FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vadonatúj tanösvényen gyalogoltak végig a Zselici túrán

Az immár fél évszázados múltra visszatekintő Zselici túrát a hétvégén tartotta meg Mozsgó önkormányzata és a Mozsgóért Egyesület.

– Az elsőt éppen 50 évvel ezelőtt, 1975-ben rendezték meg, a „felszabadulásunk 30. évfordulójához” kapcsolódóan – mondta el köszöntőjében Puskásné Horváth Éva, kulturális szakember, a Mozsgóért Egyesület elnöke. A június 14-i rendezvényen adta át a Mozsgó múltjából elnevezésű tanösvényt Lázár Tamás, a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészetének igazgatója. Beszédében hangsúlyozta, hogy a projekt jó példája annak, hogy az erdőgazdálkodás és a civil szervezetek közös céljai hogyan szolgálhatják a helyi közösséget és a természet megismerését és védelmét.

mozsgó
A Mozsgó múltjából tanösvényen keltek útra
Forrás: Puskásné Horváth Éva

Bejárták a Mozsgó múltjából tanösvényt

A Zselici túrán résztvevők kijelölt útvonalon, a tanösvényen gyalogoltak végig, ahol különböző játékos, ügyességi és logikai feladatok várták őket. Baráti társaságok, családok, ismerősök és közösségeket vágtak neki a 7 kilométer hosszú távnak, mely Mozsgó történelmének egy-egy szeletét mutatta be információs táblákon keresztül pihenőpadokkal és kilátóval ellátva. A résztvevők gólyalábaztak, totókat, növény-felismerési feladatot oldottak meg, tűzoltótömlővel célba lőttek, kötelet másztak, menetdalt írhattak. A csapatok ugyan elfáradtak, de mosollyal az arcukon, pozitív élménnyel tértek vissza.

Izgalmas feladatokat lehetett megoldani
Forrás: Puskásné Horváth Éva

A várakozókat, érdeklődőket különböző szabadidős lehetőségek várták, valamint főzési lehetőséget is biztosítottak számukra. Az eseményt színesítette a Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum Játéktere, az Almasziget Egyesület török kávézója, a Tenkes Huszárbandérium huszárruha- és fegyver bemutatója, a Dombóvári Kötélugró Egyesület fiataljainak kötéltánca és a Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola előadása, valamint a Biztos Kezdet Gyerekház gyermekprogramjai.

A tanösvény a jövőben is szabadon látogatható.

Forrás: bama.hu

A Mozsgó múltjából tanösvény bemutatása Mozsgó honlapján.

Mozsgó FB oldalán: ZSELICI TÚRA 2025. A Mecsekerdő Zrt. együttműködésében, szakmai hozzáértésüknek köszönhetőn elkészült a Mozsgó múltjából tanösvény nyomvonalának térképe. A táv 6,5 km. Nehézségi szintje: közepes. Köszönet Lázár Tamás igazgató úrnak, Kovács János erdésznek és Szijártó Tibor vadászati műszaki vezetőnek. P. É.

A Mozsgó Múltjából tanösvény csatlakozik az Ezüsthárs tanösvényhez, amely 2003 óta létezik, 6,2 km hosszan halad Mozsgó és Almáskeresztúr községhatárban. Ehhez csatlakozik 3 db jelölt terepfutó pálya. Valamint szintén ehhez csatlakozik a most átadott Mozsgó Múltjából tanösvény. Mindegyik a mozsgói focipályáról indul és a Mozsgó múltjából tanösvény északi részén közös útvonalon haladnak.

Előző cikk

„Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok

Következő cikk

Erdőtörvény módosítása




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Erdők vízpótlása

Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása! Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók! Igénybejelentés augusztus…
Exit mobile version