FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Debrecen tüdeje – Nagyerdő Hete

Sportrendezvények, családi programok, erdei iskola, kiállítások és kínai kultúra: harmadjára rendezik meg Debrecenben a Nagyerdő hetét.

A Debreceni Nagyerdőt 81 évvel ezelőtt, 1939. október 10-én nyilvánították védetté, az országban elsőként, a magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be. Debrecen zöld koronája megóvására indult el a Nagyerdő hete rendezvénysorozat.

A Nagyerdő a város tüdeje, a kikapcsolódás, a pihenés, a sportolás és rendezvények helyszíne is egyben. A Nagyerdő hete rendezvénysorozat egyre inkább kezd beépülni a város kulturális életébe. Erről már Puskás István beszélt a beharangozó tájékoztatón, ahol kiemelte: az őszi rendezvénysorozatok között egyre erősebb a kapcsolat.

Fotók: Kandert Szabolcs

– Egyre inkább összefűződnek a rendezvények, mert mind közös fókuszba vezetnek minket, ez pedig maga Debrecen, városunk közössége, identitása – hangsúlyozta Puskás István. 

A Nagyerdő értékeit bemutató rendezvényt harmadik alkalommal szervezik meg. A programokat Mazsu János, a Nagyerdő Társaság és a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke ismertette. Lesznek hagyományosnak mondható és új rendezvényeik. A sporttól a családi programokon, az erdei iskolán át a kiállításokig, szakmai rendezvényekig, minden a Nagyerdőről fog szólni október elsejétől, számos szervezet összefogásával.

– Különböző szakmai és civil szervezetek, kulturális egyesületek által támogatott programokra kerül sor, olyanokra, amelyek év közben nem biztos, hogy elérhetők – hangsúlyozta Mazsu János. 

A sajtótájékoztatón bemutatott kínai teaceremónia csak egy kis ízelítő volt a Konfuciusz Intézet programjaiból október nyolcadikán. Az intézet – és ezen keresztül a kínai kultúra – bemutatása ugyanis része lesz a Nagyerdő Hete programsorozatának.

– Szeretnénk bemutatkozni, köszönjük a városnak és a szervezőknek, hogy lehetőségünk nyílik erre. A mi munkánkat az egyetemen már nagyon sokan ismerik, örömmel jelentem, hogy minden meghirdetett kurzusunk betelt – közölte, a DE-BTK Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója.

A Nagyerdő Hete idei programsorozatát október 1. és 9. között rendezik.

Részletes program: 

Október 1.

9.30: Nagyerdő Hete megnyitó ünnepség és Oxigén Kupa erdei futóverseny

Helyszín: Debrecen, Nagyerdő. Versenyközpont (rajt és cél): 500 m-re a temető sarkától. (Köztemető 3-as számú kapu, körforgalom) befelé az erdőben.

9.30: Nagyerdő Hete megnyitó ünnepség

Köszöntőt mondanak:

Dr. Mazsu János, a Nagyerdő Társaság és a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke

Áts László, a Friss Oxigén Alapítvány elnöke

Közreműködik: a Sonus Ütőegyüttes

10.00: Oxigén Kupa erdei futóverseny

A futóverseny ideje alatt játszhatunk a Természettár erdei levelek nagyméretű kirakóival, a gyerekeknek szánt távon kihelyezett táblákon pedig titkokat és érdekességeket tudhatunk meg az erdőről.

Október 3.

9.00: Vadásznap az erdei iskolában – regisztrált csoportok részére

Helyszín: Debreceni Erdészet (Debrecen, Kartács utca 25.)

17.00: Az én Nagyerdőm című fotópályázat megnyitója a Debreceni Fotóklub gondozásában

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár

17.00: A sün és a mókus című kiállítás megnyitója

(A kiállítási anyagot külön ehhez az eseményhez időzítették, így még sehol nem mutatták be.)

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár

Október 4.

9.00: Erdésznap az erdei iskolában – regisztrált csoportok részére

Debreceni Erdészet (Debrecen, Kartács utca 25.)

Október 5.:

9.00 Vadásznap az erdei iskolában – regisztrált csoportok részére

Debreceni Erdészet (Debrecen, Kartács utca 25.)

15.00: Az Otthon az erdőben című kiállítás megnyitója

Helyszín: Borsos-villa

A kiállítást dr. Barcsa Lajos alpolgármester nyitja meg. A tárlat bemutatja, hogy élnek a madarak az erdőben és mit tehetünk a védelmük érdekében.

Október 6.

9.00: Erdésznap az erdei iskolában – regisztrált csoportok részére

Debreceni Erdészet (Debrecen, Kartács utca 25.)

9.00-16.00: A Debrecen zöld értékei című szakmai konferencia

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Debrecen, Móricz Zsigmond út 6. Debrecen Botanikus Kert, Bejárat a Móricz Zsigmond út felől.)

Október 7.

9.00 Megemlékezés a Nagyerdő védetté nyilvánításról és koszorúzás

Helyszín: a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének (Debrecen, Kartács utca 25.) udvarán, a Nagyerdő védetté nyilvánításának három emlékoszlopánál

Közreműködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes és Molnár Miklós prímás, erdőmérnök

A nap programjai:

  • Kézműves bemutatók és foglalkozások (fafaragás és mézeskalács-készítés)
  • 10.00, 12.00 és 14.00 órakor a Kuckó Művésztanya gyerekeknek szóló műsora
  • „Kiserdész leszek!” – Kádár Ferkó fotószínháza. Erdész és vadászjeleneteket ábrázoló ponyvák előtti fotózkodás. A képet környezetkímélő módon, e-mailen továbbítjuk.
  • Íjászkodás a kiserdőben
  • Nagyerdő (papír)korona készítése és viselése
  • Vadászkutya-fajtabemutató 9.30 és 13.00 órakor
  • A hajdúböszörményi Zöld Kör kitelepülése környezet- és természetvédelmi programokkal

Erdei iskolai programok gyerekek részére:

  • Tanösvénytúra
  • Népi játékok
  • Nagyerdő-totó
  • Óriás társas – Erdőgazda, Mese-társas
  • A Nyírerdő Zrt. filmjeinek folyamatos vetítése
  • Tölgykoszorús kötélhúzó verseny gyermekcsapatoknak, családoknak

A legnagyobb tanulólétszámmal megjelenő iskola 5 köbméter tűzifa-jutalomban részesül.

A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Október 8.

Nagyerdő Hete Családi nap a Sziget-kékben

09.00-16.00: A Sziget-kékben egész napos bemutatók és foglalkozások várják a vendégeket a bejárat mellett található szervezetek sátrainál

9.00-14.00: Nordic Walking Debrecen Sportegyesület:

  • folyamatos bemutatók, óránként induló csoportok, vezetett walkingozások
  • futó-, ugrótechnikák, tempósabb nordic walking a fiatal korosztálynak
  • kellemes, normál tempós walkingozás az idősebb korosztálynak
  • kismama és babahordozós nordic walking
  • erdővarázs túra a feltöltődére, lelki békére vágyóknak
  • nordic walking bottal jóganyújtások az erdőről visszaérkezőknek

9.00-18.00: A DESE Extrém Sport Akadémia Debrecen családi nyílt napja

10.00 és 13.00: a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület szervezésében szervezett túra regisztrációhoz kötötten a Sziget-kék – Velopark – Sziget-kék útvonalon (az erdőn keresztül)

  • kerékpáros ügyességi pályák
  • az információs sátorban felvilágosítás kerékpáros közlekedés és a kerékpár, mint sporteszköz témákban

10.00: Erdőkerülő séta a Sziget-kékben (szenzomotoros játékok, megfigyelések)

A program időtartama: 45 perc

Ajánlott életkor: 6 éves korig

Szervező: Kismaszat Élményműhely – Sziget-kék Tematikus Park

A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Jelentkezni a szigetkek@zoodebrecen.hu címen lehet. 

11.00-16.00: a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Natura 2000 területekről szóló kisebb mobil kiállítás várja az érdeklődőket a hozzá kapcsolódó játékokkal a Sziget-kék-en.

11.00-12.00: Vértelen vadászat indul óránként a Természettár vezetésével

Délelőtti családi program kicsiknek és nagyoknak, csapatban vagy egyedül érkezők számára is. Játsszunk egyet, és ismerjük meg a Nagyerdő állatait! Vadászhat mindenki, korosztálytól függetlenül.

11.00: Az erdő kincsei – kézműves foglalkozás a Sziget-kék Tematikus Park gondozásában

A program időtartama: 1 óra

A program ingyenes.

11.00-11.05: Liu Yonghan kínai citera (guzheng) játéka, közben Wang Zaijun kínai nyelvtanár tai-chi bemutatója

11.05-11.15: Wang Zaijun workshopja: Tanulj velem tai-chi-t!

11.15-11.20: Feng Xueying teaceremóniája és Wang Jie kínai táncbemutatója hagyományos viseletben

11.20-11.30: Wang Jie workshopja a kínai tánc alaplépései és mozdulatai, magyarul tolmácsol Wang Panqi. Kínai hallgatók hagyományos viseletben kínai teát osztanak

11.30-12.00: Kötélhúzás kínai módra, nevezés a helyszínen 7 fős csapatok részére

Moderátor: Wang Panqi

13.00: A DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület szervezésében szervezett túra regisztrációhoz kötötten a Sziget-kék – Velopark – Sziget-kék útvonalon (az erdőn keresztül).

14.00: Természetismereti vezetett túra a Nagyerdőn a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága szervezésében

Indulás a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterétől

A kirándulók információt kapnak az őszi erdőben látható élővilágról, a terület természeti értékeiről, erdőtípusairól, de a természetszerű erdő fenntartásának nehézségeiről is. (táv: 6 km, időtartam: 3-4 óra)

14.30 Petró Mátyás kínai tusfestés produkciója

Elektromos zongorán kísér: Ms. Peng Wanyun

15.00-17.00: „Könyv barátai” közösségi piknik Szabó Magda nyomán

Meghívott vendégeinket a napokban megjelenő Plan All 2023 naplókönyvről és Szabó Magdával kapcsolatos olvasói élményeikről kérdezi Béres-Áfra Zsuzsa szociológus, az esemény moderátora. Porkoláb Gyöngyi társadalmi-kulturális mediátor immár második alkalommal alkotta meg a Plan All-lal közösen azt a különleges határidő- és olvasónaplót, melyben Szabó Magda személyisége közvetít inspirációt számunkra.

15.00-17.00: Motívum-mozaik Szabó Magda világából

Szabadtéri közös alkotás az Igazgyöngy Alapítvány és Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium tanárainak vezetésével.

A Méliusz Juhász Péter Könyvtárban rendezett kiállítások október 31-ig tekinthetők meg. 

forrás: DEHIR 09-20

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Ársapkát kapott a tűzifa

Következő cikk

Kaposvári fűtőmű próbaüzemre készül



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések