A bükki Vöröskő alatti időszakos karsztforrás mostani látványos „kitörése” valójában annak a jele, hogy komoly betegségben szenved itt a táj – figyelmeztet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere.
Sok kiránduló, túrázó osztotta meg a közelmúltban a fotókkal illusztrált hírt: működik a Vöröskői karsztforrás a Bükkben. A csapadékos időjárásának köszönhetően szökőkútszerűen tör föl az időszakos karsztforrásból a víz. A jelenség tényleg nagyon szép, főleg a laikusok számára, Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság referense azonban egy bejegyzésében lehűtötte a kedélyeket, mondván:
– Ez az őszi természeti csoda, földrajzi jelenség tulajdonképpen az erdő pusztulásának a jele, egy betegség tünete.
Közvetve a bükk hegységi erdőtakaró „szétfoszlásának”, a még erdőnek nevezhető fás növénytársulások leromlott állapotának, a vízmegtartó-képességük hiányának, közvetlenül a bükki karszt-hidrodinamika „megzavarodásának” a jele. Mint a szakember fogalmaz:
Bükk-fennsík
– Nem írható csupán a múltban is előforduló időjárási szélsőségek, valamint az éghajlatváltozás, azaz a földi légkör dinamikus egyensúlyának rovására. Ennek a földrajzi jelenségnek a Bükk hegységben (a Bükk-fennsíkon és környezetében, azaz a karsztforrás vízgyűjtő területén) az is oka, hogy hosszú évtizedek óta az erdőgazdálkodás gyakorlatilag faanyagtermesztést jelent. Régen, vagyis az organikusabb erdőművelés korszakában, amikor megfelelő volt az erdőborítás – azaz nem csupán erdőterületről, hanem ökológiai értelemben vett erdőről beszélhettünk –, nem fordult elő olyan, hogy egy néhány napos intenzív esőzés hatására működésbe lépjenek a Déli-Bükk időszakos karsztforrásai. A Bükk-fennsíkon, 440-500 m tengerszint feletti magasságban négy karsztforrás van, amelyek működése időszakos, és aktivitásuk hosszát, számát a karsztba szivárgó csapadék mennyisége határozza meg: az Imó-kői-, a Vöröskő-felső-, a Vöröskő-alsó- és a Fekete-len-forrás. Normális esetben a bükki időszakos karsztforrások hóolvadás után, tavasszal lépnek működésbe. Akkor, amikor a Magas-Bükk, Bükk-fennsík belsejében a nagy kiterjedésű, összefüggő karsztvízfelület jelentősen megemelkedik, és az időszakos karsztforrások vonalában eléri a mészkő és a vízzáró kőzetek határán kialakult úgynevezett karszterózió bázist. Az elmúlt években ez a működési hektikus lett: néha évek telnek el anélkül, hogy ezek a források vizet szolgáltatnának, másszor pedig évente többször, ősszel is, télen is működésbe lépnek – hívja fel a figyelmet a szakember.
Baráz Csaba rámutat: napjainkban gyakorlatilag megszűnt az erdőtakaró a Bükkben (mindenütt kicsiny hazánkban), ezzel együtt a szépen kifejlett lombkoronák is eltűntek, ahogyan az aljnövényzet, a talaj vízmegtartó képessége is elillant. A csapadékvíz azonnal a karsztba jut (márpedig a Bükk-fennsík és a Központi-Bükk nagy része jól karsztosodómészkőből áll), a mészkő barlangjaiban, rés-üregeiben, repedéshálózatában gyorsan végigáramlik és a kilépőpontokon, a karsztforrásokban intenzíven a felszínre tör. Aztán amilyen gyorsan következik be a forrás vízhozam-növekedése, olyan gyorsan apad le, szűnik meg a vízszolgáltatása.
Fakivágások
A feltöltődést követő gyors kiürülés mögött egy másik probléma húzódik meg: mivel szinte az összes karsztforrás „befoglalt”, a nagy vízhozamúakra vízművek épültek, az intenzív vízkivétel miatt a kőzet hajszálrepedéseiből az úgynevezett kapilláris-víz is eltűnik. A mészkőből felépülő Bükk-fennsík “karsztvíztartálya” villámgyorsan kiürül, aminek beláthatatlan következményei lesznek – jegyzi meg a szakember. Hozzátéve, hogy a nem karsztos felszínre hulló nagy mennyiségű csapadék pedig az erdőtakaró hiánya miatt villámárvizeket okoz. Nem véletlen, hogy korábban a hegységekben sem fordultak elő ilyen gyakorisággal és intenzitással villámárvizek, mint manapság, és ezek kiváltó okai sem kizárólag a hatalmas felhőszakadások.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa végül emlékeztet:
– Szeremley Szabolcs erdőmérnök és barlangkutató már egy évtizede megkongatta a vészharangot: a Bükk-fennsíkon és a Bükk mészkőterületein tapasztalható nagy kiterjedésű végvágások következtében megnövekedett a felszín vízátbocsájtó képessége.
A karszt mélyébe jutó nagyobb tömegű víz ugyan a források vízhozamának növekedését okozza: „a hiba csak ott van, hogy a nagyobb vízhozam kevésbé kiegyensúlyozott, és az alapkőzeteken, valamint a víznyelőkön át a mélybe húzódik a talaj… az üregekben sebesen áramló víz felkavarja az iszapot, és időnként fogyaszthatatlanná teszi az innen nyert ivóvizet.”
Vöröskő forrás
forrás: — Bükki Magazin —
