FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megnyílt a JYSK 100. áruháza

2024. október 24-én a JYSK Magyarország megnyitotta 100. áruházát, amelynek a debreceni TESCO Extra adott otthont. Az ünnepélyes átadón a JYSK nemzetközi és hazai vezetői a dán lakberendezési márka eddigi mérföldkövei és éves eredményei mellett a cég hazai terveiről is beszéltek. A 100. üzlet megnyitását a JYSK országszerte jelentős akciókkal és kedvezményekkel ünnepli.

A JYSK Magyarország 2005-ben nyitotta meg első hazai áruházát Fóton, és azóta stabilan növekszik. A vállalat bevétele elérte a 76,471 milliárd forintot, ami 14%-os forgalomnövekedést jelent az előző évhez képest. Emellett a vásárlók száma 15%-kal nőtt, míg az online értékesítések több mint 13%-os emelkedést mutattak. JYSK üzletek elérhetősége kivételes, a lakosság 99,7%-a számára egy órán belül elérhető egy üzlet.

Az átadó ünnepségen Rami Jensen, a JYSK elnök-vezérigazgatója, valamint Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős országigazgatója tartottak köszöntőt. Jelen volt továbbá Christian Thorning, Dánia budapesti nagykövete is. A szalagátvágás után a vásárlók vehették birtokba először az új áruházat, amely immár 100. JYSK üzletként bővíti a vállalat hazai hálózatát.

„Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon már a 100. áruház megnyitását ünnepelhetjük. Szeretném megköszönni munkatársainknak és a helyi vezető csapatnak az elhivatott munkájukat, amely lehetővé tette ennek a nagyszerű mérföldkőnek az elérését. Szép emlékeket őrzök a magyarországi országigazgatói időszakomról, és örömmel látom, hogy a magyar csapat továbbra is sikeresen fejleszti a JYSK-öt. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben számos hasonló sikert ünnepelhetünk még” – tette hozzá Rami Jensen, a JYSK elnök-vezérigazgatója.

Dán siker a nemzetközi kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi lánc nemcsak Magyarországon ért el kiemelkedő eredményeket az elmúlt pénzügyi évben. A JYSK Csoport forgalma 7,6 százalékkal nőtt, elérve az 5,6 milliárd eurót. Ez a növekedés részben annak köszönhető, hogy a JYSK még több termékre terjesztette ki versenyképes árait. Az eladott termékek száma 11 százalékkal emelkedett. A JYSK új rekordot állított fel 11,9 millió új vásárlóval, akik a világ 48 országában található több mint 3 400 JYSK üzlet egyikében vásároltak. Az elmúlt évben összesen 137 új JYSK üzlet nyílt Európa-szerte.

Országszerte akciókkal ünnepel az áruházlánc

A 100. áruház megnyitása alkalmából a JYSK különleges kampánnyal kedveskedett vásárlóinak: minden 100. vásárló visszakapta a teljes vásárlási összeget, amelyet bármelyik JYSK üzletben ajándékutalvány formájában újra levásárolhatott. Ezen kívül október 16. és november 5. között a vásárlók országszerte akár 70%-os kedvezménnyel válogathatnak a termékek széles kínálatából, hogy mindenki megtalálhassa a számára legmegfelelőbb skandináv dizájnt.

Helyi közösségeket támogatnak

A JYSK Magyarország elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás és a helyi közösségek támogatása mellett. Ennek jegyében, mint minden új üzletnyitáskor, a 100. áruház megnyitására is jótékonysági akcióval készült a kiskereskedelmi lánc. A Sharity Mobile Application platform segítségével 1 millió forint értékű termékadományt ajándékoztak helyi civil szervezetek számára. A közösségi szavazás alapján három szervezet részesült támogatásban: az első helyezett, a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány 500.000 Ft-os támogatást nyert el a daganatos betegséggel küzdő gyermekek lakókörnyezetének szépítésére. A második helyezett Fény Felé Alapítvány a JYSK 300.000 Ft értékű támogatásával fogyatékossággal élő emberek lakhatását támogatja. A harmadik helyezett HajráAnyu Hajdúszoboszlói Anyukák Egymásért Közhasznú Egyesület 200.000 Ft értékben választhat termékeket a JYSK kínálatából a hajdúszoboszlói anyaközpontjának berendezéséhez.

„Jelenleg körülbelül 150 dán vállalat működik Magyarországon, amelyek több mint 16.000 embert foglalkoztatnak. Ugyanilyen fontos ezen munkahelyek minősége is, valamint azok az értékek, amelyeket a dán cégek a magyarok életébe hoznak: a közösség érzése, a társadalmi felelősségvállalás és a kollégák jóléte. Ez különösen igaz a JYSK-nél dolgozó sok munkavállalóra is. A mai, 100. magyarországi JYSK áruház megnyitása bizonyítja a JYSK sikerét abban, hogy olyan közeget teremtenek, ahol a vásárlók és a JYSK munkatársainak csapata egyaránt otthon érezhetik magukat” – tette hozzá Christian Thorning, Dánia magyarországi nagykövete.

A JYSK sikere: minőség, elérhetőség és szakértelem

A JYSK sikerének kulcsa a vásárlók által kedvelt skandináv dizájn, amely időtálló, modern és jól variálható. Az áruházlánc a beltéri és kerti bútorkínálata mellett az alváshoz kapcsolódó termékeivel emelkedik ki, amelyek minőségét a Magyar Alvás Szövetség is elismerte, amikor Alvásbarát Vállalat Díjjal tüntette ki a JYSK-et. Az új debreceni áruházban is megtalálható a matracstúdió szolgáltatás, ahol a vásárlóknak szakértő kollégák segítenek megtalálni a tökéletes hálószobakellékeket.

„A JYSK skandináv gyökerei és a munkatársaink elégedettsége és elkötelezettsége kulcsfontosságúak a vállalat sikeréhez. Több mint ezer magyar munkavállalónk nap mint nap ezt az értékrendet viszi tovább, és ennek hatása egyértelműen érezhető a vásárlói élményben is. A 100. magyar áruház megnyitása mérföldkő számunkra, és alig várjuk, hogy jövőre együtt ünnepelhessük 20 éves hazai jelenlétünket. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a terjeszkedés mellett, hogy még közelebb hozzuk a JYSK-öt minden vásárlóhoz Magyarországon” – mondta Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért felelős országigazgatója.


A JYSK egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc amely megkönnyíti bármely szoba vagy kert berendezését.

A JYSK több mint 3400 áruháza és webshopja 48 országban nagyszerű ajánlatokkal és hozzáértő kiszolgálással várja vásárlóit bármely felületen.

Az alapító Lars Larsen első boltját Dániában 1979-ben nyitotta meg. A JYSK ma már 30000 munkatárssal rendelkezik.

A JYSK a családi tulajdonú Lars Larsen Csoport része, a csoport éves forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 44 milliárd DKK volt. A JYSK forgalma a 2022/23-as gazdasági évben 5,2 milliárd euró volt.

forrás: JyskPress

Előző cikk

Díjnyertes a BlackTea bútorcsalád

Következő cikk

Emlékülés dr. Molnár Sándor 80. születésnapja alkalmából




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version