Júliusban mindössze három tized fokkal maradt el a hőmérséklet a hazánkban valaha mért legnagyobb forróságtól: Kelebián a hónap közepén 41,6 fokot mértek, és azon a napon 21 különböző meteorológiai állomáson mutatott a hőmérő 40 foknál magasabb hőmérsékletet. A napi minimum-hőmérséklet abszolút rekordja egymás után több hajnalban is megdőlt: augusztusban Pécsett napfelkeltekor 27,7 fokot mértek.
A klímaváltozás nem évről évre, hanem hónapról hónapra súlyosbodik, mégpedig mindenki számára érezhetően. Ez nemcsak minket, embereket visel meg, de az élővilág is megszenvedi, miközben talán visszafordíthatatlan károkat szenved. Báldi Andrást, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóprofesszorát, a Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport vezetőjét arról kérdeztük, hogy mire számíthatunk és mit tehetünk ebben a helyzetben, és ő miben reménykedik, miközben egyre többekben tudatosul a katasztrófa.
Bár évek óta rendszeresen megdőlnek az abszolút hőmérsékleti rekordok, ám idén nyáron mintha ez a jelenség sok ember ingerküszöbét elérte volna. A legtöbben úgy érzik, hogy ilyen hőséget soha életükben nem kellett elviselniük Magyarországon. Ez a klímaváltozás várt hatása, vagy még annál is gyorsabban eszkalálódott az éghajlati válság, mint ahogy a modellek jósolták?
– Az éghajlat folyamatait nagyon nehéz pontosan előre jelezni, hiszen roppant komplex rendszerekről van szó, akár az ökoszisztémákat, akár a klímarendszert tekintjük (ezek interakciója pedig még sokkal összetettebb). Ezért a modellek előrejelzési pontossága – legalábbis a pillanatnyi eseményeket illetően – korlátozott. Láthattuk ezt az idei augusztus 20-i tűzijátéknál is: még egy órával a tűzijáték kezdete előtt is bizonytalan volt, hogy meg lehet-e tartani vagy sem. Ránk szakad az ég, vagy nem? Egy ilyen komplex rendszerben még akkor is nehéz jóslásokat tenni, ha stabil rendszerről van szó. Ennek nem az az oka, hogy nincsen megfelelő modell, modellező szakember vagy számítógépes kapacitás. De a lehetséges kimenetek olyan bizonytalanok, hogy a legkisebb zavarások is jelentősen megváltoztathatják a folyamatok irányát. Márpedig a környezet jelenlegi változása, beleértve az élőhelyek átalakítását, a klímaváltozásra ható légköri változásokat, a szén-dioxid-, metán- és egyéb üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat, meglehetősen instabillá teszik a rendszert.
Akkor hát nem tudjuk, hogy mi fog történni?
– Erről szó sincs. Azt már régóta lehet tudni, hogy előbb-utóbb változások lesznek. Az is tudható, hogy e változások mértéke egyre nagyobb lesz, és az irányuk alapvetően megjósolhatatlan. Azt viszont, hogy mikor kezdődnek és milyen lesz pontosan a világ holnap vagy holnapután, nem lehet tudni. Most bődületes a forróság, ami átalakítja az egész életünket, és feltehetően emberek halálát is okozza a hőstressz. Ugyanakkor egyes modellek szerint az éghajlatváltozás miatt akár néhány éven belül megváltozhat, vagy akár le is állhat az észak-atlanti áramlás, aminek része a nyugat-európai enyhe óceáni éghajlatot biztosító Golf-áramlat is. Akkor viszont már nem a felmelegedés lesz a probléma, hiszen körülbelül hat fokkal hidegebb lesz nálunk. Olyan drasztikus lehűlés szerencsére nem várható, mint ami az erről szóló, Holnapután című katasztrófafilmben megjelent, de való igaz, hogy szinte egyik napról a másikra a fejük tetejére állhatnak a folyamatok.
A környezet jelenlegi változása, beleértve az élőhelyek átalakítását, a klímaváltozásra ható légköri változásokat, a szén-dioxid-, metán- és egyéb üvegházhatásúgáz- kibocsátásokat, meglehetősen instabillá teszik a klímarendszert. (Kép: Depositphotos/neurobite)
Teljesen kiszámíthatatlan a jövő, instabilabbá válik a környezet, ez adja a veszélyességét. Most Európában a hirtelen felmelegedés időszakát éljük, de nem szabad azt gondolnunk, hogy ez a trend feltétlenül stabil marad. Előfordulhat, hogy egyszer csak a nyakunkba szakad a hideg, mert megváltozik az óceáni áramlások rendszere. Lehet, hogy tíz év múlva nyáron már fűteni kell a klímakészülékekkel, nem pedig hűteni.
Kiskunsági kaktuszok
Gyakran hallani, hogy manapság egy újabb tömeges kihalási esemény korát éljük. Így kell elképzelni a korábbi kihalásokat is, vagy ez a mostani, ember okozta kihalás teljesen más, példátlan a Föld történetében?
– Az elmúlt sok százmillió év során rendszeresen voltak tömeges fajkihalások. Előfordult, hogy egy ilyen esemény következtében az addig létezett taxonok (fajcsoportok – a szerk.) több mint fele kipusztult.
A fajkihalás maga természetes jelenség, de a mostani folyamat extrém gyorsan történik az összes korábbi kihalásokhoz képest.
Mégsem összehasonlíthatók ezek az események a jelenlegi történésekkel, mert a földtörténeti kihalások millió éves időtávlatban játszódtak le. Most pedig csupán évtizedekről, legfeljebb évszázadokról beszélünk. Az egész kihalási hullám összehasonlíthatatlanul gyorsabb, vadabb, könyörtelenebb. Lényegében nem is ismerjük a valós léptékét, abban az értelemben, hogy a kihaló fajok többségét még nem is fedeztük fel. Az élőhelypusztítás nagyságából lehet következtetni a kihaló fajok számára. Az amazóniai őserdőről például tudjuk, hogy nagyon fajgazdag, így ha a számottevő részét kiirtják, akkor biztosra vehetjük, hogy az ott élt fajok jelentős része ugyanúgy kihal, akár ismerte már a tudomány, akár nem. A fajkihalás maga természetes jelenség, de a mostani folyamat extrém gyorsan történik az összes korábbi kihalásokhoz képest. Ezt nem lehet nem észrevenni.
A szélsőségessé váló klíma biodiverzitásra gyakorolt hatása már ma is egyértelműen kimérhető, vagy ez is csak a jövőben várható folyamatok előrejelzése?
– Folyamatosan jelennek meg nálunk és tőlünk északabbra is olyan fajok, amelyek eddig csak délebbre fordultak elő. Ha éppen egy szép madárról van szó, akkor annak nagyon örülünk. Angliában a madarászok manapság nagyon izgatottak, mert jönnek hozzájuk a déli fajok, és az új fajok első megfigyelése mindig szenzáció. Eközben azonban olyan fajok is jönnek, amelyeket senki sem szeret. Jó példa erre Magyarországon a tigrisszúnyog, amely az utóbbi években egyértelműen terjeszkedik hazánkban, és a többi között a nyugat-nílusi lázat, illetve a dengue-lázat terjeszti. Telente még kipusztul, tehát nem alakul ki állandó populációja. Ám ez bármikor megtörténhet, ha egyszer különösen meleg lesz a tél, és a szúnyogok túlélik a hideg évszakot. Ekkor állandó populáció alakulhat ki, és ha ebben elterjed a vírus, akkor velünk fognak élni az egzotikus betegségek is. De említhetjük a Kiskunságban megtelepedett kaktuszokat vagy az alföldi száraz homokgyepeken terjedő amerikai prérifüvet is. Rengeteg példa van az ökoszisztémák átalakulására, a lényeg, hogy a diverzitás és a fajösszetétel változása pontosan tetten érhető, ez nem csak elvi lehetőség.
A diverzitás és a fajösszetétel változása már tetten érhető. Az ökoszisztémánk átalakulására jó példa a Kiskunságban megtelepedett kaktuszok, vagy az alföldi száraz homokgyepeken terjedő amerikai prérifű vagy a tigrisszúnyog megjelenése, amely a többi között a nyugat-nílusi, illetve a dengue-lázat terjeszti. (Kép: Depositphotos/jmac23)
Pontosan mit okoznak az idegenhonos fajok az ökoszisztémában?
– Egy szóval: átalakítják. Ennek az átalakításnak pedig lehetnek csekély, de akár gyökeres következményei is.
Már az élővilág szinte jelentéktelen megváltozása is közvetlen élet-halál kérdéssé válhat számunkra.
Ha egy új szúnyogfaj megjelenik a magyarországi élővilágban, az nem nagy dolog, néhány specialistakutatón kívül mások észre sem veszik. De ha tényleg kialakulnak e szúnyogok fertőzést terjesztő állományai, akkor rögtön halálos betegségekkel kell szembenéznünk. Tehát már az élővilág szinte jelentéktelen megváltozása is (mint egy új szúnyogfaj megjelenése a számos itt élő faj mellett) közvetlen élet-halál kérdéssé válhat számunkra, ami a feje tetejére állíthatja a közegészségügyi helyzetet.
Ideális ökoszisztémák
Az ökológusokat gyakran éri az a vád, hogy igyekeznek konzerválni, befagyasztani az ökoszisztémát, és mesterségesen tartanák egy korábbi állapotban. Holott a változás a természetes folyamatok része. Baj az, hogy jönnek új fajok, és kihalnak a régiek?
– Nagyon nehéz kérdés, hogy mi a jó ökológiai állapot, hiszen ennek megítélése gyakran szubjektív. Van, aki nehezményezi, hogy miért irtjuk az akácot, hiszen ő akácfák árnyékában nőtt fel, és remek gyerekkora volt. Más azt mondja, hogy minek ide farkas, lőjük ki mind egy szálig, akkor sem voltak itt, amikor ő fiatal volt. De nemcsak a szubjektív vélemények alapján, hanem objektív szempontok szerint sem könnyű dönteni az „ideális” ökoszisztémáról. Alapvetően azt szeretnénk, hogy az ember által teljesen átalakított, élővilágában szegényes, degradált, rosszul működő ökoszisztémák újra természetesebbek legyenek. Nyilván nem tudunk visszamenni a 17–18. századba a nagy Tisza- és egyéb folyószabályozások elé. Leginkább azt érdemes elősegíteni, hogy az élő környezet magától fejlődjön olyanná, ami hosszú távon is fenntartható lesz, és természetközeli állapotú maradhat – akár alkalmazkodva a változó környezeti feltételekhez.
Azt szeretnénk, hogy az ember által teljesen átalakított, élővilágában szegényes, degradált, rosszul működő ökoszisztémák újra természetesebbek legyenek.
Viszont ez gyakran ellentétes az élelmiszer-termelés szempontjaival, hiszen az Alföld növényzetét alapvetően azért változtatták meg, hogy ott termőföldek legyenek.
– Nyilván nem lehet mindenütt biodiverzitás-barát módon működtetni a mezőgazdaságot, hiszen ez a mai viszonyok között életszerűtlen. Azonban rengeteg jó megoldás van, amivel a szántóföldi környezetben is csökkenteni lehet a környezetterhelést. Jelenleg még viszonylag kevés az öntözött terület Magyarországon, de várhatóan egyre több lesz. Már vannak vizsgálatok, amelyek kimutatták, hogy ha elég pontosan adagolják a vizet a növényekhez, akkor akár 30 százalékkal kevesebb vízzel is el lehet érni ugyanazt a pozitív hatást. Egy nagy mezőgazdasági tábla nem homogén terület. Ha minden egyes négyzetcentiméterre annyi műtrágyát juttatunk, amennyire ott szükség van, akkor 20-40 százalékos műtrágyafelhasználás-csökkenést lehet elérni a hozam csökkenése nélkül. Tehát precíziós gazdálkodással akár harmadával csökkenthető a környezetterhelés – és a gazda költsége.
Említette, hogy a mostani felmelegedést a lehűlés válthatja fel. Ez azt jelenti, hogy egyik forgatókönyvre sem alapozhatunk? Mit csinálhatunk akkor egyáltalán? Valamire csak számítanunk kell, hogy legyen értelme a beavatkozásnak.
– Úgy tűnik, hogy az összes éghajlati indikátor nagyjából változatlan. Tehát nem látszik, hogy bármi változás lenne a szén-dioxid, illetve más üvegházhatású gázok kibocsátásában vagy a felmelegedésben. Emiatt már sokan lemondtak arról, hogy megállíthatjuk a klímaváltozást. Ettől függetlenül a törekvést nem szabad elengedni, hiszen itt szó szerint élet-halál kérdéséről van szó. Már a mi generációnkban is napról napra szedi áldozatait a globális felmelegedés. A változáshoz tehát alkalmazkodni kell, ami persze hihetetlenül nehéz, ha nem tudjuk, hogy mi jön. Itt is a diverzitás, a sokféleség tud segíteni.
A diverzebb tájaknak nagyobb eséllyel lesz olyan részük, ami a változó környezetben is fennmaradhat. Ha velünk él sok száz beporzófaj, akkor abban biztosan lesznek olyanok, amelyek az átalakult környezetben is életképesek maradnak. (Kép: Depositphotos/YAYImages)
A specializált rendszerek hatékonyak, ám sérülékenyek. A gazdaságban is a specializáció és a nagyüzemi méret a hatékony, hiszen az termel sok profitot. Viszont ezek a rendszerek könnyen „fejre állnak”. Ha a háromlábú szék egyik lábát kirúgjuk, felborul. Ha sok lába van, kieshet néhány, de a szék állva marad. Az élelmiszer-ellátást is például úgy érdemes újraszerveznünk, hogy „több lábon álljon”, diverzebb tájakon folyjon, és sokszínű rendszerek összessége adja az alapját. Így nagyobb eséllyel lesznek olyan részeik, amelyek a változó környezetben is fennmaradhatnak. Lehet, hogy – kis túlzással – pár év múlva beüt a jégkorszak, de ha velünk él sok száz beporzófaj, akkor abban biztosan lesznek olyanok, amelyek az átalakult környezetben is életképesek maradnak. Ám ha még a drasztikus környezetváltozás előtt eltűnik a beporzók zöme, és már csak kevés faj él majd, amikor például gyors lehűlés kezdődik, ráadásul egyik sem tolerálja a hideget, akkor ezek a pollinátorok ki fognak pusztulni – és velük együtt talán mi is. A diverzebb, a helyi viszonyokra épülő mezőgazdálkodás emellett kevésbé lenne kiszolgáltatva a külső forrásoknak, az importnak, így tovább növelné a biztonságot.
Sokan lemondtak arról, hogy megállíthatjuk a klímaváltozást. Ettől függetlenül a törekvést nem szabad elengedni, hiszen itt szó szerint élet-halál kérdéséről van szó.
Örökerdők
Ezek becsülendő célok, de vajon a gyakorlatban is megvalósíthatók? Hogyan lehet meggyőzni a mezőgazdaságban érdekelt feleket az átalakítás fontosságáról, aminek közvetlen költségeit valakinek állnia kell?
– Vannak példák olyan esetekre, amikor a gazdálkodó és a természet is jól jár az átalakítással. Ezek rendszerint erős technológián alapuló precíziós megoldások, amiről már volt szó. Egy másik példa Angliából való, ahol egy farmon a termőföld körülbelül nyolc százalékát „visszavadították”. Ezáltal a megmaradt termőföldön megnőtt a terméshozam, és így a farm teljes bevétele nem változott. A visszavadítás következtében megnőtt a beporzó rovarok és a természetes kártevők ellenségeinek (például a katicabogárnak) a száma, ami tovább támogatta a termelést. Ráadásul olyan helyeken hagytak fel a gazdálkodással, amelyek egyébként is messze voltak, és nehéz volt őket művelni, ezért csekély kiesést okoztak. Mi hasonló vizsgálatot végeztünk a Kiskunságban, azaz mi is a gazdálkodók és a biodiverzitás egyidejű nyereségét kerestük. Tizenöt éve felhagyott szántókat választottunk ki, majd felülvetettük őket pillangós virágú növények magkeverékével. A pillangósok a talajban a Rhizobium baktériumokkal szimbiózisban nitrogént kötnek meg, tehát javítják a föld minőségét. 2019 őszén vetettük el a magkeveréket, most már negyedik éve tart a kísérlet, és csodaszépen javult a talaj. Megnőtt a hozam, gyarapodott a biomassza (a széna mennyisége), illetve emelkedett a pollinátorok diverzitása. Tehát egyetlen beavatkozással sikerült megnövelni a hozamot, ami jó a gazdálkodóknak, és sikerült a biodiverzitást is növelni, ami pedig jó a természetnek. Más hazai kutatások azt is kimutatták, hogy a szálaló erdőgazdálkodás anyagilag is jobb lehet, mint a tarvágás. Márpedig, ha szálaljuk az erdőt, akkor az erdő marad. A tarvágott erdő megszűnik erdőként működni. A példákat lehetne folytatni, de a lényeg, hogy vannak olyan megoldások, amikor a gazdaság is megkapja, ami jár neki, és vele együtt mi is hozzájutunk a termékeihez (az élelmiszerhez, a tűzifához és így tovább), ugyanakkor az eredeti ökoszisztéma is változatlan, vagy akár jobb állapotban tud fennmaradni.
Ezek az érvek eljutnak a gazdálkodókig és az erdészekig? Belátják, hogy a zöldítés az ő érdekük is? A bolygóról nem is beszélve? Vagy ők a jövőben is csak akkor fognak ökológiai gazdálkodást folytatni, ha továbbra is megkapják ezért az agrártámogatásokat?
– Elnézve a híreket, meg kell állapítanunk, hogy az esetek többségében nem jutnak el ezek az érvek a címzettekhez. Azért vannak üdítő kivételek idehaza is. Például vannak erdészetek, amelyek áttértek az örökerdő-gazdálkodásra, és a tarvágás helyett szálalnak, de egyelőre ez a kisebbségre jellemző. (Az örökerdő-gazdálkodás jellemzője, hogy az erdőkezelés során elsődleges szempont az erdőklíma megőrzése, a függőleges és vízszintes erdőszerkezet fenntartása, a fák elegyességének és vegyeskorúságának megóvása – a szerk.) Azok a gazdák, akikkel találkozunk, elsősorban még az agrártámogatások miatt folytatnak természetbarát gazdálkodást. De a támogatások legalább hatásos ösztönzőként szolgálnak. Tehát a rendszer változtatható, még ha egyelőre nem is a természet megóvása adja minden szereplő legfőbb motivációját.
Más hazai kutatások azt is kimutatták, hogy a szálaló erdőgazdálkodás anyagilag is jobb lehet, mint a tarvágás. Ha szálaljuk az erdőt, akkor az erdő marad, szemben a tarvágott erdővel, ami megszűnik erdőként működni. Már vannak erdészeteink, amelyek áttértek az örökerdő-gazdálkodásra, de egyelőre ez a kisebbségre jellemző. (Kép: Depositphotos/Skaldis)
A klímaaktivisták szerint a legnagyobb veszély, ha elvesztünk minden reményt, és tehetetlen apátiába süllyedünk. Ön miben reménykedik?
– Azt remélem, hogy olyan vidékünk, erdőink és mezőgazdaságunk lesz, ami sok lábon áll, és nem illúziókra épül. Ahol nem arra alapozunk, hogy majd rengeteg víz lesz öntözni, miközben a Duna–Tisza közi homokhátság már félsivatagnak számít. Remélem, hogy a jövő mezőgazdaságában sokféle növényt termesztenek majd, és ezáltal rezilienssé, vagyis ellenállóvá válik, bármilyenné is alakuljon az éghajlat. Ebben a vágyott jövőben a természeti erőforrások felhasználása tudatos lesz, és az élőhelyek helyreállítása révén ezek az erőforrások újra gyarapodásnak indulhatnak. Magyarán reménykedek abban, hogy a biodiverzitás nőni fog, így az általa biztosított ökoszisztéma-szolgáltatások – mint a beporzás, a levegő- és víztisztítás, az erózió szabályozása, a gyógyszerhatóanyagok termelése és így tovább – is erősödnek. Mindez egyúttal jobb életminőséget, és jóval egészségesebb élelmiszereket fog jelenteni a számunkra is, amitől tovább és egészségesebben élünk majd. Ebben reménykedek, még akkor is, ha a jelenlegi trendek nem ebbe az irányba mutatnak. Ahogy Ferenc pápa Laudato Si (Áldott légy) kezdetű enciklikájában írta: „Énekelve járjunk! Hogy a bolygónkért folytatott küzdelmünk és az érte érzett aggódásunk ne vegye el tőlünk a remény örömét.”
forrás: InnoTéka