FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Egy nap a Nagyerdővel

Színes programok várták a gyerekeket a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészeténél a Nagyerdő Napja alkalmából. Arra emlékeztek a résztvevők, hogy 85 évvel ezelőtt, 1939. október 10-én az erdő északkeleti részén 31 hektárt védetté nyilvánítottak: a magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be ezt a területet.

A védetté nyilvánítás történetét Gencsi Zoltán, a NYÍRERDŐ Zrt. szakreferense, az Országos Erdészeti Egyesület Debreceni Helyi csoportjának elnöke idézte fel. Emlékeztetett, hogy az 1930-as években a természet-megőrzési gondolatok itt szökkentek szárba, Debrecenben. Kaán Károly erdőmérnök, az Országos Természetvédelmi Tanács első elnöke kezdeményezésére a természeti értékek összeírása elkezdődött az egész országban. Ennek nyomán 1939. október 10-én a földművelésügyi miniszter rendeletben védetté nyilvánította a város erdejében levő természeti ritkaságokat és nevezetességeket. A Természetvédelmi Törzskönyv első 35 bejegyzése mind Debrecenhez kötődött. Ezzel a cívisváros szerezte meg a természetvédelemben az elsőséget. Azóta forrt össze a három szó: Debrecen – Nagyerdő – természetvédelem.

A beszéd után a Debreceni Értéktár Bizottság, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Természettár, az Országos Erdészeti Egyesület és a NYÍRERDŐ Zrt. képviselői megkoszorúzták az erdészet udvarán álló „A természet újjászületése” elnevezésű emlékoszlopot. Én a Nagyerdővel vagyok! Ez a jelmondata az ötödik alkalommal lebonyolított Nagyerdő Hete programsorozatnak, amelyhez ez a rendezvény is kapcsolódott. Az Agrárminisztérium tájegységi fővadászai vadászkutya fajtabemutatót tartottak, a Kuckó Művésztanya az erdőhöz kötődő előadással készült, a hajdúböszörményi Zöld Kör munkatársai pedig a Nagyerdő természeti értékeit ismertették az érdeklődőkkel. Egy kisállat-bemutatóval első alkalommal csatlakozott a programhoz a ZOO Debrecen. Volt mód kézműves foglalkozásra, képfonásra, fafaragásra és mézeskalács készítésre, fénykép készítésére Kádár Ferkó fotószínházában és az elmaradhatatlan kötélhúzás is várta a gyerekeket. A nap folyamán mintegy 100 kilogramm makkot is összegyűjtöttek, amit az erdészet ősszel a Nagyerdőben vet el. 15 általános és 2 középiskolai iskolai osztályt, valamint 6 óvodás csoportot, összesen több mint ötszáz gyereket fogadtak a nap folyamán.

forrás: Nyírerdő Zrt.

Előző cikk

Pokorny Lia - 10 millió Fa nagykövete

Következő cikk

72. Nemzetközi Fenyőfűrészáru Konferencia



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

30 éves a MEGOSZ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) 30 éves fennállását a szervezet az Országház felsőházi üléstermében ünnepelte.…