FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Módszertani támogatás szakoktatóknak

Nagy érdeklődés övezte a Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskolában a Fa-és bútoripai ágazatban szakmai oktatást folytató szakképző intézmények vezetői, oktatói számára szervezett szakmai napot.

Az esemény annak a szakmai műhelyprogram sorozatnak a része, melyet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. szervez a szakmai oktatás módszertani megújításának támogatása érdekében.

A kilenc pilot ágazatra kiterjedő programsorozat célja, hogy fórumot teremtsen az egyes ágazatokban oktató kollégák számára a tudásmegosztásra, a tapasztalatcserére és az ágazatot érintő aktuális szakmai információk átadására.

A rendezvényen a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumot Borsody Kinga, kancellár és Elek Csaba főigazgató képviselte. A megnyitó beszédében Főigazgató úr kihangsúlyozta, hogy kiemelt feladatának tekinti a Centrum a párbeszédet a szakmai szervezetek, az iskolák és a piaci szereplők között. Versenyképes tudással rendelkező fiatal szakemberek kinevelése a cél, akik a munkaerőpiacra már úgy tudnak kilépni, hogy minden szükséges tudással rendelkeznek.

Az IKK részéről Hudacsek Lászlóné, szakmai igazgató, elmondta, hogy a programsorozat sikerességét jól mutatja a jelenlévők nagy létszáma, és a  szakmai fórum nagyszerű lehetőséget teremt az érintett szakemberek tapasztalatainak összegzésére és a fejlesztés további lehetőségeinek megvitatására.

A workshop az alábbi témákat dolgozta fel:

  • IKK Digitális tananyagtár, digitális tananyagegységek a faipari szakmai oktatásban (Száraz András)
  • Projektfeladatok, portfólió feladatok, vizsgaremekek, vizsgafeladatok Kaesz módra – gyakorlati műhelybemutatóval (Pelyhes Gábor)
  • Kinyomoztuk, kitaláltuk, kipróbáltuk – az interaktív vizsgák szervezésének tapasztalatai (Kánitsch Tamás)
  • Asztalos vizsgafeladatok a Handlerben – konkrét feladatok és szervezési megoldások (Folcz Tóbiás)
  • Technikumi vizsgafeladatok és lebonyolításuk a Kozmában – CNC, CAD (Huszár Márton)

A résztvevőknek a helyszínt biztosító iskola oktatói egy interaktív tárlatvezetést is beillesztettek a programban, amelyen a tanműhelyeket mutatták be és a szakmákhoz kapcsolódó kérdésekre válaszoltak. Meglátogatták a Skills felkészítő tanműhelyt is, ahol bepillantást nyerhettek abba, pontosan hogyan is zajlik a versenyzők felkészülése.

forrás: BKSZC

Előző cikk

Településfásítás újabb ültetési időszaka

Következő cikk

5 rövid hír Ausztria fapiacáról



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések