FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megélhetési fatolvajok károkozása

kép: Getty Images

Szinte alig kezdődött el az ősz az elmúlt napok hűvösebb, csapadékosabb időjárása miatt lehet, hogy idén jóval előbb kezdődik meg fűtési szezon a magyar háztartásokban. Mint minden évben úgy idén is már jó előre betáraztak fával a hidegebb hónapokra, sok család pedig csak most rendeli meg a téli tűzifát, azonban vannak, akik maguk szeretnék összegyűjteni a tüzelőt. (HelloVidék írása)

Az úgynevezett „megélhetési” fatolvajok évről-évre óriási károkat okoznak a hazai erdészeteknek, mindezt úgy, hogy tettükkel komoly büntetési tétellel számolhatnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak olyan térségek, ahol az elmúlt időszakban mérséklődött a falopások száma.

Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója, a somogyi SEFAG Zrt. a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy társaság működési területén a 2022-2024 közötti időszakban a felderített és eljárás alá vont illegális fakitermelések és falopások csökkenő tendenciát mutatnak. Ezzel szemben a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. lapunknak elmondta, hogy a 2023-2024 éveket összevetve az események száma szinte pontosan megegyezik náluk.

Nem valószínű, hogy 2022-höz hasonlóan idén is hatósági árakat vezet be a kormány a tűzifára. Mint ahogyan arról a Pénzcentrum nemrég beszámolt róla a tárcának nincs tudomása a kormány ilyen szándékáról. A rezsiemelés után bevezetett tűzifaprogram tavaly áprilisban szűnt meg. Az azóta eltelt időszakban a KSH adatai szerint 2023 nyarához képest mára jóval olcsóbb lett a tűzifa és a brikett is – viszont még így is óriási az áremelkedés a 2022-es árakhoz képest.

A KSH legfrissebb statisztikája alapján augusztusban egy mázsa fűrészelt tűzifa 7640 forintba került átlagosan országosan, ez egy évvel korábban 8290 forint volt. A statisztikai hivatal egy másik fűtőanyag, a brikett árváltozását is követi, mint kiderült, ebből egy mázsa augusztusban 17 270 forintba került, egy évvel ezelőtt még 18 020 forint volt.

Figyelembe véve a mostani díjszabást nem meglepő, hogy sokan inkább ingyen akarják beszerezni a kandallóba szánt faanyagot. A legszegényebb családok sokszor komoly kockázatot vállalnak azzal, hogy illegálisan gyűjtik össze a fát, nem törődve azzal, hogy később ezzel akár komoly szankciókkal számolhatnak. A Büntető Törvénykönyv (Btk) szabálysértési, tehát az ötvenezer forintot el nem érő értékre elkövetett lopást is bűncselekményként határozza meg akkor, ha azt a tolvajok erdőben, jogellenes fakivágással követik el.

Az elkerített helyről történő eltulajdonítás minősített esetnek számít, csakúgy, mint a környezetkárosítás, amelyért több év börtön is járhat. Ilyenkor olyan nagyságú területről vágják ki a fákat, amelyek az ottani élővilágot vagy annak összetevőit olyan mértékben károsítják, hogy a terület természetes vagy korábbi állapota nem állítható helyre. A környezetkárosítás alapesetben is bűntett, 3 évig történő börtönbüntetéssel, míg minősített esetben 8 évig történő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az illegális fakitermeléssel az elkövető nem csak vagyoni, hanem természeti és zömében környezeti károkat is okoz. A kivágott faanyag piaci értékén felül a fák növedék vesztesége, a keletkező erdőfelújítási kötelezettség és a biológiai környezetben okozott kár is az elkövető terhére róható – mondta lapunknak Kovácsné Kiss Zita.

A Sefag kommunikációs referensre rámutatott, hogy a fakitermelés és szállítás során az erdő talajában és a közlekedési utakban is kárt okozhatnak.

Jellemzően néhány szál fát termelnek ki egyszerre, de előfordul, hogy az egy helyen ismétlődő illegális fakitermelések olyan záródáshiányt okoznak, ami már jelentős beavatkozás ez erdő életébe, és újraerdősítést igényel – ezt már Veréb István, NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. kommunikáció munkatársa fejtette ki lapunknak, aki azt is elárulta, mi a teendő, ha a saját erdőnkben történik a lopás. Mint mondta, minden esetbe jeleznünk kell a lopásokat szakirányítónak, rendőrségi feljelentést kell tenni, és amennyiben a kár záródáshiányt okoz jelenteni kell az erdészeti hatóság felé is

Az, hogy országos szinten mekkora károkról beszélhetünk régiónként változó lehet. Kovácsné Kiss Zita a HelloVidék kérdésére elmondta, hogy a társaságuk közel 90 ezer hektárnyi erdőt kezel, nyolc erdészet irányításával. Az üzemegységek működési területe általában a járások közigazgatási területével átfedésben van.

A Társaság működési területén a 2022-2024 közötti időszakban a felderített és eljárás alá vont illegális fakitermelések és falopások csökkenő tendenciát mutatnak. Az illegális módon történő faanyag beszerzések idejét elsősorban a kínálkozó lehetőségek határozzák meg.

2022-ben 19 esetben, 2023-ban 14 alkalommal tulajdonítottak el készleten levő faanyagot, elsősorban tűzifát, illetve végeztek illegális fakitermelést. Az idei évben eddig két alkalommal történt tulajdon elleni vétség vagy bűncselekmény készleten levő tűzifa és oszlop engedély nélküli elszállításával, összesen 16,88 m3 mennyiségben, több mint 500 ezer Ft értékben. Az időszakban egy illegális fakitermelés fordult elő, amelynek mennyisége 15 m3 volt, értéke pedig közel 500 ezer Ft – hívta fel a figyelmet.

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. beszámolója alapján a 2023-2024 éveket összevetve az események száma náluk szinte pontosan megegyezik (50 – 48) az okozott kár azonban jelentősen megnőtt már.

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy mi az, amivel megelőzhetjük a falopásokat. Ezzel kapcsolatban Veréb István leszögezte: sokat számít, ha van megerősített védelmi szolgálat a kritikus helyeken és a kritikus időpontokban. Ugyancsak fontos lehet az együttműködés a helyi vadászatra jogosultakkal, mezőőri szolgálattal, polgárőrséggel, rendőrséggel, valamint ha van rá mód, akkor érdemes kamerákat felszerelni a kritikus helyeken.

Kovácsné Kiss Zita szerint rendszeres ellenőrzésekkel, terepi bejárásokkal és vagyonvédelmi szolgáltatásokkal csökkenthető vagy megszüntethető az illegális fakitermelés és a készletekből történő falopás. Célszerű az erdei rakodókon levő faanyagok mielőbbi értékesítése vagy elszállítása őrzött raktárhelyekre.

Fontos az érdekelt felek közötti kommunikáció, az információk megosztása és az együttműködés a gazdálkodók között. Az együttműködési körbe bevonható a rendőrség és a települési polgárőrség is. A megelőzésben és később az esetek felderítésében a modern technikai eszközök használata is hatékony lehet – magyarázta.

kép: Getty Images

forrás: HelloVidék

Előző cikk

Gyászhír - Lenár György [82]

Következő cikk

10 millió Fa - SZJA felajánlásai



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések