FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A fa és a faipar mindig érdekelt

Gyirmót Szolgálatáért elismerést vehetett át Gerencsér Károly, a városrész kántora, a helyi közösség egyik aktív és megbecsült tagja.

„Még bombázták a várost a második világháború idején, amikor 1945 februárjában megszülettem Szombathelyen. Édesapám textiltechnikus volt, a háború után a Győri Textilben vállalt munkát. A családunkban mindig jelen volt a hit és a vallás, ennek később akkor lett jelentősége, amikor a középiskola elvégzése után helyhiányra hivatkozva utasítottak el a főiskoláról, így nem lehettem erdőmérnök” – meséli.

A fa és faipar viszont mindig is érdekelt, így a Révai-gimnázium elvégzése után ezen a területen dolgoztam, először technikusként a Vagongyárban, majd 1969-től huszonöt éven át a házgyárban. 1994-től a nyugdíjazásomig pedig az akkori győri speciális szakiskolában, ahol korábbi művezetőként tanítottam fiatalokat az asztalosszakmára mint szakoktató” – mondja Gerencsér úr.

És hogy miképpen lett belőle a gyirmóti katolikus közösség megbecsült kántora?

Gyermekként a zeneiskolát is elvégeztem, ahol zongorázni tanultam. Amikor a feleségemmel, Zsuzsával kiköltöztünk Gyirmótra, a helyi barokk templomba kezdtünk el szentmisékre járni. Egyszer csak megüresedett a kántori pozíció, és a helyi plébános biztatott, hogy vállaljam el. Mivel akkoriban zenével már régóta nem foglalkoztam, egy hónapig otthon gyakoroltam, majd 1999 adventjén először ültem be a templomi orgona mögé. Ezzel a gyermekkori álmom vált valóra, mert kiskoromtól érdekelt az orgonázás. Huszonöt éve vagyok az egyházközség kántora” – teszi hozzá.

„Hit nélkül ezt a műfajt nem lehet jól és hitelesen képviselni. Teljesen máshogy szólal meg a hangszer, és teljesen másképpen csendül fel egy szép egyházi dal és ének, ha a szívből jön, és hitből táplálkozik” – vallja Gerencsér Károly.

Feleségével, Zsuzsannával 1969. decemberében, Luca napján esküdtek meg, idén lesz az 55. házassági évfordulójuk. Két felnőtt fiuk és két nagy fiúunokájuk van, akikre rendkívül büszkék:

„79 éves vagyok, de szerencsére a mai napig aktívan telnek és sűrűk a napjaink, mert ha éppen nem kántorként hívnak valahova, akkor a ház körül mindig akad valami tennivaló, pláne, hogy egy nagy kert is tartozik hozzá, amit rendben kell tartani.”

Meglepetés volt számomra a Gyirmót Szolgálatáért elismerés, de nagyon örülök neki, mert a mai napig öröm számomra, ha tehetek valamit másokért. Amíg a jó Isten és az egészségem engedi, szeretnék továbbra is aktívan dolgozni a közösségért” – zárta a beszélgetést Gerencsér Károly.

forrás: GyőrPlusz

Előző cikk

Új funkció az EUTR-keresőben

Következő cikk

Faiparos diákok vizsgaremekei



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések