FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Iskolában az erdő – Hajdú-Bihar

30 oktatási intézmény, 2515 diák. Ezekkel az adatokkal jellemezhetők leginkább az Iskolában az erdő program Hajdú-Bihar vármegyei rendezvényei.

Az Agrárminisztérium és az Országos Erdészeti Egyesület közös projektje márciusban indult el országszerte. Ennek részeként Hajdú-Biharban 30 oktatási intézményben szerveztek összesen 90 erdőpedagógiai foglalkozást. 11 debreceni és 19 vidéki település 114 osztálya, 2515 tanulóval vett részt a főként az erdőről, annak sokszínű élővilágáról, valamint a fenntarthatóság témaköreiről szóló interaktív órákon. Az erdőből “bevitt” agancsok, bagolyköpetek, zuzmók, termések és egyéb ritkán látott érdekességek sok esetben nemcsak a tanulókat, de a pedagógusokat is elvarázsolták. 

A rendezvények után több osztály már időpontot is foglalt a következő tanévre az erdei iskolába. Úgy gondoljuk, hogy a program ezzel elérte célját, hiszen az a legfontosabb feladatunk, hogy minél több gyereket csábítsunk ki a természetbe, az erdőbe, hogy saját bőrükön tapasztalják meg annak csodáit. Szeptemberben indul az Iskolában az erdő program második része, amikor újabb oktatási intézmények élhetnek a pályázati lehetőséggel – tájékoztatott Somné Huszti Anett, a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolájának vezetője.

forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Előző cikk

Jysk megújulás

Következő cikk

Bábolnán lesz a fakitermelő bajnokság döntője



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések