FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Biológiai sokféleség nemzetközi napja

Ma, május 22-én van a Nemzetközi Biodiverzitás Nap. A természet sokszínűségét, a földi és a tengeri élet sokféleségét ünnepeljük 2000 óta. Cikkünkben olvashat pár példát, hogy magyar cégek miként tesznek a biodiverzitás, azaz a biológia sokféleség védelméért.

Május 22-e minden évben a Nemzetközi Biodiverzitás Napja, amely az élővilág sokféleségére, vagyis a biodiverzitásra és az azt fenyegető veszélyekre irányítja a figyelmet. 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának Nairobiban tartott konferenciáján.  Nemzetközi Biodiverzitás Nap emlékeztet bennünket arra, hogy az élővilág sokfélesége nemcsak természeti örökségünk, hanem fennmaradásunk záloga is. Közös felelősségünk, hogy megvédjük és megőrizzük a Föld biológiai sokféleségét a jövő generációk számára. Az idei május 22-e is egy újabb lehetőség arra, hogy cselekedjünk és támogassuk a biodiverzitás megőrzését célzó kezdeményezéseket – a természet védelme mindannyiunk érdeke.

Mi is az a biodiverzitás?

A biodiverzitás – vagy biológiai sokféleség – magában foglalja az élet minden formájának sokszínűségét, beleértve az ökoszisztémák, fajok és genetikai variációk gazdagságát. Az élővilág változatossága nem valami elvont, mélyzöld fogalom: megléte alapvető fontosságú az ökológiai egyensúly, végső soron az emberi jólét szempontjából. A biodiverzitás biztosítja azokat az ökoszisztéma-szolgáltatásokat is, amelyek létfeltételeink: a tiszta levegőt, ivóvizet, termékeny talajt és az élelmiszert. A biológiai sokféleség csökkenése az ökoszisztémák destabilizációjához vezet, ami katasztrofális következményekkel jár az élelmiszertermelésre, vízellátásra és az egészségünkre nézve.

Hány faj van veszélyben?

A biológiai sokféleség súlyos válságban van. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listája szerint több mint 44 000 fajt veszélyeztet közvetlenül a kihalás, és ez a szám folyamatosan nő. A kipusztulás élőlények széles skáláját fenyegeti: emlősök, madarak, kétéltűek, hüllők, halak, rovarok, növények egyaránt szerepelnek a vörös listán . Az élőhelyek pusztulása, a klímaváltozás, a szennyezés, az invazív fajok és az emberi tevékenységek mind hozzájárulnak ehhez az aggasztó helyzethez.

Kép forrása: Terrasos
Mik azok a biodiverzitás hotspotok?

A biodiverzitás hotspotok olyan veszélyeztetett, kiemelkedően gazdag biológiai sokféleséggel rendelkező földrajzi területek, ahol különösen nagy számban élnek endemikus fajok, vagyis olyan élőlények, amelyek sehol máshol nem fordulnak elő a világon. Ezek a területek különösen érzékenyek, ezért őket fokozottan veszélyeztetik az olyan emberi emberi beavatkozások, mint például az erdőirtás vagy a városok terjeszkedése. Egy régió akkor minősül biodiverzitás hotspotnak, ha legalább 1500 endemikus növényfajt tartalmaz, és eredeti növényzetének legalább 70%-a elpusztult vagy súlyosan károsodott. Ilyen területek például: Madagaszkár, az Amazóniai esőerdő vagy a Földközi-tenger medencéje.

Ezeknek a hotspotoknak a védelme kulcsfontosságú a globális biológiai sokféleség megőrzése szempontjából. A megőrzés érdekében természetvédelmi területek kijelölése, fenntartható gazdálkodási gyakorlatok bevezetése és a környezettudatosság növelése elengedhetetlen. Nemzetközi együttműködés és finanszírozás is szükséges ahhoz, hogy hatékonyan védjük ezeket a területeket, biztosítva a Föld biológiai örökségének fennmaradását a jövő generációk számára

Kép forrása: Terrasos
Magyar cégek a biodiverzitás-védelem élvonalában

A biodiverzitás kreditek olyan pénzügyi eszközök, amelyek azt a terepi természetvédelmi munkát szimbolizálják, ami a biodiverzitás hotspotokon zajlik. Az Amazonas menti őslakos gazdálkodók azért kapnak pénzt, hogy ne vágják ki a tulajdonukban lévő őserdőt, hanem megőrizzék a kihalás szélén lévő fajok, példul a jaguár élőhelyét. Másfajta biodiverzitás kreditek azoknak, az Andok lábánál dolgozó természetvédelmi őröknek a munkáját finanszírozzák, akik az életüket kockáztatják – tíz év alatt kétezer természetvédőt öltek meg -, hogy az adott terület érintetlen maradjon. A magyar központú Boosterra összeköti ezeket a természetvédőket azokkal a piacon dolgozó vállalatokkal, amelyek ténylegesen is akarnak tenni a bioszféra megőrzéséért. A Globális Biodiverzitás Keretegyezmény által létrehozott biodiverzitás kreditek célja, hogy mérhető, átlátható és ellenőrzött módon tudjon a privátszféra részt venni a természetvédelemben.

A MrSale Öltönyüzlet a mai napon felajánlja, hogy minden 100 forint mellé, amit a vásárlói a biodiverzitás védelemre költenek krediteken keresztül, a cég is felajánl 100 forintot. Száz forintért harminc évre egy 30 x 30 centiméteres területet lehet megvédeni. Ami nem kicsi, ha elgondoljuk, hogy ekkora területen nő egy fa, vagy, hogy ekkora egy madárfészek.

A Camecoro kávékereskedő kávétermelő helyek közelében véd meg területeket. Finanszírozzák egy évre kolumbiai őslakos természetvédők munkáját az Amazonas vidékén két hektáron, és az Andok lábánál lévő felhő erdőkben 30 évre professzionális ökológusok

Az Ecomobile mobilkereskedő csak ebben a hónapban 48 focipályányi közösségi természetvédelem egy havi működését támogatja és 490 négyzetméteren biztosítja a hosszú távú természetvédelmi munkát.

forrás: xForest  

Előző cikk

Országos fakitermelő verseny 2024 Miskolc-Garadna

Következő cikk

Ausztria fapiaca - 2024. május




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version