FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Főleg fából épült az új sportcsarnok

Műemléki környezetben, a 240 éve alapított Mezőhegyesi Ménesbirtokon adták át a Daw Építész Stúdió 3,3 milliárd forintból megvalósított új sportcsarnokát szombaton. A háromszintes, közel 3000 négyzetméteres létesítmény megtervezésekor az épített örökség iránti tisztelet, a funkcionalitás és a 21. század igényeinek való megfelelés voltak az elsődleges szempontok a tervezők szerint.

Az 1789-ben császári birtokként létesült Mezőhegyesi Ménesbirtokot 2016-ban vette ismét birtokba az állam, miután több mint tíz évig magánkézben volt. A birtokon őshonos magyar lófajtákat tenyésztenek, de turisztikai látnivalóként és mintagazdaságként is működik. Az idelátogatók megismerhetik a robotizált szarvasmarha telepet, a vetőmagüzem új csarnokát, vagy a Ménesbirtok gépparkját. A birtok számos műemléki épülettel rendelkezik, ilyen az 1790-ben épült copf stílusú ménesparancsnoki épület, a Hild János tervezte diadalívek (1807), vagy egy eklektikus víztorony 1888-ból.  Az összesen 9862 ha területű birtokon (melyből  8067 ha szántóterület) épült fel az új sportcsarnok, melyet szombaton egy kézilabda gálamérkőzéssel egybekötve adtak át.

“A tervezés során az épített örökség iránti feltétlen tisztelet mellett a funkcionalitás és a 21. század igényeinek való megfelelés voltak az elsődleges szempontok” – emelte ki Katona András, a DAW Építész Stúdió vezető építésze, Mezőhegyes főépítésze a Ménesbirtok honlapján még az alapkőletétel előtt, 2021 márciusában megjelent közleményben. A cél az volt, hogy a modern épületek harmonikusan, nem hivalkodóan illeszkedjenek mind a műemléki, mind a természeti környezethez. A közlemény szerint az alapkőletételt 2021 második negyedévére tervezték, az átadó időpontját pedig eredetileg 2022 negyedik negyedévére saccolták.

A FATÁJ szerkesztőség kérdésére a tervezőstúdió a következőket nyilatkozta az épületről:
“A birtokon a jellemző tető kialakítás magastetős. Ezt az építészeti örökséget hagyományoztuk a tervezett sportcsarnoknak is. Így az egyszerű téglatest lezárását egy izgalmas, változó geometriájú ferde tető rendszer alkotja, melynek homlokzati képe magastetős szakaszokat alkot. Így a kortárs megfogalmazású formavilág megidézi a helyi sajátosságot. Ezzel a gesztussal idomul, másrészről megkülönbözteti magát az új sportcsarnok.

Az épület tartószerkezeti vázát rétegelt ragasztott fatartó-rendszer alkotja. Ez a látszó -szerves anyagból készült – szerkezet oldja a csarnok funkció merevségét és egy humánusabb atmoszférát teremt. Ez a rendszer falburkolatként is megjelenik nemcsak a beltérben, de a homlokzaton is.

Az épület homlokzatképzését két szempont határozta meg. Az átláthatóság, valamint belső és a külső anyaghasználat és formanyelv azonossága. Emiatt transzparens függönyfalak, valamint függőleges rétegelt ragasztott fa-léc osztás került a házra. Emellett a területre jellemző magastetős tető-szakaszok vonala rajzolja meg a homlokzati felületeket. A bejárati pozíció hangsúlyozása érdekében a földszinten enyhén visszahúzott térrész található.”

“A háromszintes, közel 3000 négyzetméteres hasznos területtel rendelkező létesítményben a hagyományos kézilabda- és kosárlabdapályák mellett többek között edzőterem, elektromos találatjelző gépekkel felszerelt vívópástok, automata önbiztosító rendszerrel ellátott mászófal is helyet kapnak. A sportcsarnok dimenziói és az épület térbeli elhelyezése is kifejezik, hogy építése túlmutat az iskola, de még a Ménesbirtok igényein is. A mezőhegyesi polgárok is sportolhatnak majd itt, a 350 fős lelátó alkalmassá teszi az épületet rendezvényközpont funkciójának betöltésére.” – írták.

2020. decemberében a Ménesbirtok 9,6 milliárd forint értékű állami tőkeemelést kapott. Ebből a forrásból a 2021-ben 2,8 milliárd forint értékben a vetőmagüzem korszerűsítését tervezték megvalósítani, 250 millió forint értékben Magyarország Digitális Agrár Stratégiája helyben megvalósuló elemeit tervezte finanszírozni a társaság, a többi forrásból pedig a Ménesbirtokon lévő Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumhoz kapcsolódó beruházásokat. Az új sportcsarnok 3,3 milliárd forintból épült fel, írja az MTI. Pap István Tibor, a 4500 lakosú dél-békési város polgármestere az átadón elmondta, az elmúlt nyolc évben fejlesztették a gépparkot, az istállókat, a szarvasmarhatelepet és a könyvtárat is.

A kivitelező a Build It Mérnökiroda Kft. volt.

forrás: építészfórum

Előző cikk

Németh-Fa Kft elismerése

Következő cikk

LignoSat - kilövés szeptemberben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések