Terv végrehajtásáról szóló közösségi és nemzeti jogszabályokat kell alkalmazni.

A módosítás az alábbi fejezeteket érinti:

  • A felhívás 1.3. A támogatás háttere fejezete kiegészül az alábbi bekezdésekkel:
    A Felhívás alapjául a Vidék fejlesztési Program 8.1.1. Erdősítés támogatása című intézkedése szolgál.
    A Felhívás keretében az erdőtelepítéshez kapcsolódó ápolási és a jövedelempótló támogatás kapcsán a 2024. évi és az azt követő egységes kérelem keretében benyújtott kifizetési kérelmek tekintetében a 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv RD39_F06_AFM_70 – Erdőtelepítési beruházások ápolása és jövedelempótló támogatása megnevezésű beavatkozásához kapcsolódik , azok tekintetében a Stratégiai Terv végrehajtásáról szóló közösségi és nemzeti jogszabályokat alkalmazni kell.
  • A felhívás 3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek fejezete az alábbiak szerint módosul:
    Jelen felhívás keretében vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendelete 22. cikkében foglaltaknak, illetve 2024-től az erdőtelepítéshez kapcsolódó ápolási tevékenység és a jövedelempótló támogatás vonatkozásában a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidék fejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2021. december 2-i (EU) 2021/2115 rendelet (a továbbiakban: (EU) 2021/2115 rendelet) 70. cikk bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
  • A felhívás 3.4.1.1. II. Kötelezettségek vállalása ’A) Erdőtelepítés esetén’ fejezetrész 14. pont kiegészül egy 14/A ponttal az alábbiak szerint:
  1. A támogatást igénylőnek a 14/A pontban foglalt esetkör kivételével az erdőtelepítés elsőkivitelének megkezdésétől a kötelezettségvállalási időszak végéig az erdőrészlet teljes területén be kell tartania:
    a. a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon k ívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 1306/2013/ EU rendelet VI. címében foglalt előírásokat, valamint
    b.az egységes területalapú támogatások és egyes vidék fejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008 (IV. 28.) FVM rendeletben meghatározott előírásokat.

14/A.) A Kedvezményezett köteles a 2024. évtől a kötelezettségvállalási időszak végéig az ápolási támogatás és jövedelempótló támogatás vonatkozásában betartani az (EU) 2021/2115 rendelet III. címe I. fejezetének 2. szak aszában meghatározott feltételességi előírásokat. 2024. évtől a feltételességre vonatkozó területalapú ellenőrzések az 1306/2013/EU rendelet 96. cikkében említett kölcsönös megfeleltetési ellenőrzésekre is kiterjednek.

  • A felhívás 3.4.1.1. VI. Jogkövetkezmények ’A) Erdőtelepítés esetén’ fejezetrész 15. pontja kiegészül egy 15/A ponttal az alábbiak szerint:
  1. Ha az Államkincstár a kölcsönös megfeleltetés alkalmazása érdekében, a támogatásra jogosult gazdaságának bármely részében az Európai Parlament és a Tanács 1306/2013/EU rendelete II. mellékletében előírt kötelező követelmények, illetve az egységes területalapú támogatások és egyes vidék fejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer be nem tartását állapították meg, abban az esetben az 1306/2013/ EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer, a kifizetések elutasítására és visszavonására vonatkozó feltételek, valamint a közvetlen kifizetésekre, a vidékfejlesztési támogatásokra és a kölcsönös megfeleltetésre alkalmazandó közigazgatási szankciók tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. március 11-i 640/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (a továbbiak ban: 640/2014/EU rendelet) szerinti szankció alkalmazására kerül sor.
    15/A.) Amennyiben 2024. évben és azt követő években a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról, valamint az 1306/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. december 2-i (EU) 2021/2116 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: (EU) 2021/2116 rendelet) szerinti feltételességi ellenőrzések meg nem felelést tárnak fel, úgy az (EU) 2021/2116 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretében működő integrált igazgatási és kontrollrendszer, valamint a feltételességhez kapcsolódó közigazgatási szankciók alkalmazása és kiszámítása tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2022. május 4-i (EU) 2022/1172 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (a továbbiakban: (EU) 2022/1172 bizottsági rendelet) szerinti közigazgatási szankció alkalmazására kerül sor.
  • A felhívás 5.1. A támogatás formája fejezet 11. pontja az alábbiak szerint egészül ki:
    A kifizetési igénylés benyújtására és elbírálására az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, a Bizottság 640/2014/EU rendelete, a Bizottság 641/2014/EU rendelete, 809/2014/EU rendelete és a mindenkori egységes kérelemre vonatkozó hazai rendelet vonatkozó rendelkezései alkalmazandók. Az erdőtelepítéshez kapcsolódó ápolási és a jövedelempótló támogatás igénybevételére vonatkozó 2024. évi és az azt követő egységes kérelem keretében benyújtott kifizetési kérelmek tekintetében az (EU) 2021/2116 rendelet e tekintetében az (EU) 2022/1172 bizottsági rendelet, valamint az (EU) 2021/2116 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretében működő integrált igazgatási és kontrollrendszer tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2022. május 31-i (EU) 2022/1173 bizottsági végrehajtási rendelet és a mindenkori egységes kérelemre vonatkozó hazai rendelet vonatkozó rendelkezései alkalmazandók.
  • A felhívás 7. fejezete kiegészül a 2116/2021 (EU) rendeletre történő hivatkozással:
    A támogatást igénylő a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg hozzájárulását adja, hogy a Támogató a 908/2014/EU bizottsági rendelet 57. cikk, valamint a 2024. évtől az (EU) 2116/2021 Európai Parlament és Tanácsi rendelet 98. cikk szerinti adatokat nyilvánosságra hozza, valamint az általa rendelkezésre bocsátott adatokat a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével nyilvántartsa és kezelje.
  • A törzsszöveg módosításhoz kapcsolódva aktualizálva lett az 1. sz. melléklet (Fogalomtár) „egységes kérelem” definíciója, valamint a támogatói okirat is.

forrás: palyazat.gov.hu 04-10

Előző cikk

Fák alakjának modellezése MI-vel

Következő cikk

Erdészeti géppark felmérés




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version