FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fél év alatt 5260 erdei iskolás

Június végéig 5260 óvodás, valamint általános és középiskolás diák ismerkedett egyebek mellett az erdő élővilágával, az erdész munkájával vagy épp a fenntartható erdő és vadgazdálkodás témaköreivel a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolájában.

Ez a létszám már most felülmúlja a 2023-as év látogatottsági eredményét. Ehhez nagyban hozzájárult az Agrárminisztérium által meghirdetett, az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával megvalósuló Iskolában az erdő program, melyen 30 Hajdú-Bihar vármegyei oktatási intézmény 2515 tanulója vett részt, ingyenesen. A tavaszi időszakban nagyon népszerűek voltak a Fenntarthatósági témahéthez, illetve a Madarak és Fák napjához kapcsolódó díjmentes programok, és számos iskolai osztály töltötte a tanév utolsó napjait a Nagyerdőn vagy az Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum területén.

A nyári hónapokban a táboroké a főszerep, majd ezt követően szeptembertől folytatódik az Iskolában az erdő program, valamint új erdőpedagógiai foglalkozásokkal is várjuk a természet és annak megannyi csodája iránt érdeklődő óvodás és iskolás csoportokat – mondta Somné Huszti Anett, a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola vezetője.

forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Előző cikk

Timber! Mennyire jó a FA!

Következő cikk

Ma már a holnapot fogyasztjuk



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések