Románia: Döntő házként kedden elfogadta a képviselőház az erdészeti törvénykönyvet, amely az államfői kihirdetés után lép hatályba. Az új erdészeti törvénykönyv az erdőgazdálkodást, az erdészeti szabályozások betartásának ellenőrzését, a törvényszegések szankcionálását szabályozza, és jogi keretet teremt az illegális fakivágások elleni digitalizált intézkedéseknek.
Előírja többek között, hogy az erdei utakat kamerákkal kell megfigyelni a lopások és illegális fakitermelés megakadályozására.
Szabályozza továbbá a büntetések és az óvintézkedések rendszerét, az illegálisan kitermelt fa és a szállítására használt eszközök elkobzását, az integrált erdészeti információs rendszerhez való hozzáférés felfüggesztését, illetve az olyan fából készült termékek forgalomból való kivonását és azonnali visszahívását, amelynek kitermelésekor bűncselekmény történt.
A jogszabály két erdészeti bűncselekmény új fogalmát vezeti be: az erdőgazdálkodással kapcsolatos informatikai adatok meghamisítása és a hamis informatikai nyilatkozattétel 1–5 év szabadságvesztéssel büntetendő.
Az erdészeti törvénykönyv ugyanakkor előírja az erdők országos jegyzékének (RFN – Registrului Forestier Naţional) létrehozását. A jegyzékben minden romániai erdőtulajdonos szerepelni fog, és áttekinthetővé teszi az intézmények számára az engedélyeztetésekkel, ellenőrzésekkel és jelentésekkel kapcsolatos adatokat; ugyanakkor előírja az Országos Erdészeti Tanács létrehozását is, amely az erdészeti személyzet szakmai etikai szabályainak betartását és szakmai színvonalát ellenőrzi majd.
A tervezet különbséget tesz 10 hektárnál kisebb, illetve 10 hektárnál nagyobb erdőbirtokok között, és megszabja ezek tulajdonosainak jogait és kötelességeit.
Megnő azoknak a területeknek a kiterjedése a natúrparkokban és a természetvédelmi területeken, ahol tilos a tarvágás, és bevezetik az „öregedési szigetek” fogalmát. Ezek a legalább egy hektáros erdőterületek, amelyek szerepe a biodiverzitás megőrzése lesz, ezért védettek a fakivágástól.
Az erdőhasználati kategóriába sorolhatósághoz a minimális felület 2,5 hektárról 5 hektárra nő. Az új erdészeti törvénykönyv bevezeti az agroerdészet fogalmát, ami azt jelenti, hogy a mezőgazdasági földterületeket könnyebb lesz beerdősíteni.
Ugyanakkor pénzügyi kompenzációt biztosít az állami költségvetésből az erdei élőhelyek biológiai sokféleségének megőrzésével járó korlátozások és hátrányok ellensúlyozására.
A jogszabály lehetővé teszi minden állampolgár számára, hogy az ország bármely erdejében sétáljon vagy kerékpározzon. Célja az erdők egészségügyi, oktatási, idegenforgalmi és rekreációs szerepének megerősítése, többek között azáltal, hogy előírja: a városokat erdőgyűrűvel veszik körül és növelik az erdők által borított területek nagyságát.
„Az új erdészeti törvénykönyv szerepe, hogy egyensúlyt teremtsen az erdővédelem és a fenntartható erdőgazdálkodás, az erdőtulajdonosok támogatása és az erdészeti bűncselekmények visszaszorítása között. Ezt támogattuk korábban a szenátusi vitákon és az elmúlt napok négypárti egyeztetésein is. Egyebek mellett megteremtettük a feltételeit annak, hogy a mezőgazdasági támogatásokhoz hasonlóan területalapú támogatást kaphassanak az erdőtulajdonosok. Csökkentettük bürokráciát, az üzemtervek 20 évig lesznek érvényesek, a tulajdonosoknak akkor is kitermelhető a fa, ha nincs meg a hagyatéki tárgyalás, és a közúti kihágásoknál alkalmazott büntetőpontok mintájára pontrendszert vezetünk be a falopás visszaszorítására” – hangsúlyozta Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora.
A jogszabály elfogadásakor Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy 15 év után a parlament végre új kezdetet teremt az erdőgazdálkodásban. Emlékeztetett, hogy az erdészeti törvénykönyv elfogadása az országos helyreállítási terv (PNRR) része, és egy olyan gazdasági ágazatot szabályoz, amely a GDP 3,5 százalékát teszi ki. A tervezetet a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.
Adrian Chesnoiu szociáldemokrata párti képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság elnöke azt mondta, hogy a jogszabály elfogadása annak bizonyítéka, hogy a lehetséges jövő kormánykoalíció – a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ – tagjai konszenzusra tudnak jutni, ha akarják – írja az Agerpres.
Forrás: Krónikaonline.ro